WinMagazin

Aki azt hinné, a Nokia már befejezte, hamarosan véglegesül a mobilrészleg felvásárlása és azt a néhány hetet addig csak átvegetálja a finn cég, az tévedne. Úgy tűnik, a Nokia fel szeretné rakni az i-re a pontot, és nem is akárhol. A Microsoft Build konferenciájának szomszédságában, a Windows Phone 8.1 bejelentése után.

save-the-date_feat.gif

A 2014-es év a Nokia számára minden kétséget kizáróan fontos lesz, akárhogy is alakul. A legnagyobb részlegének felvásárlása a tavalyi bejelentés után több, mint fél évvel, idén áprilisban végleg befejeződhet. Hogy ezek után mit fognak csinálni, az még nem mindenhol kristálytiszta, szerintem biztos el tudják majd foglalni magukat valamivel, de addig még készülnek egy szép búcsúajándékkal, amivel egy hét múlva lepik meg az egész világot, San Fransisco-ból, helyi idő szerint délután 5-kor.

Hogy pontosan mit várjunk, arról sokat nem tudunk, de szerintem nem kell egy „boruljunk össze és mindenki mondja el, szerinte mi volt a legszebb pillanat a közös években” típusú rendezvényre gondolni, sőt valószínűbb, hogy az esemény a Nokia utolsó és egyben egyik legjobb telefonbemutatója lesz, ahol fény derülhet az utolsó kettő, Nokia logóval ellátott (eredetileg is 8.1-gyel kiadott) eszközre.

Tehát a Build első napján, a Microsoft konferenciájától egy sarokra tartott, #moreLumia címkével ellátott rendezvényen az alábbi két készülékre lehet számítani:

  • Lumia 630 (Moneypenny)
  • Lumia 930 (Martini)

A Lumia 630 várhatóan a 620 és a 625 vonalát folytatná, mind árban, mind teljesítményben, míg a 930 az Icon nemzetközi kiadása lenne (tehát az 1520 specifikációi, csak kényelmesebb (?) képernyőméretben). Mindkettő dual-sim verziókkal is jönne, elsőkként a Windows Phone-ok között.

Úgy tűnik, az április eleje igen izgalmasnak ígérkezik, mind a Nokiának, mind a Microsoftnak. Kíváncsian várjuk, mit hoz a felvásárlás és a 8.1, de addig is, ha esetleg valamelyik olvasónk a rendezvény ideje alatt a nyugati part déli részén tartózkodna, élménybeszámolókat elfogadunk!

Forrás: Nokia Conversations

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr405878870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása