WinMagazin

A Microsoft egyik nagy betegsége a saját mérete, ami miatt a piac egyik leglassabban reagáló szereplője. Arról nem is beszélve, hogy hajlamosak elég minimálisan figyelembe a felhasználók visszajelzéseit – vagy hogy a fenébe is kell politikailag korrekten leírni azt, hogy (folyton, időnként, vagy esetenként, ez elég szubjektív) elég magasról tudnak sz tenni a kritikákra. Ehhez képest mindenképpen szenzációsra sikeredett Don Mattricknak, a Microsoft Interactive Entertainment Business részlege elnökének tegnapi bejelentése.

xbox_one_don_mattrick_31197.jpgEzek szerint a Microsoft behódol a felhasználóknak, és nagyjából feladja mindenféle DRM-mel kapcsolatos korlátozásait. Ezek szerint

  • az rendszer élesítéséhez szükséges első kapcsolatot leszámítva, a nem online játékok használatához egyáltalán nem lesz szükség online kapcsolatra;
  • a Microsoft lemond az optikai adathordozókon terjesztett játékok adás-vételével, elajándékozásával, kölcsönzésével és egyebekkel kapcsolatos korlátozásairól, az eddigi, Xbox 360 esetében ,megszokott szabályok maradnak érvényesek az Xboy One-ra is.

Plusz az online beszerzett játékok továbbra is használhatók lesznek offline, és nem lépnek életbe az Xbox One bemutatása kapcsán emlegetett régiós korlátozások sem. Ez így összességében szinte totális hátraarc, bár kizárólag a DRM-mel kapcsolatos kérdésekben.

Természetesen a Microsoft továbbra sem jótékonysági intézmény, sem nem az a cég, ahol a felhasználók szavazhatnak a cég döntéseiről. Minden valószínűséggel az döntött, hogy a Sony meglovagolta a Microsoft bejelentését követő negatív hangulatot, és a PlayStation 4 eddig simán veri az előrendelésekben az Xbox One-t.

Forrás: Microsoft-News.com
Illusztráció: intomobile

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr435370369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása