WinMagazin

Újra frissült a WhatsApp

Múlt héten egyszer már frissült a WhatsApp, a közismert instant messenger alkalmazás. Egy régóta epedve várt frissítésről volt szó, amely úgy tűnik, javította azt a hosszú ideje fennálló hibát, hogy az üzenetek késve vagy egyáltalán nem érkeztek. Sőt, pár óra múlva érkezett egy újabb frissítés is, amely az előző frissítés hibáit javította.

Már előrendelhető a Nokia Lumia 1020

Webshopokban már előrendelhető a Nokia új csúcskészüléke ami nem kevesebb, mint 41 Megapixeles kamerájával akar hódítani a kiváló fényképekre vágyó felhasználók körében. De vajon megéri-e ennyiért? A telefon nagyon vonzó lehet amíg meg nem látjuk az árát, mert az majdnem 800 euró azaz bő 240 ezer forint. Ennyiből most már akár két Lumia 920-at is vehetnénk (háromnegyed éve az sem volt sokkal olcsóbb) és talán még maradna is a zsebünkben.

A Windows 8.1 használata VIII.

A sorozatunkban eddig bemutatott új vagy megváltozott funkciók olyan radikálisan nem változtattak meg dolgokat, csak kijavították a Windows 8 következetlen, vagy hibás megoldásait. Szerintem például nem radikális változás az, hogy az Asztal háttere mostantól a kezdőképernyő alá is beszuszakolható. A Skydrive megjelenítése a This PC (ez a pécé) nevű új nézetben, az meg tök jó dolog, de ott inkább az változott meg, mi is történik a háttérben. Na de nézzük csak meg jobban ezt a This PC nézetet, mert ott viszont van pár furcsaság!

A Lumia 520 felemelkedése, és

Nagyon úgy néz ki, igaza lesz azoknak, akik azt mondogatták, hogy a Windows Phone legnagyobb ellensége az ára. Volt. A hősi időkben (egy könnycseppet morzsoljunk ki a szemünk sarkából) a Windows Phone csekély tudása ellenére drága vasakra érkezett, és borsos áron mérték. A Lumia 710 volt ez első olyan telefonjuk, ami a kevésbé vastag pénztárcájú vevőknek is elérhető volt már újkorában is. Aztán jött a 610/510, majd a 620, de az igazi durranás az 520 lett.

A Nokia Lumia 1020 készülék a képalkotás határainak átlépésére inspirálja a fejlesztőket

A Nokia Lumia 1020 készülék bemutatását követően a Nokia számos izgalmas alkalmazást is bejelentett, amelyek új távlatokat nyitnak az okostelefonok képalkotása terén. A Hipstamatic, Path, Vyclone, SNAPCAM, Panagraph, Yelp, CNN és a Foursquare csupán néhány azon fejlesztők közül, melyek a Nokia Imaging Software Development Kit segítségével egyedi alkalmazásokat fejlesztenek a jövőben. Többek között a hírolvasó alkalmazás, a Flipboard és a népszerű video szolgáltatás, a Vine is elérhetőek lesznek Windows Phone-alapú okostelefonokon. Sajtófotók!

Imagine Cup: innovatív alkalmazásokat díjazott a Microsoft több mint 1 millió dollár értékben

A Microsoft kihirdette a világ egyik legrangosabb technológiai diákversenyének, a 11. alkalommal megrendezett Microsoft Imagine Cup-nak a győzteseit. A megmérettetésen fiatal fejlesztők és jövendőbeli vállalkozók vettek részt projektjeikkel. Az országos fordulók és az online selejtezők után 71 ország 87 diákcsapata mérkőzött meg a nemzetközi döntőben. A résztvevő nyertes csapatoknak a Microsoft 1 millió dollárt meghaladó értékben osztott ki pénz- és egyéb jutalmakat az egy éven át zajló megmérettetésben.

A finnek 49%-a ismét Nokiát venne

Látszatra ez nem egy nagy szó, mégis csak a vezető finn márkáról volna szó, tehát a hazafias szempontokat is figyelembe kell venni. A helyzet azonban ennél kicsit összetettebb. Tavaly ugyanis meredeken csökkent azoknak a finneknek az aránya, akik Nokiát vennének, ha új telefonra volna szükségük. Tavaly előtt még 68%-uk döntött volna így, tavaly már mindössze 45%-uk, ami nem csekély bizalomvesztést jelzett.

Zoom. Újratöltve: Megérkezett a Nokia Lumia 1020 készülék

A Nokia új mércét állított fel az okostelefonok képalkotásában a Nokia Lumia 1020 készülék bemutatásával, amely második generációs, 41 megapixeles érzékelővel rendelkezik. A piacon jelenleg fellelhető okostelefonoktól eltérően a Nokia Lumia 1020 készülék újraalkotja a zoom fogalmát, mely segítségével a felhasználók szabad szemmel nem látható, apró részleteket fedezhetnek fel a képen. A Nokia innovatív PureView technológiájának és az optikai képstabilizátornak köszönhetően a készülék egy digitális kamerától elvárható élességű fotó előállítására képes.

A Windows 8.1 használata VII.

Szerintem legtöbb olvasónak leesett már, hogy sorozatunk az örökkévalóságig fog tartani, és addig fogjuk folytatni, amíg valakikben fel nem ébred a humánum, hogy ügydöntő népszavazással harcolják ki az olvasók szándékos untatása formájában elkövetett emberkínzás és egyéb emberi jogaik megsértése bűntettének abbahagyását. Addig azonban nincs mese, itt az újabb epizód, amely arról szól, hogyan tesz pontot a Microsoft egy meglehetősen régóta húzódó folyamat végére.

Kiszivárogtak a Lumia 1020 részletes adatai

Az Unleashthephones jóvoltából a mai napon kikerültek a hivatalosan csak magyar idő szerint 17 órakor bemutatandó Lumia 1020 részletes technikai adatai. Különösebben nem szeretném ragozni, a szedett-vedett magyarságért és külalakért pedig elnézést kérek, de most az információ az elsődleges. Lássuk a listát!

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása