WinMagazin

A Nokia Lumia 1020 készülék bemutatását követően a Nokia számos izgalmas alkalmazást is bejelentett, amelyek új távlatokat nyitnak az okostelefonok képalkotása terén. A Hipstamatic, Path, Vyclone, SNAPCAM, Panagraph, Yelp, CNN és a Foursquare csupán néhány azon fejlesztők közül, melyek a Nokia Imaging Software Development Kit segítségével egyedi alkalmazásokat fejlesztenek a jövőben. Többek között a hírolvasó alkalmazás, a Flipboard és a népszerű video szolgáltatás, a Vine is elérhetőek lesznek Windows Phone-alapú okostelefonokon. Sajtófotók!

600-nokia_lumia_1020_duo.jpg„A felhasználók egyre inkább fényképek készítésére és azok megosztására használják mobileszközeiket – mondta Marco Argenti, a Nokia Developer alelnöke. „A Nokia Lumia 1020 készülék iparágvezető képalkotási élményének köszönhetően az emberek közelebb kerülnek az igazán fontos részletekhez. Szorosan együttműködünk a Microsofttal és a világ legjobb fejlesztőivel, hogy egyedi alkalmazásokat kínálhassuk és tágítsuk az innováció határait saját ökoszisztémánkon belül.”

A képalkotói SDK fejlesztői csomag ugyanarra a technológiára épül, melyet a Nokia a saját képalkotó alkalmazásainál – például a Smart Camera és a Creative Studio applikációk – is használ. Az SDK példátlan rugalmasságot biztosít a fejlesztők számára, hogy alkalmazásaikban a lehető legtöbbet kihozzák a Nokia Lumia 1020 készülék modern képalkotó funkcióiból. Legyenek azok különböző filterek, effektek vagy szerkesztési beállítások a fejlesztők lehetővé tehetik, hogy a vásárlók azonnal egyedivé és emlékezetessé tegyék elkészült fotóikat.

600-1-nokia-lumia-1020-pro-12.jpgA developer.nokia.com oldalon elérhető SDK csomagban több mint 50 effekt, filter és bővítmény található. Az SDK segítségével, a Nokia Random Access JPEG technológiáját felhasználva, a fejlesztők lenyűgöző eredményeket érhetnek el a képadatok hatékonyabb szerkesztésén keresztül. Továbbá, a hihetetlenül gyors és gördülékeny felhasználói élmény biztosítására fókuszálhatnak, mivel az SDK már számos képszerkesztő eszközről és effektről gondoskodott.

A Nokia elindította a Nokia Future/Capture versenyt, a developer.nokia.com/futurecapture oldalon, hogy olyan kreatív applikációk létrehozására bátorítsa a fejlesztőket, amelyek kiszélesítik az okostelefonnal történő képalkotás határait a Nokia Lumia 1020 készüléken.

A Nokia segítségével a fejlesztők egyedi alkalmazásokat készíthetnek, melyek megváltoztatják a felhasználói élményt a Nokia Lumia készülékeken.

600-nokia-lumia-1020-pro-highres-18.jpgFlipboard

A Flipboard idén fogja kiadni népszerű, személyre szabható magazin szolgáltatásának új verzióját, amelyet külön Windows Phone-alapú Nokia készülékekhez terveztek és fejlesztettek. A Flipboard olvasói egy helyen élvezhetik majd az őket érdeklő híreket és friss információkat, valamint saját maguk is megoszthatnak és készíthetnek magazinokat bármely témában.

„A Nokia szép képek iránti elkötelezettsége ideális partnerré teszi abban, hogy a Flipboard élményét a Windows Phone-alapú telefonokra is elérhetővé tegyük” – mondta Eric Feng, a Flipboard főmérnöke.

600-nokia-lumia-1020-pro-9.jpgHipstamatic Oggl PRO

A Hipstamatic Oggl PRO-t kifejezetten a Nokia Lumia 1020 készülékre fejlesztették olyan új felhasználói felülettel, ami megkülönbözteti az eredeti Oggl alkalmazástól. A Hipstamatic Oggl Pro exkluzív funkciója továbbá lehetőséget biztosít a manuális fókusz és az expozíciós idő beállítására, a keret változtatására, automatikus színkorrekcióra és kettős rögzítésre, így kreatív történetmesélésre inspirál. A Hipstamatic Oggl PRO alkalmazás Oggl capture and curation funkcióival is rendelkezik, amellyel a felhasználók könnyedén fotózhatnak, az elkészült képeket pedig szerkeszthetik és megoszthatják az Instagram, Facebook, Flickr, és Tumblr közösségi oldalakon. Továbbá, az alkalmazás segítségével kapcsolatba léphetnek a világ legjobb fotósaival is.

„A Nokia az első hardvergyártó, aki olyan okostelefont dobott piacra, amelyiknél a kamera-élmény az elsődleges. Nagyon izgalmas volt egy ilyen tehetséges hardveres csapattal együtt dolgozni” – mondta Lucas Buick, a Hipstamatic vezérigazgatója. „A Hipstamatic Oggl Pro segítségével lenyűgöző fotók készíthetők a Lumia 1020 telefonnal, ráadásul az alkalmazás példátlanul precíz kameravezérlést kínál a fotósnak.”

600-nokia-lumia-1020-pro-4.jpgPath

A Path személyes hálózatát arra tervezték, hogy közelebb hozza a felhasználóhoz barátait és a családtagjait. Az alkalmazás mostantól Windows Phone-alapú készülékekre is elérhető. A Path és a Nokia több mint 50 ingyenes és prémium filtert kínál; nagy felbontású és „mély zoom” funkciókkal, melyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy a megörökített pillanatokat és művészi alkotásaikat megosszák. A Path felhasználók továbbá közzétehetik tartózkodási helyüket, de akár azt is, hogy éppen milyen zenét hallgatnak, vagy milyen mozifilmet néznek. Továbbá, lehetőség van chatelésre, gondolatok és pillanatnyi benyomások és akár érzelmek megosztására is, szavak nélkül, a Path áruházban található „stickerek” segítségével.

„A Nokia régóta meghatározó szereplője a globális mobiltechnológiai piacnak, izgalmas részese lenni ennek az új fejezetnek” - mondta Dave Morin, a Path társalapítója és vezérigazgatója. „A Windows Phone operációs rendszer a Path egyik legkeresettebb platformja, ráadásul a Nokia Lumia 1020 készülék éles kameraképe szinte életre kelti a Path fotókat. Izgalommal várjuk, hogy a Path applikációt a Windows Phone-alapú okostelefont használók számára is világszerte elérhetővé tegyük.”

600-nokia-lumia-1020-pro-3.jpgVyclone

A Vyclone egy közösségi videomegosztó platform, ahol a Nokia Lumia 1020 készülék felhasználói könnyedén szerkeszthetik, szinkronizálhatják és összeállíthatják a közös pillanatokról készült felvételeiket. A Vyclone a több felhasználótól érkező felvételeket azonnal összerakja egy elegáns, kollaboratív, több nézőpontú videóvá.

„Megtisztelő, hogy a Nokia egyik első partnereként élvezhetjük a Nokia Lumia 1020 okostelefon nyújtotta forradalmi video zoom és a páratlan képminőség előnyeit. E két funkció kétségtelenül új együttműködési szintet és minőséget jelent majd a Vyclone–on készült videók esetében.” – fogalmazott David King Lassman, a Vyclone vezérigazgatója és társalapítója.

600-3-2-1-nokia-lumia-1020-pro-13.jpgSNAPCAM

A megjelenésekor kizárólag Windows Phone-alapú készülékekre elérhető SNAPCAM alkalmazás segítségével a felhasználók az életük fontos eseményeiről készült fotókat történetbe rendezhetik, az albumokat megoszthatják a barátaikkal és pár koppintással lenyűgöző, színes fotómontázsokat készíthetnek emlékeikből, amelyek örökké velük maradnak.

„Naponta több százmillió fotó készül okostelefonokon, a Nokia Lumia 1020 készülék segítségével pedig immár bámulatos részletességgel örökíthetjük meg az élet különleges pillanatait. A telefonokon, merevlemezeken és a felhőben tárolt fotóink azonban sokszor a feledés homályába merülnek. A SNAPCAM segítségével gyorsan és könnyedén válnak hozzáférhetővé ezek az emlékek.”– mondta Steve Hayward, a SNAPCAM vezérigazgatója.

600-nokia-lumia-1020-pro-highres-8.jpgPanagraph.it

A Panagraph a Nokia készülékeken elérhető exkluzív fotós alkalmazás, mely multitouch gesztusokat használva fotómozaikot készít, úgy hogy az egyes mozaikcsempeként szolgáló fotók egy nagy képet adjanak ki. Legyen szó közösségi megosztásról vagy nagy felbontású nyomtatásról, az alkalmazás lenyűgöző képeket készít.

„A stúdiókörnyezet igényessége és a valós élet közötti határvonal mostantól elhalványodik. A Nokia Lumia 1020 készülékkel a felhasználók sokkal spontánabb módon készíthetnek nagyfelbontású képeket” – fogalmazott Tim Hogan, a Panagraph.it társalapítója. „A Panagraph applikáció teljes mértékben kihasználja a Nokia Imaging SDK csomag adottságait. Ezzel lehetővé vált számunkra, hogy a fotómozaik effekt megalkotására összpontosítsunk, amely egyedülálló módon ad lehetőséget a felhasználók egyéni látásmódjának kifejezésére és a fontos pillanatok újraélésére.”

600-nokia-lumia-1020-pro-highres-7.jpgYelp

A Yelp helyi keresőalkalmazása magával ragadó élményt nyújt a Nokia Lumia 1020 okostelefon felhasználói számára. Az alkalmazás kiterjesztett valóság funkcióval rendelkezik, amelynek köszönhetően a kamera lencséjén keresztül valós időben, élőben tekinthetők meg a Yelp applikációban található értékelések és kritikák. A felhasználók nagyfelbontású képeket készíthetnek és oszthatnak meg, megnézhetik a Yelp rendszerében a Wallet szolgáltatáson keresztül történt vásárlásaikat, és lehetőségük van beszédfelismerő szöveges keresés indítására, valamint a HERE Maps applikáció integrálására a Yelp alkalmazás elhagyása nélkül.

„Nagy örömünkre szolgál a Nokia partnersége, mivel a Yelp megjelenése a Windows Phone 8 operációs rendszeren számos új felhasználó számára teszi majd elérhetővé az alkalmazást” – fogalmazott Eric Singley, a Yelp Products, Consumer and Mobile alelnöke. „A Yelp hatalmas mennyiségű, felhasználók által generált tartalma tökéletesen illeszkedik a Nokia nagyszerű készülékeihez. Már nagyon várjuk, hogy a felhasználókat összekapcsolhassuk a virágzó helyi vállalkozásokkal és gazdag vizuális okostelefon-élményt nyújtsunk.”

600-nokia-lumia-1020-pro-highres-10.jpgCNN

A CNN a Nokia Lumia 1020 készülékre optimalizálja a CNN Windows Phone 8-ra készült alkalmazását. A CNN híreire, képeire és videóira építve a CNN a Nokia Imaging SDK segítségével számos funkciót pl. Panoráma interfész vagy a direkt hozzáférés adott az iReport-hoz,

„A CNN applikáció továbbra is naprakész hírekkel és információkkal látja el Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékek felhasználóit” – mondta Craig Kurtland, a CNN Digital stratégiai igazgatója. „Az iRiporterek, a Nokia Lumia 1020 okostelefon kamerájának segítségével még jobb minőségű fotókat és videókat oszthatnak meg a CNN applikáción keresztül.”

600-nokia-lumia-1020-pro-highres-1.jpgFoursquare

A Nokia Lumia 1020 készüléket használva mostantól a Foursquare felhasználók bejelentkezéskor nagyfelbontású fotókat készíthetnek bárhol, ahova bejelentkeznek, valamint több, mint 50 új fotó filter közül választhatnak. Ezek a továbbfejlesztett funkciók természetes kiegészítői a Foursquare széles eszköztárának, amelyek segítségével a felhasználók megoszthatják és rögzíthetik élményeiket. A már meglévő üzleti információk, mint például a telefonszámok, címek, nyitvatartási idők mellett a kereskedők listájára kerülő magas minőségű fotók is segítenek majd a felhasználóknak új helyeket felfedezni otthon és utazás közben egyaránt.

„A Foursquare segítségével a felhasználók a lehető legtöbbet hozhatják ki aktuális helyzetükből és úti céljukból. A helyi üzleti oldalakon található fotók hasznos útmutatóként szolgálnak azoknak, akik szeretnének indulás előtt tájékozódni az egyes helyekről. A Nokia Lumia 1020 okostelefonon található Foursquare alkalmazás egyszerű módját nyújtja a fotók elkészítésének és megosztásának. Az élmények leírásán keresztül pedig azok a Foursquare felhasználók is értékes információhoz jutnak, akik még nem jártak arra korábban” – fogalmazott Holger Luedorf, a Foursquare üzletfejlesztési alelnöke.

600-nokia-lumia-1020-pro-lowlight.jpg

Forrás: Nokia sajtóközlemény
Illusztrációk: Nokia Lumia sajtógaléria
Az illusztrációkra kattintva megtekinthetők a teljes, nagy felbontású verziók. Figyelem! Mivel valóban nagy felbontású fotókról van szó (legtöbbjük 33 MP körüli), a linkelt eredeti képek nagysága meghaladhatja a 10 megabájtot! Az eredeti fotók (más itt le nem közöltekkel együtt) megtekinthetők a Nokia Lumia 1020 hivatalos sajtógalériájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr255405307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.07.15. 12:24:08

Olvasói vélemény korábbról:

"5MP-nél nagyobb szenzort szerelni mobil cuccokba tök felesleges"

ROFL. :))))

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása