WinMagazin


Még a Microsoft üzleteiben is hiány van a WP8-as flagship készülékekből

Ben Rudolph (ThePCGuy) tette közzé ezt a fotót a twitter csatornáján, aminek tanulsága szerint a Bellevue Microsoft Store-ban elfogytak a Lumia 920-al és a HTC 8X-ek, vagyis a két flagship. Ezen felül a WMPoweruser szerint tele van a Twitter olyan felhasználók bejegyzéseival, akik…

Minek kell lennie egy Windows Phone 8 készülékben?

Köztudott, hogy a Microsoft a Windows Phone 7 megjelenésének idején komoly követelményeet támasztott a készülékgyártókkal szemben, hogy jól használható, minőségi készülékeket adjanak ki. Bizonyos volt eddig, hogy a Windows Phone 8 hardverkövetelményei magasabbak lesznek, mint…

Windows 8 tableten – első élmények

A szerkezet egy Asus Eee Slate EP121-es, amiben i5 és 4 Gb RAM, illetve 64 GB SSD lapul. Az erős hardver meglátszik rajta, egy hideg boot néhány másodperc, az alvó mód és az abból visszatérés pedig jóformán azonnali. Cserébe ventillátor van benne, ami ugyan tényleg nagyon halk, de…

Ismerd meg a Windows Phone 8-at – videó

Kis színes rovatunkban most Joe Belfiore nagyjából 19 perces videója kerül a menübe. Szeretek jó sokat írni (már lobbizok is érte, hogy leütésenként fizessék a cikkeket ), de az ilyenekhez nincs mit hozzátenni. Egy jó marketinges beszél egy jó árucikkről egy jól összerakott…

Az LG bemutatta Windows 8-ra kihegyezett, 23 colos érintőképernyős monitorát

Azoknak a felhasználóknak, akik ragaszkodnak a hagyományos monitorhoz, ugyanakkor érintéssel akarják irányítani a Windows 8-at, az LG Electronics bemutatta ET83 Touch 10 jelű monitorát. Az utóbbi pár hónapban számos all-in-one asztali gép, tablet és laptop megjelenésének…

Kikerült az első felhasználói videó a Lumia 920-ról Kanadában

A WMPoweruser Xserver néven író felhasználója a vásárlás után közzétette felhasználói élményeit videón, nyugodtan lehet tehát nyálat csorgatni. Sajnos nálunk év vége előtt nem nagyon várható egyik Lumia sem. Forrás: WMPoweruser (via:…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása