WinMagazin

A Microsoft még pontos megjelenési idővel sem szolgált az új Xbox One-nal kapcsolatban, ám ahogy az lenni szokott, ez nem akadályozza meg a kiskereskedőket, hogy elővételi akciókat hirdessenek meg a későbbiekben érkező médiacenterbe oltott játékkonzolra. Az egyik ilyen a Blockbuster UK, amely húsz font előleg fejében bárkinek lefoglal egyet a leendő készletből.

xbox_preorder.jpgEgy mai MCV jelentés szerint a Blockbuster bejelentette, hogy a múlt heti bejelentés óta annyi előrendelés érkezett az Xbox One-ra, mint huszonnégy éves fennállásuk alatt még soha más termékre. Nem csoda, hogy a cég játékszekciójának vezetője, James Morton szerint „fel vannak villanyozódva” a hatalmas mennyiségű rendeléstől. Már előre dörzsölik a tenyerüket a PS4 érkezésére várva, amikortól nagy küzdelem várható a két új játékkonzol között.

Ezzel összecseng, hogy a Neowin korábbi kérdésére a válaszadók egyharmada nyilatkozott úgy, hogy a megjelenéskor azonnal, míg 28 százalékuk talán 2014-ben szándékozik megvásárolni az Xbox one-t, ami igencsak komoly érdeklődésnek számít (és a PS4-re csak 18 százalék szavazott). Ez egyben azt is jelenti, hogy a Microsoft bemutatóját hiába követte sok fanyalgó hang (az egyik vezető magyar hírportálnál egyenesen úgy fogalmaztak, az internet népe nem szereti az Xbox One-t), valójában óriási érdeklődés övezi, és láthatóan igen nagy rá a kereslet. 

Forrás és illusztráció: Neowin.net

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr415331475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faram 2013.05.29. 13:14:38

Ellenben a Gamespot olvasók 88%-a inkább PS4-et venne, nem Xbox One-t. 18 ezer szavazat alapján.

www.gamespot.com/twitter-battle/xbox-vs-ps4/

Brute 2013.05.29. 13:37:35

Vicces,hogy egyedül ezt egy win blogon lehet olvasni.(ezért rosszak ezek a win,alma,bb stb. blogok,mert teljesen elfogultak) Mindenhol máshol mind a sajtó, mind a jùzerek szidják. Lásd előző hozzászóló.

driopios 2013.05.29. 13:53:39

@faram: ...gondolom ők 18000-en már mind láttak PS4-et. Ja, várj! Még senki se látta.

valaki23 2013.05.29. 13:59:59

Ha lesz a T-Home-nál, azonnal veszek én is, nem kérdés.

valaki23 2013.05.29. 14:03:11

@Brute: a hazai internetes média többsége szélsőségesen elfogult a Microsoft-tal szemben (pl.: index.hu). Például tudtad, hogy a sokat fújjolt Windows Phone Magyarországon lenyomta az agyonhájpolt iPhone-t (Forrás: hwsw.hu)?

mr.guargumi 2013.05.29. 14:04:35

@faram: Aztán majd amikor TÉNYLEG bemutatják a Sony konzolját azt fogja utálni az internet népe, hogy hogy néz ki, miért ilyen, miért olyan..Most még semmit nem láttunk a Sony gépéből, csak pletykák meg elképzelések vannak..:)

VT Man 2013.05.29. 14:05:28

Valóban, biztos sokat fizet a microsoft az ilyen posztokért...

mr.guargumi 2013.05.29. 14:08:17

@valaki23: Ez nem szélsőség, a Microsoft nem titkoltan költ a médiára még az olyan kis piacokon is, mint a miénk. Pl. az Xbox kapcsán nem egy "gamer" eseményt szerveztek már kis hazánkban is, ami a konkurenciáról nem mondható el. Ugyanígy nyomatják a többi terméküket is..nincs ezzel baj, nyilván mindenki tisztában vele, ha promo cikket olvas..:)

faram 2013.05.29. 14:13:28

@mr.guargumi: mondjuk a gamespot.com olvasói hardcore gémerek. Nem tetszett nekik, hogy játék konzol helyett egy videómagnó kinézetű, hangvezérelt TV távirányítót mutattak be a prezin :)

dr. Aullah 2013.05.29. 14:17:51

Ez valami hírcsárda vagy mi? Ne vicceljünk már.

tede 2013.05.29. 14:18:12

@Brute: igen, mert attól lesz okos és intelligens valaki, hogy valamit lefikáz

mr.guargumi 2013.05.29. 14:22:50

@faram: A GP gamer oldal, de mainstream..:) Nekem csak az a furcsa, hogy két gépről szavaznak, amikor az egyiket még be sem mutatták teljesen.. (a technikai paramétereik pedig 90%-ban megegyeznek, így mindkét konzolra ki fognak jönni/ki tudnak jönni a megszokott nagy címek, nem arról van szó, hogy az egyik gép annyira gyenge, hogy csak Android játékokat futtasson). Az MS bakot lőtt, hogy az E3-ra tartogatják a gamerek számára kedvelt tartalmat, és most ezért utálják őket a népek..egészen addig, míg nem jönnek a gamer bejelentések vagy nem mutatják be a Sony gépét, ami mind1 hogy fog kinézni, x millió vérpistinek úgy sem fog tetszeni a külseje:)

MEDVE1978 2013.05.29. 14:22:55

:)

Várom a cikket arról, hogy mindenki windows 8-at szeretne (mert az tényleg szar, ellentétben az új Xbox-al, ami nem tudni milyen).

Most komolyan, senki se tudja, hogy az új Xboxon hogyan mennek majd a játékok. Ahogy azt se, hogy az új PS4-en. Tök értelmetlen ez a vita.

Gyulimali 2013.05.29. 14:25:20

@faram:
Ami nem meglepő, figyelembe véve a tényt, hogy az XBOX-ra, mint játékkonzolra eddig sokminden elérhető csak éppen játékok nem nagyon...

Azon kívül nem láttam konkrét számokat a "hatalmas mennyiségű-n" kívül. Vajon, mennyi lehet az, 15-20000 db?
Ráadásul az UK pl. egy olyan ország, ahol igazi szabadpiac van, és egy ilyen 20 GBP-sen előrendelt Xbox-ot simán vissza lehet venni a boltba, ha mondjuk az a vevőnek nem tetszik. És vissza is vásárolják. Nem az a javaslat, hogy "adja el, ahogy akarja, és vegyen egy olyat, ami esetleg jó lesz"

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.05.29. 14:50:40

(Csak teljesen mellékesen: vajon mit jelent az a szlogen, hogy "No time to W8"?)

KevinMulder 2013.05.29. 15:31:22

@Androsz: Lefordítom neked: "No time to wait"...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.05.29. 17:08:32

@KevinMulder: Öhö. Köszönöm. Nem mondom, hogy rossz poén, de mivel a "W8" nekem túlságosan a Windows 8-at jelenti, a szóvicc nem jutott eszembe. Inkább az, hogy nincs időm a Windows 8-cal szarakodni, vagy hogy nincs itt az ideje a Windows 8-nak.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.05.29. 17:33:09

@valaki23:

megpróbálom megkeresni, de azért tudnál adni egy pontosabb linket?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.05.29. 17:37:12

Kedves Androsz: ez NEM az a blog. Ha meg tudod fogalmazni ugyanazt kulturáltan, akkor persze jöhet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.05.29. 17:58:03

@pushalias: Mit? Hogy mérsékelt ítélőképességű polgártársaink túlfűtött, mi több, kritikátlan lelkesedéssel fogadnak minden olyan új kereskedelmi terméket, amelyről a vásárlók többségének véleménye a gyártó iránt kialakult tartós bizalmatlanságról és a termék piacérettségéről szóló kétkedésről árulkodik, így józan számítás szerint is várható volt a fejvesztett ujjongásról és irracionális sorban állási hajlandóságról szóló hír? Vagy azt, hogy láttunk már nézettségi statisztikákat összesen 183%-os fogyasztói részvételről? Vagy azzal volt a baj, hogy megköszöntem ezt a nagyszerű reklámot, de jeleztem érdeklődésemet más hírforrásoktól származó értesülésemet e tárgyban? Mert akkor, ha kívánod, örömmel megfogalmazom azt kulturáltabban. Amennyiben a kulturáltság definíciójának oszlopául bizonyos egyszerű, közérthető és pontos jelentéstartalommal bíró szavak mellőzését választjuk.

valaki23 2013.05.29. 18:41:01

@pushalias:

www.hwsw.hu/hirek/50267/gartner-android-apple-ios-blackberry-windows-phone-okostelefon-piac.html

"A Windows Phone globális sikertelensége nem jelenti azt, hogy egy-egy országban ne teljesítene kifejezetten jól a platform. Hazánkban például az IDC felmérése szerint a negyedik negyedévben már a második helyet csípte meg a Windows Phone, 10 százalékos részesedésével rávert az iOS 7 százalékára de nagyon elmarad a 80 százalékot szerző Android mögött."

valaki23 2013.05.29. 18:45:56

Egyébként volt egy másik felmérés is, ott csak 1%-kal volt jobb a WP, de azt most nem találom. 2 felmérés meg már csak nem tévedhet.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.05.29. 19:20:05

@valaki23:

Majdnem biztos voltam benne, hogy megelőzi,tehát ez csak afféle önigazolásnak kellett. Köszönöm.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.05.29. 19:22:38

@Androsz:

Lehet, hogy most megleplek, de neked sem áll jól, ha ostobának tetteted magadat.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.05.29. 19:43:43

@pushalias: Ezek szerint nem tudtam benned bizalmat ébresztenem. :-]

waces · http://blog.waces.hu 2013.05.29. 20:49:24

@MEDVE1978: birom az ilyen "a windows 8 szar" hozzaveteseket. foleg tenyek nelkul. ez kb olyan hitvita,mint anno az amd vs intel, nvidua vs ati vs matrox vagy az xbox1 vs ps4. ami egyreszt szorakoztato,mert minden flamewar az,masreszt inkabb szemelyes benyomasokon/tapasztalatokon alapul,de ritkan altalanos.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.05.29. 21:10:27

@waces:

Én direkt nem válaszoltam neki, pedig lett volna mit írnom neki arról, milyen az, amikor az ember pillanatnyi zavarában visszatér a W7-hez, majd 2 hónap fogcsikorgatós tűrés után hagyja a fenébe azt a lassú vackot, és boldogan kezdi újra használni a W8-at, és persze a kedvenc metrós hírolvasóját is. ;-)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása