WinMagazin


Imagine Cup Academy Program

Az Imagine Cup a világ egyik legnagyobb versenye diákcsapatok és startupok számára, amelynek összdíjazása idén 300 000 dollár volt. A megmérettetésen évek óta rendszeresen indulnak magyar csapatok. A jövő évi versenyre a Microsoft Magyarország a Demola Budapesttel és a European…

Egy szerencsés felhasználó már megkapta az Xbox One-t

Az Xbox One egyelőre a kiváltságos tesztelők privilégiuma, az egyszeri felhasználóknak még több, mint egy hetet kell rá várniuk. Egy szerencsés megrendelőnek (MoonlightSwami) azonban már kiszállították a konzolt, persze tévedésből. Ezt onnan tudhatjuk, hogy nagy örömében…

Xbox One: 11.22.13

A Microsoft tegnap bejelentette, hogy november huszonkettedikén kezdik árusítani az Xbox One-t, amelyről közben kiderült, hogy az utolsó pillanatban még húznak egyet a processzorán. November huszonkettedike egy szép, késő őszi péntek lesz, sok baj nem lenne vele, csakhogy…

Tanulás után jöhet a szórakozás

Szeptember közeledtével várhatóan egyre több otthoni számítógépre kerül az iskolai feladatok megoldásához ma már nélkülözhetetlen szövegszerkesztő, táblázatkezelő vagy prezentációkészítő. Az Office 365 amellett, hogy tökéletes megoldást nyújt ezen problémákra, és a…

Mégsem kell állandó online kapcsolat az Xbox One-hoz, és a játékok csereberéje is szabad lesz

A Microsoft egyik nagy betegsége a saját mérete, ami miatt a piac egyik leglassabban reagáló szereplője. Arról nem is beszélve, hogy hajlamosak elég minimálisan figyelembe a felhasználók visszajelzéseit – vagy hogy a fenébe is kell politikailag korrekten leírni azt, hogy (folyton,…

Minden eddigi rekordot megdöntöttek az Xbox One előrendelések

A Microsoft még pontos megjelenési idővel sem szolgált az új Xbox One-nal kapcsolatban, ám ahogy az lenni szokott, ez nem akadályozza meg a kiskereskedőket, hogy elővételi akciókat hirdessenek meg a későbbiekben érkező médiacenterbe oltott játékkonzolra. Az egyik ilyen a…

Mi van a dobozban?

Kedden este végre lehullt a lepel az új generációs Xboxról. Aki nem különösebben figyelt oda, az biztosan meglepődött, aki azonban csak egy kicsit is nézegette az előzetes híreket, pletykákat, latolgatásokat, annak nagyon sok újat nem hozott a bemutató. Azt az egyet leszámítva,…

WP8 alkalmazás a mai Xbox esemény megtekintéséhez

Ha valaki elfeledte volna, magyar idő szerint este hétkor zajlik az új Xbox bemutatásának, vagy inkább felvezetésének első állomása. A második pedig néhány hét múlva lesz az E3-on, Los Angelesben. A mai esemény, ha minden igaz, az új Xbox képességeiről és a Microsoftnak a…

A Microsoft felnyitotta a sorompókat

A Microsoft néhány szolgáltatása esetében az eddigi legnagyobb korlát az Xbox Live (XBL) fiók régiója volt. A jogtulajdonosok régiós szabályai, illetve a régiós szabályozások miatt a Microsoft teljesen eltérő szolgáltatásokat nyújt bizonyos régiókban. Igen egyszerű és…

Alternatív valóság a szobában – videókkal

Azt hiszem, sok hardcore gamernek összefutott a szájában a nyál, amikor tegnap Eric Rudder a Microsoft műszaki stratégiai vezetője csatlakozott a Samsung keynote-hoz, és egy rövid időre bepillantást engedett a cég legújabb megjelenítési irányvonalába egy rövidke videó erejéig. A…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása