WinMagazin

A Microsoft tovább gyilkolja az iPadet – videóval

Épp csak most érkezett az első olyan reklám a Microsofttól, ami kertelés nélkül ekézi az iPadet, és lám, már itt is van a folytatás. A látvány és a forgatókönyv hasonló, két tablet egymás mellett, és megy a szigorú összehasonlítósdi, amiből természetesen a Windows RT-vel szállított termék kerül ki győztesen.

Nokia Here Maps LiveSight™ – hogy többet lássunk a világból

A Nokia saját fejlesztésű HERE alkalmazásai a világ legjobb térképeit és helymeghatározási szolgáltatásait kínálják többféle képernyőre és operációs rendszerre optimalizálva. A HERE Maps alkalmazás most az egyedülálló LiveSight™ technológiával bővült. A frissítés már letölthető az Áruházból.

iPhone5 vs Galaxy SIII vs Lumia 920 fotózás sötétben – videóval

A Microsoft úgy tűnik, egy kicsit kiéli magát a konkurencián, tegnapi cikkünkben egy iPad savazó reklám volt a műsor, most azt a tavalyi ötletet melegítették fel, hogy a Lumia 920-nak mégis csak mennyivel jobb fotós képességei vannak rossz fényviszonyok között, mint a konkurencia csúcskészülékeinek. Ami egyébként tény, bár nem ártott volna figyelembe venni, hogy a Samsung már a Galaxy S4-nél tart, ahogy a Nokiánál sem a 920 már a csúcsmodell. Már ha hihetünk nekik.

Az iPadet savazza az új Microsoft reklám – videóval

A Microsoft és az ASUS jelentette meg az alábbi reklámot, ami különösebb lacafacázás nélkül esik neki az iPad-nek. Lehet persze fanyalogni, hogy ellen reklám, meg hogy a vetélytárshoz képest igyekszik meghatározni a jóságszintet, de valljuk be, ez mára népszokássá nemesedett ebben a klubban. A kis spot egyébként egyszerű, lényegre törő, amilyennek egy jó reklámnak kell lennie. Van egy üzenete, amit közvetíteni, van egy termék, amit eladni akar, és semmi felesleges sallang nincs ezek köré rakva.

Mi van a dobozban?

Kedden este végre lehullt a lepel az új generációs Xboxról. Aki nem különösebben figyelt oda, az biztosan meglepődött, aki azonban csak egy kicsit is nézegette az előzetes híreket, pletykákat, latolgatásokat, annak nagyon sok újat nem hozott a bemutató. Azt az egyet leszámítva, hogy ennyire zökkenőmentes show-t igencsak régen láthattuk a Microsofttól.

Ajándék lónak ne nézd a fogát

Miközben nagy izgalommal arra várunk, mikor adja ki végre az Adobe a Windows 8 új felületére átdolgozott Photosop-jának teljes értékű változatát, ők elhatározták, addig is egy ingyenes verzióval lepik meg az érdeklődőket, amely a legalapvetőbb képszerkesztési funkciókat tartalmazza.

WP8 alkalmazás a mai Xbox esemény megtekintéséhez

Ha valaki elfeledte volna, magyar idő szerint este hétkor zajlik az új Xbox bemutatásának, vagy inkább felvezetésének első állomása. A második pedig néhány hét múlva lesz az E3-on, Los Angelesben. A mai esemény, ha minden igaz, az új Xbox képességeiről és a Microsoftnak a videojátékok jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről fog szólni. Sok konkrétum tehát nem várható, pedig mi is szívesen hallanánk a belengetett 7"-os Xbox tabletről. Például.

Szivárgás itt, szivárgás ott...

Az Acer Finnországi honlapján feltűnt 380 dolláros tablet hamarosan az üzletekbe kerülhet, legalábbis sokan ebben reménykednek. S bár az cég hivatalosan nem jelentette be a jövevény pontos érkezését, azt már régóta tudni lehetett, hogy keményen dolgoznak egy 10 colnál kisebb képernyőjű gépen, sőt már neve is van a kicsikének, nemrég már emlegettük is: Acer Iconia W3.

w3_04.jpg

Van Instagram kliens, nincs Instagram kliens? Van Instagram kliens!

Mint arról hétfői cikkünkben beszámoltunk, vasárnap reggel kikerült az Itsdagram nevű alkalmazás, amely az első teljes értékű Windows Phone-os Instagram kliens. Lett volna. Ám, mint arról olvasónk tájékoztatott minket, a kikerült verzió finoman szólva is hiányosra sikeredett, messze nem tudta azt, amit kellett volna. Mint később kiderült, a fejlesztő igazából nem is akarta még közzé tenni az akkor még félkész terméket. Nem csoda tehát, hogy még aznap visszavonta. Akkor péntekre ígérte a végleges verzió megjelenését. A péntekből aztán csütörtök lett.

A Modern UI védelmében

Modern UI. Vagy, ahogy leánykori nevén hívták: Metro felület. Vitathatatlanul a Windows 8 legmegosztóbb új szolgáltatása. Irdatlan felháborodás övezte a Start menü lecserélését. Annyira nagy, hogy a Windows 8.1/Blue már egy módosított felületet fog kapni. Most szeretném egy kicsit a védelmembe venni a csempés megoldást, bár lehet az olvasók között én vagyok az egyetlen, aki szereti az új felületet, úgyhogy legyen ez szubjektív vélemény vagy vitaindító merengés.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása