2012-07-30 20:13Szólj hozzá!
Ma már írtunk róla, hogy a Nokia egymás után hozza ki a jobbnál jobb kiegészítő appokat a Lumia készülékek számára. Megjelent ma legújabb alkalmazásuk tesztverziója is, a Számlálók.

Ma már írtunk róla, hogy a Nokia egymás után hozza ki a jobbnál jobb kiegészítő appokat a Lumia készülékek számára. Megjelent ma legújabb alkalmazásuk tesztverziója is, a Számlálók.
Már mindenki megnézegethette magának a Windows Phone 8 SDK-t, azonban fejlesztői szemmel az SDK-ban más is van, mint az új API-k, ezekről pedig nem olvashattunk túl sokat. Mi ebbe a témába is belenéztünk, érdekességeket és fontos információkat felfedezve.
A Nokia újabb alkalmazásokkal kényezteti felhasználóit ebben a hónapban is. A most megjelent Nokia ajándékok a Kamera extrák és a Névjegy megosztó. Mint az összes többi hasonló, Nokiás program, ezek is csak a Lumia készülékekre érhetők el.
Az egyiket már egy korábbi cikkünkben megemlítettük, de akkor még csak az USA-ban és Kínában volt elérhető. Ez a program a Kamera extrák volt. Ha valaki bővebb információkat szeretne megtudni róla, az ide kattintva megtalálja egy régebbi cikkünkben a leírását.
Pandorán az ellenséges, bandita lepte bolygón egy dolog van, ami világszintű figyelemben részesül: A "Vault". Erről a rejtélyes idegen szerkezetről azt mondják hogy kincseket, fantasztikus erőt és gazdagságot rejt, minden kincskeresőt magával ragadva. A Borderlands nevü játékban te egy ilyen kincskereső vagy, de a Vault titkainak felfedése elhomályosodik azzal az izgalommal szemben ami az úttal jár, amíg megtalálod. A játékban minden az útról szól, nem a célról és mint a legtöbb kirándulásnál, akkor a legjobb, ha van néhány barátod, akivel együtt mehetsz. Egyedüli játékosok is jól szórakozhatnak ebben a véres és szórakoztató RPG/FPS elegyben.
Mint azt már sokan tudhatjátok, a WP7.hu tegnap feltöltött a talált WP8 emulátorról egy halom képernyőképet. Ez mind szép és jó, de vannak vele problémák, melyet a NapiApp.hu kiemelt és részeltezett:
A Nokia felajánlásával kaptunk egy teljesen új Nokia Lumia 900-at tesztelni a múlt héten, de erről már olvashattatok nálunk. Most pedig itt a teljes értékelése a készüléknek a megszokott formában.
Szeretsz sokat olvasni, de nem szereted mindig magaddal cipelni a könyveidet? Akkor neked kell egy e-book olvasó.
A Freda egy nem túl dekoratív, viszont rendkívül könnyen kezelhető és gyors e-book olvasó program. Az alkalmazásba letöltheted kedvenc könyveidet, online katalógusokból mint például a Feedbooks, a Smashwords vagy a Gutemberg Project. Ha te már otthon letöltötted a könyvet, amit elszeretnél olvasi, feltöltheted SkyDrive, DropBox, vagy Calibre tárhelyedre, és a Freda segítségével letöltheted egyenesen a telefonodra. Arra az esetre, ha az előző kettő módszer nem jönne össze, egyszerűen rákereshetsz és leöltheted, azt amit szeretnél az app-ban található webes böngészővel. A program EPUB, FB2, HTML és TXT formátumú fájlokat tud kezelni. Olvasás közben könyvjelzőt is rakhatsz a könyvedbe, így tömegközlekedésen és gyakran megszakított körülmények között is remekül használható. Kedven könyveinket kirakatjuk a kezdő oldalra, hogy gyorsabban megtalálhassuk őket.
Az alkalmazás teljesen ingyenes. Bárkinek ajánlom akinek problémája van a mostani olvasójával, vagy még egyáltalán nincs neki. Szerintem az ikonokat szörnyen randára csinálták, viszont jól működik és rengeteg hasznos funkció található benne.
A kínai nép türelmetlen, ezt pedig rendszeresen be is bizonyítják: ezúttal a Windows Phone 8 SDK-t kaparintották meg, kiszivárogtatva a Microsoft legféltettebb titkait.. Az SDK-t publikusan elérhetővé is tették, és már rengetegen le is töltötték, rohamosan megtudva belőle azt, amiből a Microsoft csak keveset mutatott nekünk.
A Microsoft bejelentette, hogy az idei MIX fejlesztői konferencia elmarad, helyette pedig az őszi, webfejlesztőknek és dizájnereknek szánt konferenciával egybeolvasztják az eseményt - a BUILD 2012-vel.
Ha szereted az egyszerű, de nagyszerű játékokat, akkor ezt imádni fogod. A Battle Lines egy a legjobban az amőbához hasonlító játék, de valahogy mégis teljesen más.
Ezt az alkalmazást úgy kell játszani, hogy van egy négyzethálós pálya, és annak a négyzetei köré vonalakat kell húzogatni. Egyszerre, egy kör alatt csak egy négyzet, egyik oldalát tudod behúzni. A cél az, hogy te szerezd meg a körbe rajzolt négyzeteket. Ezt úgy érheted el, hogy te húzod rájuk az utolsó vonalakat. Mivel ahogy húzod a vonalakat az egyik négyzetre, úgy egy másik négyzet egyik oldala is behúzódik. Ha az egyik játékos megszerzett egy négyzetet, ráadásként még egyszer húzhat. A játék addig tart amíg az összes négyzet a pályán körbe nincs rajzolva. A végén az nyer aki több négyzetet szerzett meg. A programot géppel is és másik emberrel is lehet játszani.
Az app teljesen ingyenes letölthető. Mindenkinek ajánlom, hisz ez egy rendkívül egyszerű, mégis nagyon jó stratégiai játék.