WinMagazin

Amikor mentem a múlt heti cikk alanyáért, a Samsung notiért, kicsit meglepődtem hogy egy SSD-t is a kezembe nyomtak mellé, hogy írhatnánk akár arról is. Persze, miért ne felkiáltással elfogadtam, azzal a plusz infóval, hogy jövő héten megkapom a PRO verziót is ugyanebből az SSDből. Aztán már otthon jutott eszembe, hogy ok, hogy SSDt tesztelünk, de mi mégsem egy hardverteszt portál vagyunk, mit lehetne ezekről úgy írni, hogy ne a neten megtalálható 623 db benchmark adatait ismételjem meg tizedes eltérésekkel? Nem beszélve arról, hogy a mérések futtatásához nem ártana egy SATA III kompatibilis gép is, az enyém pedig nem az. Úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy a mérhető teljesítményt kicsit háttérbe szorítva inkább azt próbálom meg körüljárni, hogy a mindennapokban mit várhatunk a Samsung új SSD generációjának két tagjától, és kinek melyik lehet a jó választás.

Persze a Samsung próbál már az elnevezéssel is terelni minket a helyes irányba, nem véletlen a PRO szócskával különbözteti meg a termékvonalat: ez ugyanis az üzleti/professzionális, ha úgy nézzük, nagyobb igénybevételű felhasználásra szánt változat. Ez a csomagolás tartalmán is látszik: a Samsung ugyanis feltételezi, hogy aki ilyet vásárol, annak megvan a szükséges infrastruktúrája és szaktudása a beépítéshez, úgyhogy magán a drive-on és egy szoftvercsomagot meg némi papírt rejtő borítékon kívül nem is találunk mást a csomagban. Nem úgy a „sima” verziónál: csavarok, beépítő keret 3,5 collos helyhez, és még egy USB-SATA adaptert is mellékeltek a csomaghoz, ami nagyon dicséretes.

samsung_840_nempro.jpg
Maguk az eszközök azonban tökéletesen egyformának tűnnek, legalábbis felülnézetben. Egyszerű, elegáns design, semmi sallang. Ami feltűnő, hogy mennyire könnyű mindkettő: persze ezek a különbségek dekákban mérhetők, de a saját, más típusú SSD-m pontosan kétszer annyit, 40 grammot nyomott a Samsungok 20 grammjával szemben. Ez nyilván nem oszt-nem szoroz egy 2-3 kilós laptop esetében sem, de azért mégis érdekes. A különbségek tehát nem a designban, hanem belül keresendők, a NAND chipek táján, itt válik el igazán a két termékvonal egymástól.

samsung_840_ikrek.jpg

A Samsung talán az egyetlen gyártó, amely egy SSD előállításához minden egyes komponenst házon belül képes gyártani. A 830 is saját vezérlővel készült, de a 840es termékvonal mind a két tagja már a Samsung legújabb fejlesztésű vezérlőchipjét kapta. Ugyanazt, tehát különbségek itt sincsenek. A NAND modulok viszont teljesen más felépítésűek. A 840 Pro a piacon ma általános MLC (Multi Level Cell) típusú lapkákat kapta, amelyek cellánként 2 bitet képesek tárolni, az élettartamuk pedig nagyjából 3000 újraírás átlagosan. A sima 840 azonban a legújabb fejlesztésű, és a piacon ebben a modellben debütáló debütáló TLC (Triple Level Cell) alapon készül, ami cellánként 3 bitet tud tárolni. Ebből máris következik hogy kevesebb cellával lehet elérni ugyanannyi tárolható adatot, olcsóbb lesz az SSD, hurrá, mindenki örül. Vagy mégsem: az új típus ugyanis a dupla tárolható adatmennyiség mellé számos hátrányt is felvonultat: lassabban olvasható, még lassabban írható, és főleg sokkal kevesebbszer újraírható, mint az MLC-s társa, nagyjából 750szer. Ez azért releváns különbség, és ennek fényében már érthető is a két termék eltérő pozicionálása, és főleg árazása. Ezen kívül az is nyilvánvaló hogy miért tér el az egyébként megszólalásig hasonlító két egység tárkapacitása: a sima 840 esetében a gyártó még több, a felhasználó számára nem látható helyet hagyott szabadon azért, hogy az elhulló cellákat helyettesíteni lehessen.

samsung_840_ikrek_back.jpg

Mivel az újraírási szám azért kevésbé beszédes, fordítsuk le ezt várható élettartamra: míg egy MLC-s drive esetében átlagos használat mellett akár 20 év is lehet a várható élettartam, ez a TLCs társánál csak 7 év. Nem mondom hogy ez kevés, de az átlagos felhasználás napi 10 Gb adat írását jelenti, és azért ennél nem olyan ritka, hogy többet mozgat meg az ember. A kisebb kapacitású driveok esetében pedig, ahol kevesebb helyen lehet teríteni az írást, ez a szám még csökken, akár felére. Úgyhogy a 840es tényleg csak otthoni, és ott sem kifejezetten intenzíven használt gépekhez ajánlható, oda viszont a tényleg versenyképes ára miatt nagyon is.

Ugyanis lényegesen olcsóbb, mint a PRO, viszont teljesítményben messze nem tükröződik az árak közti különbség. Az alábbi képeken a sima 840 (fent), a Pro (lent), illetve a sima, upgrade-elt firmware-t futtató változatban (következő bekezdés), a Samsung saját szoftverével készült mérései találhatók: kifejezetten szép értékek ezek, a 840 olvasásban szinte mérési hibányira marad le a nagy testvértől, és írásban sem olyan számottevő a hátránya.

samsung_840_nempro_bench.jpg

samsung_840_pro_bench.jpg

Ha már a saját szoftvernél tartunk, az mindenképp megér néhány mondatot. A drive mellé adott CD-n a Samsung Magician 3.2es verziója volt található, ami azonnal felajánlotta a saját frissítését 4.0-ra. Ezt meg is tettem, el is tűnt azonnal a Clone Disc menüpont, ami sajnálatos, még akkor is, ha egyébként ez semmi másra nem szolgált, mint a Norton Ghost elindítására, amihez egyébként letöltési linket kínált a szoftver. A 4.0-val ez a funkció az örök vadászmezőkre távozott. Kapunk ugyanakkor egy jó firmware ellenőrző és frissítő megoldást, amit érdemes is lehet figyelni, ugyanis a mért teljesítmény érezhetően javult a driver frissítése után, mint az alábbi képen látszik.

samsung_840_nempro_bench_after.jpg

Kapunk ezen kívül egy mérőeszközt, diagnosztikát, sőt, a Magician segít a Windows SSD-vel kapcsolatos lehetőségeit is jól beállítani, valamint egy biztonságos törlési menüpontot is felvonultattak, amivel teljesen eltüntethetjük a használat nyomait. Összességében nagy pirospont a szoftverért, jól átgondolt, okos funkciókat tartalmazó kis program, egyáltalán nem olyan felesleges, mint az ilyen mellécsomagolt szoftverek többsége, erősen ajánlott a használata minden Samsung SSD tulajnak.

Konklúzióként a Samsung SSD családjának két tagjáról elmondható, hogy világosan elhatárolt piaci szegmenseknek szánt, jó termékek, abszolút versenyképes áron, csak tisztában kell lenni a kisebbik modell korlátaival vásárlás előtt, mielőtt az árcédula nagyon elcsábítana.

A tesztalanyokat a Samsung bocsátotta a WinMagazin rendelkezésére, az illusztrációkat a szerző készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr695232193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása