WinMagazin


Az „iPhone-gyilkos” – Nokia Lumia 920 teszt

Már sokat hallhattátok tőlünk a héten, hogy nálunk van egy a nagy hírű Nokia Lumia 920 telefonok közül. A készülék nálam volt hosszú távú tesztelésre, így elsődlegesen én fogok beszámolni a tapasztalataimról, élményeimről és fájdalmaimról, de természetesen másik…

Brékinnyúz – első fotók a Lumia 620-ról

A NapiApp főszerkesztője, Rusznyák Gábor révén jutottunk az alábbi két fotóhoz, amelyeken (Magyarországon az egyik első, ha nem a legelső alkalommal) az a Nokia Lumia 620 látható, amely várhatóan valamikor 2013 első negyedévében fog a piacra kerülni, és úgy tűnik, hogy a…

Tizenkét a Microsoft számára kiemelkedő esemény 2012-ben – videó

Akár szeretjük, akár nem, a redmondiak életében ritka mozgalmas év fog véget érni két héten belül. Nyilvánvalóan idén sem csak róluk szólt a világ, de mégis régen szólt róluk ennyi hír. Ennek örömére a Microsoft közzétett egy videót a saját Youtube csatornáján,…

Megérkezett és megmérettetett - Samsung ATIV S a Nokia Lumia 920 ellen

Ami a Windows Phone készülékeket illeti, ők kategóriájuk legjobbjai saját márkájukon belül. Az egyik a technológia polikarbonátból faragott aranyröge, amely a formát helyezi a funkcionalitás fölé, míg a másik egy viszonylag konzervatív fém utánzatú hasáb, amely a…

Hivatalosan is megérkezett Európába a Surface

A John Lewis még a múlt héten jelentette be, hogy elkezdi együttműködését a Microsofttal a Surface árusításában. A tegnapi nappal pedig az Egyesült Királyságban elsőként árulni kezdték a Surface-t, és ezzel a Microsoft első saját komplett készüléke hivatalosan is megkezdte…

A muzikális zászlóshajó – HTC Windows Phone 8X teszt

Kicsivel több, mint egy hete végre hozzánk is befutott a HTC Windows Phone 8-as nagyágyúja, és az azóta eltelt idő alatt igyekeztünk vele alaposan megismerkedni. Mivel az egy hét végére megérkezett a másik Windows Phone 8-as vadállat, ezért óhatatlanul azzal is történtek kisebb…

A Nokia bemutatta az új Nokia Lumia 620 okostelefont

A Nokia harmadik és egyben legmegfizethetőbb árú Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készüléke fiatalos vonzerejével csábít A Nokia bemutatta legmegfizethetőbb árú, sorban a harmadik, Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékét. A zászlóshajónak…

Nokia vezeték nélküli töltőállvány

A szerencsésebbek már hozzájuthatnak a címben említett töltőállványhoz, ami a Nokiánál a DT-910-es nevet kapta a keresztségben. A szerencsés részben annak szól, hogy Magyarországon nagyon ne keressük, részben pedig annak, hogy a tengeren túl sem mindig kapható, bár ezt a Lumia…

Nem csökken a kereslet a Lumia 920 iránt – több helyen ismét kiapadtak a készletek

Hiába érkeztek újabb Lumia 920 szállítmányok az Egyesült Államokba, több helyről is olyan hírek érkezenek, hogy egy vagy több színben ismét nem elérhető a készülék. Ezzel párhuzamosan a Google Trends alapján az szűrhető le, hogy a készülék utáni kereslet jócskán…

Nokia 920 tesztek – csak erős idegzetűeknek!

Mostanság egyre divatosabbak lettek a különféle töréstesztek. A kivitelezés természetesen függ a készülék strapabíróságától és a tesztelő bátorságától, illetve mindenre elszántságától. A következő három filmecske készítője nem különösebben lacafacázott, az…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása