Amint azt mindannyian tudjátok, tegnap Veletech 2013 kiállítás volt, és ahogy az illik, mi is kivonultunk, ráadásul csapatosan – a belépőket köszönjük szépen a szervezőknek, kiemelve közülük Bodnár Csabát. A csapatos megjelenés tényleg azt jelentette, hogy mi hárman (hooshee,…
A Microsoft helyzete nem túl rózsás, mivel nem aratott túl nagy sikert a Windows 8 és megy az egymásra és a Microsoftra való kölcsönös mutogatás. De lehet, hogy ez a helyzet a gyártóknak is köszönhető, mivel még mindig megy a kísérletezgetés a Windows 8 kihasználhatóságát…
Lassan hozzánk is befutnak a Microsoft új rendszeréhez jobban passzoló érintőképernyős eszközök. A múlt héten a Samsung Ativ Smart volt a terítéken, most a Microsoft jóvoltából egyszerre két készülék is tesztelhető volt egy rövidebb ideig. A két eszköz szinte minden…
Egymás után érkeznek a Windows 8 operációs rendszerrel felszerelt laptopok, ultrabook-ok, újabb és újabb érdekes megoldásokkal örvendeztetve meg a reménybeli tulajdonosaikat.
Nemrégiben a Gottamobile vette górcső alá a Dell XPS 12 hibridjét, amelynek érkezését pár hete…