WinMagazin

A Microsoft kihirdette a világ egyik legrangosabb technológiai diákversenyének, a 11. alkalommal megrendezett Microsoft Imagine Cup-nak a győzteseit. A megmérettetésen fiatal fejlesztők és jövendőbeli vállalkozók vettek részt projektjeikkel. Az országos fordulók és az online selejtezők után 71 ország 87 diákcsapata mérkőzött meg a nemzetközi döntőben. A résztvevő nyertes csapatoknak a Microsoft 1 millió dollárt meghaladó értékben osztott ki pénz- és egyéb jutalmakat az egy éven át zajló megmérettetésben.

„Hihetetlenül inspiráló érzés a világ legokosabb fiataljaival egy levegőt szívni. Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt napokban megismerhettem az elkövetkező évtizedek legjobb tudósait, kutatóit, fejlesztőit, akik valóban képesek lesznek jobb és szórakoztatóbb hellyé tenni a világot, amiben élünk!” – mondta el Grósz Judit, a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért felelős igazgatója.

PlanB Labs - Imagine Cup 2013.jpg
A képen a PlanB Labs csapat tagjai láthatók

„Sajnos nem nyertünk a nyelvtanulást megkönnyítő LearnInvisible alkalmazásunkkal, de ennek ellenére kizárólag pozitív érzésekkel távozunk az Imagine Cup döntőjéről. Rengeteg olyan projektet ismerhettünk meg az egészségügy, az energiatakarékosság, a környezetvédelem vagy az oktatás területéről, amelyek milliók életét tehetik könnyebbé. Őszintén kívánom, hogy ezek közül minél többel fogok találkozni a következő években!” – mondta el Bodor Adri, a PlanB Labs csapat tagja.

Az idei győztes ötletek spektruma a hordozható – és ezáltal a gyorsabb beavatkozás miatt életmentő fontosságú –, vércsoport-mérő eszköztől a lidércfényre építő mobiljátékon át a játékos kvízekkel és rejtvényekkel operáló turisztikai mobilalkalmazásokig terjedt.

Az Imagine Cup idei nyertesei

Innováció
  • Első helyezett, 50,000 $: Team Colinked, Egyesült Királyság, projekt: SoundSYNK
  • Második helyezett, 10,000 $: Team DORA, Szlovénia, projekt: DORA
  • Harmadik helyezett, 5,000 $: Team MYRA, Thaiföld, projekt: SkyPACS
Játék
  • Első helyezett, 50,000 $: Team Zeppelin Studio, Ausztria, projekt: Schein
  • Második helyezett, 10,000 $: Team Solite Studio, Indonézia, projekt: Save the Hamsters
  • Harmadik helyezett, 5,000 $: Team Banzai Lightning, Franciaország, projekt: Seed
World Citizenship
  • Első helyezett, 50,000 $: Team for a Better World, Portugália, projekt: For a Better World
  • Második helyezett, 10,000 $: Team Omni-Hearing Solution, Tajvan, projekt: Omni-Hearing Solution
  • Harmadik helyezett, 5,000 $: Team Confufish Royale, Ausztrália, projekt: Foodbank Local

Az Imagine Cup Challenge nyertesei

Idén az Imagine Cup-on három, kizárólag online fordulókat tartalmazó kategóriában is indulhattak a diákok. A feladatok megoldása során a tanulással vagy alkalmazásfejlesztéssel kapcsolatos projekteket Windows Azure-ban, Windows Phone-on vagy Windows 8-ban kellett elkészíteniük.

Windows Azure Challenge
  • Első helyezett, 10,000 $: Team Y-Nots, India, projekt: Zoik It!
  • Második helyezett, 5,000 $: Team nlife, Ukrajna, projekt: onQuests
  • Harmadik helyezett, 3,000 $: Team LetssGo, Kína, projekt: Get & Put
Windows Phone Challenge
  • Első helyezett, 10,000 $: Team vSoft Studio, Szingapúr, projekt: Speak Reminder
  • Második helyezett, 5,000 $: Team WeRule, Lengyelország, projekt: Modern Drug Test
  • Harmadik helyezett, 3,000 $: Team front, Lengyelország, projekt: Cope
Windows 8 Apps Challenge
  • Első helyezett, 10,000 $: Team TeamNameException, Olaszország, projekt: Ulixes
  • Második helyezett, 5,000 $: Team Wordsapp, Németország, projekt: Wordsapp
  • Harmadik helyezett, 3,000 $: Team Clever Mind, Thaiföld, projekt: Vocable World

Imagine Cup 2014

2014-ben az Imagine Cup a Microsoft központjában, Redmondban lesz.

Forrás és illusztráció: Microsoft sajtóközlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr465405192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása