WinMagazin

Amint azt mindannyian tudjátok, tegnap Veletech 2013 kiállítás volt, és ahogy az illik, mi is kivonultunk, ráadásul csapatosan – a belépőket köszönjük szépen a szervezőknek, kiemelve közülük Bodnár Csabát. A csapatos megjelenés tényleg azt jelentette, hogy mi hárman (hooshee, tudosb és jómagam) apróbb kitérőket leszámítva, egységesen vonultunk végig az egész rendezvényen. Aminek természetesen vannak hátrányai (az Alcatel sajtótájékoztatóról így mind lemaradtunk), és persze előnye is, mert a legtöbb helyen jól érvényesült a több szem többet lát effektus. A kiállítóknak nem minden esetben volt a legjobb, hogy időnként nagy dózisban kapták a negatív energiákat, de ez egy más kérdés.

Ennek megfelelően több beszámolót is tervezünk, ebből ez az első tényleg csak egy kis hangulati összefoglalócska, a részletek majd később, mert sajnos azért mind elfoglaltak vagyunk, meg aztán elég sok kép készült, tehát kell majd válogatni, meg effélék.

veletech_9.jpg
Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak

Az érkezésnél kicsit megijedtünk, mert egyrészt pontban tízkor még nem volt nyitás, másrészt kívül nyoma sem volt a külön regisztrációnak, ami a magunkfajta hiénáknak komoly szakújságíróknak az egyik előny, és persze foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá. Szerencsére a kapun belül már könnyen kideríthető volt, merre kell menni, és valóban mintegy öt percen belül bent voltunk, ezért (is!) jár a piros pont a szervezőknek. Az alapján pedig, hogy milyen hamar keletkeztek kisebb tumultusok az egyes standok előtt, valószínűleg a nem regisztrált vendégeknek sem lehet panaszuk.

veletech_12.jpg
Egy érdekes koncepció

Kisebb hiányosságokat leszámítva a rendezők jó munkát végeztek, a legfájóbb probléma, hogy a regisztráltaknak fenntartott WiFi, hát hogy is mondjam. Miközben a WiFi úgy általában nem is volt olyan rossz, mint ahogy féltek tőle, így ezek végül is kiegyenlítették egymást, ezen felül viszont tényleg egy szavunk sem lehetett, sokat dolgozhattak vele, bár ez leginkább Bochán látszott, amikor három körül összefutottunk vele.

veletech_13.jpg
Egy kevésbé érdekes koncepció

A kiállítóknál már jóval vegyesebb volt a kép, erről majd írunk bővebben, mert megéri a téma, egyelőre legyen elég annyi, hogy voltak olyan kiállítók, akinek a standján látszott a belefektetett humán erőforrás, és volt olyan, akién inkább csak nyomokban. A mi nagy szerencsénkre a Microsoft a jobbak közé tartozott, egy rakat eszközt lehetett megtapogatni, ahogyan a Samsungnál és például a Huaweiél is, utóbbi meglepően profi volt, sebaj, mert a sajtótájékoztatójuk már kevésbé. Szegény HTC meg mit is várhatott, kapott egy adag mikrofonbotrányt, pedig a HTC One tényleg csinos.

veletech_15.jpg
Az úriember a későbbiekben egy pöppet leizzadt

Ennek a gyors összefoglalónak akkor legyen még része némi beharangozó arról, mik is várhatók többé-kevésbé bővebben, aztán egyelőre búcsúzunk. Jövőre, Veletch, ugyanitt?

  • Egy meg nem tartott előadás.
  • Móka és kacagás a Firefox standjánál, avagy a rókák bálja.
  • Hollywoodi hangulat Youtube-ról a Huaweinél.
  • Aljas Windows Phone felhasználók lagoló Androidokat vadásznak.
  • Jó és jobb fülesek.
  • Isteni készülékek az Olympustól.
  • A kerttől Passepartout bőröndjéig.
  • A 6 GHz-re korlátozott processzor.
  • Wizard of War és Sega egymás mellett.
  • Negyven év Nokiái és egyéb telefonok
  • Instant és nem annyira instant get laptopok, hibridek és telefonok.
  • Egyebek, másfélék és mindenféle izék, meg hogyishívjákok. Ja, és bigyók.
WP_000011.jpg
Fürge rókalábak

A képek a MobilArénáról származnak, kivéve.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr845252112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása