WinMagazin


Az iPad Mini is célkeresztbe került

A Microsoft folytatja Apple tabletek elleni rekláminvázióját, ezúttal a legkisebb királyfit, az iPad Minit pécézték (ha, ha, ha...) ki maguknak. Nagy meglepetés nem született, a méretben hasonló Acer Iconia W3-ast állították vele szemben, és természetesen arra fókuszáltak, amit…

Windows 8-as eszközcsaládot szabadított a világra az Acer

A tajvani gyártó (ottani idő szerint) a mai napon olyan új Windows 8-as eszközöket mutatott be, amelyek szemmel láthatóan igyekeznek széles igényeket lefedni. Ugyanakkor két eszközben is van valami különleges, amely megkülönbözteti az átlagtól. Figyelembe véve a Windows 8…

Szivárgás itt, szivárgás ott...

Az Acer Finnországi honlapján feltűnt 380 dolláros tablet hamarosan az üzletekbe kerülhet, legalábbis sokan ebben reménykednek. S bár az cég hivatalosan nem jelentette be a jövevény pontos érkezését, azt már régóta tudni lehetett, hogy keményen dolgoznak egy 10 colnál kisebb…

Mindent bele!

Ha nem is egy versenyautó sebességével, azért haladgat előre a Windows 8. Ha már a régi hardvert (értsd hagyományos monitort) használók nem olyan tempóban váltanak monitort, gépet (s vele együtt operációs rendszert), ahogy azt a Microsoft pénzügyi elemzői szeretnék, legalább a…

Acer Iconia W3, avagy az első 8"-os windows-os tablet

Lassan természetes lesz, hogy újabb és újabb hírek érkeznek a Windows 8.1-es, más néven a Blue legújabb fejlesztéseiről. Az új rendszer egyik újdonsága az, hogy a tervek szerint a 8"-os tableteket is támogatni fogja. Az új eszközök generációjának első kiszivárgott darabja…

Az Acer nem bízik a Windows-ban

A tajvani gyártó egyértelműen kudarcnak tekinti a Windows 8-at, és a Google Chrome OS-ben lát inkább fantáziát. Saját bevallásuk szerint az utóbbival szállított két termékük (az AC700 Chromebook és a C7 Chromebook) 5 százalékról 10 százalékra lépett, kár, hogy nem derül ki,…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása