WinMagazin

A tajvani gyártó (ottani idő szerint) a mai napon olyan új Windows 8-as eszközöket mutatott be, amelyek szemmel láthatóan igyekeznek széles igényeket lefedni. Ugyanakkor két eszközben is van valami különleges, amely megkülönbözteti az átlagtól. Figyelembe véve a Windows 8 körüli fanyalgós hangulatot, és hogy az eladások eddig nem tűnnek túl acélosnak, az Acer már egy új termékkel is bátor lépésre szánta volna el magát, ám itt most egyből háromról van szó.

Acer-Aspire-S7.jpgA csúcskészülék különlegessége a viszonylag nagy felbontású kijelző. Én magam nem vagyok feltétlenül meggyőződve arról, hogy az ilyen kisebb kijelzőméretek esetében kényelmesen használható a klasszikus Asztal a full HD vagy annál nagyobb felbontással (a Dell például 12,1"-on jött ki full HD-val), de úgy tűnik, ez a trend. Az Acer Aspire S7-es ultrabook 13,3"-es, 10 pontos érintőképernyője IPS technológiájú, 2560×1440-es (WQHD) felbontású, ezen felül harmadával növelt akkumulátor élettartamot ígér a tajvani gyártó, nagy hatásfokú, alacsony zajú, úgynevezett Twin Air hűtéssel látta el, és fel van szerelve úgynevezett WiDi, vagyis vezeték nélküli monitorcsatlakozóval is. Az ultrabook, igencsak borsos, 1450 eurós áron kerül forgalomba.

Acer-Aspire-S3.jpgA kisebbik ultrabook egyértelműen ennek az olcsóbb kistestvére akar lenni, bár ez az olcsóság igen relatív, hiszen 999 euróba fog kerülni. Cserébe „mindössze” 1080p-s felbontással rendelkezik (szintén WiDi képes), cserébe 17,8 mm „vastag”, és 1,67 kg tömegű. Az Acer Fast Resume technológiájával mindössze egy másodperc alatt éled újra, és ami még érdekes, a kütyü a kijelző felhajtásakor azonnal indul még kikapcsolt állapotból is, ami egyrészt sok felhasználónak okoz majd örömet, másrészt lehet, hogy a többieket meg fogja osztani.

Acer-W3-Windows-8.jpgAz igazi érdekesség Az Iconia W3, amiről már egy ideje terjednek a pletykák, ezek szerint nem véletlenül. Az Acer tabletje lesz az első Windows 8-as készülék, amit 8"-es kijelzővel, és a Microsoft Office Home & Student 2013 előtelepített verziójával szállítanak, ami önmagában 139 eurót jelent. Ehhez képest a 32 GB verzió 329, és a 64 GB-os 379 eurós ára elképesztően alacsony a kategóriában. Természetesen ennyiért nem csúcstechnológiához jutnak a vásárlók. A ledes háttér világítású kijelző „mindössze” 1280×800-as felbontású, vagyis a jelenlegi állás szerint a Windows 8 egyik kellemes funkcióját, az osztott képernyős alkalmazás futtatást nyugodtan el lehet felejteni. A tablet a kategóriájában megszokott Intel Atom Z2760 processzorral érkezik, ami már a Samsung Ativ Smart hibridben is jól vizsgázott. Az Acer 8 óra üzemidőt ígér, várhatóan a teljesítményével sem lesz probléma, és az x86-os architektúra révén teljes értékű Windows 8-cal lehet megvásárolni, ami (nem győzöm hangsúlyozni) ezen az áron az Office-szal együtt szinte kihagyhatatlan ajánlat.

Forrás és illusztrációk: Microsoft News. Iconia S7, Aspire S3 és Iconia W3.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr215341261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki23 2013.06.03. 11:47:17

Jóságok, csak hát az áruk...

martonx 2013.06.03. 14:42:58

Egy 8 colos tablet egyértelműen tartalom fogyasztásra való. Miért nem lehet az office árát is megspórolni? Esetleg egy ingyenes office nézegetőt belerakni, ha már mindenképp meg akarunk nyitni egy word vagy excel file-t? Ha 10-ből 9 vevőnek úgysem kell az office, az az egy szerencsétlen, aki meg ezen fog dolgozni, vegye meg magának.

Mlinarcsik 2013.06.03. 16:32:06

@valaki23: "Jóságok, csak hát a" fizetesunk...

Semmi baj nincs az arakkal. Ezt a dolgot kellene mar a fejekben rendebetenni a kis Magyarorszagon.

Nem akartam senkit megbantani, csak kikivankozott belollem...

Tisztviselőtelep 2013.06.03. 17:45:21

Nem az Acer tehet arról, hogy nálunk mesterségesen alacsonyan vannak tartva a fizetések :)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.06.03. 18:27:21

@martonx:

„Ha 10-ből 9 vevőnek úgysem kell az office”

Persze, hogy nem. Pénzért semmiképpen. De persze oldjam meg nekik okosban, mert anélkül nem tudnak meglenni. Hány meg hány emberrel találkoztam, aki a Windows telepítése után nézett rám bambán, hogy de hát hol van a Vord, meg az Ekcel? Hát az nem a Vindóz része? És márpedig azonnal tegyem fel, és mi az, hogy pénzbe kerül, én aztán nem fizetek érte, és szemét M$.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.06.03. 18:34:57

@Mlinarcsik:

A W3 estében még arról sincs szó, hogy csak rendben vannak az árak. Ha belegondolsz, 329/379 euróért kapsz egy tabletet, egy teljes értékű jogtiszta W8-cal és egy jogtiszta Office-szal (130 dollár önmagában). Ez bizony nagyon, nagyon, nagyon olcsó.

valaki23 2013.06.04. 21:35:31

@Mlinarcsik: Spec az én fizetésem rendben van, de akkor is megnézem, hogy mire költöm, még ha telik is.

Mlinarcsik 2013.06.05. 00:40:10

@valaki23: Persze, es az rendeben is van!

Amit mondani akartam, hogy Magyarorszagtol nyugatra egy szakkepzett oraado tanar, vagy egy korzeti orvos megkeres mondjuk £70-et orankent. Es meg nem is mondtam sokat. Az kerekitve kb 23.000 HUF. Dolgozik mondjuk 6 orat egy nap az £420 egy nap. 4 nap egy heten £1680. 4 het egy honapban £6720. Az kozel 7900 Euro egy honapban. Es akkor egyesek a 379 eurot sokaljak egy elektronikai termekre. De igazabol mindegy is mire. A havi fizetes kb 5%-a. :)

De nem is kell olyan messzire menni. Egy szakkepzett hentes nemetorszagban megkeres legalabb 1500 Eurot havonta... Aztan bemegy a mediamarktba es 10 honapi majdnem kamatmentes hitlere megvesz amit akar...
Nem szabad mindent Magyarorszaghoz hasonlitani! Tudom, hogy nehez ha az ember az orszagon belul tolti egesz eletet!

Es ezzel nem a kommentelo embereket minossitem, hanem az orszagot!!!

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása