WinMagazin


Az LG visszatér a pályára?

Úgy bizony az az LG, amelyik évekkel ezelőtt lépett ki a Windows Phone gyártók sorából, most visszatérni látszik. A dél-koreai gyártó – már ha hinni lehet a legfrissebben kiszivárgott képnek – egy Windows Phone 8.1-es készülékkel fog kijönni. A képet amúgy jól megszokott…

Nokia 630 kicsomagolós videó

Még a Build 2014-en jelentették be – többek között – a Lumia 630-as készüléket, ami már Windows Phone 8.1-gyel érkezik. Az alap verzió 159, míg a két SIM-es 169 dollárért lesz kapható, vagyis nálunk olyan 50-60 ezer forint környéki árral lehet majd számolni. A WPCentral…

Lumia 930, 630 és 635 San Francisco-ban

A 1520 érkezése óta van már igazi, a konkurenciával egyenértékű hardverrel felszerelt csúcsmodellje a Nokiának, de a 6"-es kijelző sokak számára már kezelhetetlen, túl nagy ahhoz, hogy telefonként használják. Manapság a phablet kategória alatt talán a 4,7-5 hüvelykes…

Új Lumiák a Nokiától

Aki azt hinné, a Nokia már befejezte, hamarosan véglegesül a mobilrészleg felvásárlása és azt a néhány hetet addig csak átvegetálja a finn cég, az tévedne. Úgy tűnik, a Nokia fel szeretné rakni az i-re a pontot, és nem is akárhol. A Microsoft Build konferenciájának…

Windows Phone vagy iPhone? Melyiket vegyem?

Drága feleségem 3 éve használ Windows Phone telefont, sokáig egy Lumia 800-zal telefonált, fényképezett, internetezett, és még sorolhatnám sokáig, mit tudott kezdeni a kis készülékkel. Mikor a lányunk elköltözött, szüksége volt egy jó telefonra, így megkapta a 800-ast, párom…

Androidot Redmondba is!

Amióta a Nokia leállt a Symbian fejlesztésével, és a Microsoft segítségével a csempékkel jelzett utat kezdte követni, azóta állandó szívfájdalom sokaknál, hogy nem az Androidot választotta a finn vállalat. Szűk két és fél évvel az első Lumia modellek bejelentése után a…

Nokia Lumia 1320: A mobilszolgáltatók közül elsőként a Telenornál

A Telenor számos készülékújdonsággal várja a tavaszt, köztük egy igazi különlegességgel a Nokia és a Windows Phone rajongói számára. Az impozáns méretű kijelzővel rendelkező, számos innovációt rejtő Nokia Lumia 1320 elsőként a Telenor kínálatában érhető el a hazai…

Áprilisban érkezik a Samsung ATIV SE?

High-end Windows Phone 8 készülékkel újít portfólióján a Samsung – állítja az evleaks. A készülékről nem túl régen kezdtek el hírek kiszivárogni, ám akkor még csak 720p-s kijelzőt jósoltak neki. A WMPoweruser információi szerint elképzelhető, hogy lesz az 1080p is, vagyis…

Bing Receptek Beta Windows Phone-ra

A héten már a második Bing alkalmazás került ki a Windows Phone áruházba, hiszen a Bing Utazás után elérhetővé vált a Windows 8.1-ből már jól ismert Bing Gasztonómia (Bing Food & Drink) telefonos verziója is. Persze a két verzió funkciói között vannak…

Megvan a befutó! Itt az első igazi WP8 főzött rom! - FRISSÍTVE

Úgy-ahogy halad előre a WP8-as készülékek mókolgatása. Az XDA Developers fórum lakói szerintem megérdemelnek egy virtuális tapsot, mert amiket csinálnak, az egészen megdöbbentő. De vissza a témához! Még múlt év decemberében böngészgettem az XDA fórumot, akkor akadtam rá erre…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása