WinMagazin

Telenor Okostelefon Akadémia 3.0

Hűha, csak úgy repülnek a napok, és még mindig nem írtunk élménybeszámolót erről a remek eseményről, pedig jómagam ugye kint is voltam a VAM Design Centerben. Megpróbálom szűken összefoglalni, hogy mi történt.

Következő Surface?

A mai nap folyamán fogják bejelenteni az új Microsoft Surface tabletet, és már úgy gondolják, hogy egy hónap múlva október 22.-én már kapható is lesz. Az olcsóbb RT verzió elveszíti az RT jelzését.

Minden eddiginél több látogatót vonzott az Okostelefon Akadémia

Játszani úgy tűnik, tényleg mindenki szeret. Ezt bizonyítja legalábbis a Telenor által idén harmadszorra megrendezett Okostelefon Akadémia sikere, mely minden eddiginél több, közel 400 résztvevőt vonzott a VAM Design Centerbe szeptember 18-án. Az érdeklődők a mobilvilág legújabb okos készülékei és hazai fejlesztők újdonságai mellett érdekességként a 80-as évekből származó kvarcjátékokkal is találkozhattak, de Polgár Judit sakknagymestertől azt is megtudhatták, hogyan befolyásolták a digitális készülékek a sakk világát.

A Gyors, a Nagy, és az Olcsó – egyben

Már a múltkor is bajban voltam, hogy mit teszteljek én egy SSD-n, nem hardverorientált portálként, de mivel akkor egy család két tagját kaptuk, legalább össze tudtam őket hasonlítani. Most viszont egy darab érkezett, a 840-es család legújabb üdvöskéje, ami EVO névre hallgat. És hát ő lehet a családban a nagyevő, mert rögtön egy 750 gigabájtosra hízott verzió landolt az asztalon. Azért mindig el tudok hűlni, milyen irgalmatlan tempóban fejlődnek bizonyos területek, mivel ennek az eszköznek egyébként még van nagyobb, terabájtos méretű testvére is. Nemrég volt nagy szám a 128 gigás SSD...

Windows 8.1 magyar árak a Windows 8-cal még nem rendelkezők számára

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Windows 8.1 október 18-tól ingyenesen lesz letölthető a jelenleg is Windows 8-at használók számára. Azok azonban, akik nem Windows 8-as eszközzel rendelkeznek, természetesen külön is megvásárolhatják a megújult rendszert. A Windows 8.1 ára megegyezik a Windows 8-éval, ráadásul a dobozos verzió most már nem csupán frissítés, hanem teljes licenc. Tájékoztatásul, a Windows 8 OEM verzió ára az Extreme Digitalban jelenleg 29 900 Ft, míg a dobozos verzió 39 999 Ft-ba kerül a Mediamarktban.

Előnyben a Windows Phone Áruház

Sokáig a Windows Phone komoly lemaradásban volt játékok terén. Az igazán nagy címek nem jöttek a platformra, de egyébként sem volt egyszerű egy tartalmasabb játékot találni. Aztán a WP8 tavaly őszi premierje reményt adott, hogy az új hardverek végre elbírják a komolyabb grafikájú játékokat, bár sokáig úgy tűnt, hiába reménykedünk, de aztán az Asphalt 7 megjelenésével megtört a jég.

Megújul a Bing

Az alcímmel ellentétben a Microsoft Bing-je nem csak egy keresőszolgáltatás. Egy elég komoly kis platformmá nőtte ki magát, ami a fejlesztők kezében szinte csodákra képes. A múlt nyáron a Microsoft bemutatta az új logóját. Most a Bing logója is megújult, ráadásul új funkciókat is kapott.

Ízekre bontják a „Játék”-ot az Okostelefon Akadémián

Mobilon játszani az okostelefon-felhasználókra egyik leginkább jellemző időtöltés: az emberek háromegyede használja játékra is telefonját. De mit játszunk legszívesebben? Mennyit, és hol? Minden a játékról szól majd a Telenor legújabb Okostelefon Akadémiáján, ahol Polgár Judit sakknagymester, szakértők, kutatók, fejlesztők, és egy addiktológus szakember járja körül, hogy miként változtatta meg játszási szokásainkat a digitális ipar fejlődése. A kérdés fordítva is érvényes: hogyan hat játékszenvedélyünk a mobiljátékok elterjedésére?

Mégsem szakít a Windows Phone-nal a Huawei

Amikor a Microsoft felvásárolta a Nokia készülék üzletágát, sokan úgy vélték, a Huaweit ez érzékenyen fogja érinteni, és kilép a körből. Richard Ren, a cég európai piaci vezetője ehhez képest azt nyilatkozta riportereknek egy múlt csütörtöki stockholmi riportban, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, továbbra is fejlesztenek a platformra, és a Microsoft stratégiai partnere szándékoznak maradni.

Végre IMAP támogatást is biztosít az Outlook.com

Nos, ezt is megértük végre, az outlook.comos címeinket IMAP (Internet Message Access Protocol) támogatással is használhatjuk, hurrá! Sokan nem fogják megérteni a lelkesedésemet, de igen hosszú története van ennek. Amiből egy ilyen rövid, látszatra érdektelen hírecske kedvéért hadd legyen elég annyi, hogy az IMAP és a Microsoft kapcsolata eddig hosszú és ellentmondásos volt. Ez az Office Outlook 2013 megjelenésével már javult, most pedig itt az újabb jó hír. Gusztustalan, belterjes szakmai ömlengés következik.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása