Már a múltkor is bajban voltam, hogy mit teszteljek én egy SSD-n, nem hardverorientált portálként, de mivel akkor egy család két tagját kaptuk, legalább össze tudtam őket hasonlítani. Most viszont egy darab érkezett, a 840-es család legújabb üdvöskéje, ami EVO névre hallgat. És hát ő lehet a családban a nagyevő, mert rögtön egy 750 gigabájtosra hízott verzió landolt az asztalon. Azért mindig el tudok hűlni, milyen irgalmatlan tempóban fejlődnek bizonyos területek, mivel ennek az eszköznek egyébként még van nagyobb, terabájtos méretű testvére is. Nemrég volt nagy szám a 128 gigás SSD...

Kibontva a dobozt, nem sok mindent talál az ember. Drive, néhány papír, egy CD, slussz, nyoma sincs a múltkori bőségszarunak. Az új divatnak megfelelően 7mm magas, kiegészítőt sem csomagoltak hozzá, ha esetleg olyan gépbe kéne szerelni, ahol ez problémát okoz. Na sebaj, ez nálam végülis nem probléma.

Mielőtt nagyon elmélyedtem volna a szerelgetésben, gondoltam utánanézek, hogy egyáltalán mit is kaptam pontosan, mitől EVO az EVO. Nos, bár sok cég megteszi hogy minimális módosításokkal ugyanazt a terméket más néven árulja, itt korántsem ez a helyzet. A Samsungnál néhány valódi újítást találtak ki a boszorkánykonyhában, főleg a korábbi cikkben ismertetett TLC hátrányok ellensúlyozására. Ezzel el is árultam, hogy az EVO bizony ilyen NAND kapukra épül, tehát a sima 840hez áll közelebb a termékvonalon, azonban felvonultat néhány lényeges újítást.

Az egyik igen kreatív módon a „TurboWrite” nevet kapta (kinek volt még Turbo gomb a 386osán? :), és nagyjából annyit jelent, hogy egy jelentős méretű SLC technikájú cache is helyet kap a lemezen, amelynek az ürítését aztán a háttérben végzi el a drive maga, a lassabb TLC tár felé. Ennek a cache-nek a mérete a drive méretével növekszik, míg a legkisebbek három gigabájtnyi helyet kaptak, addig a nagyobbak akár már 12 gigabájtot is tudnak villámgyorsan mozgatni. Nyilván ha ennél több adat mozgatására van szükség, azt már nem tudja megoldani, és onnantól a sima TLC szintű sebességet hozza, de ez a mindennapi felhasználásban igen ritka.

A másik ilyen újdonság a Magicianből bekapcsolható  RAPID (Real-time Accelerated Processing of I/O Data), azaz szabad fordításban Valós Idejű I/O Adat Feldolgozás Gyorsító. A hangzatos név mögött egy egészen érdekes megoldás rejlik. Ahogy korábban, a drága NAND chipek idejében úgy próbáltak meg spórolni, hogy hibrid driveokat gyártottak, azaz a normál, korongos merevlemez kapott egy kis SSD betétet, úgy működik ez a technika is, csak épp itt az SSD a "lassú" ág, és a rendszermemóriánk játssza el a gyorsítótár szerepet. Persze némi processzoridőt is eszik a megoldás, hiszen valójában egy szoftveres rásegítésről van szó (egy filter drivert telepít a rendszerre), de ez maximum 1-2 % plusz processzoridőt jelent a normál használat során. A leegyszerűsített működés nagy vonalakban úgy néz ki, hogy a gyakran elért adatokat a rendszermemóriában tárolja a szoftver, és innét szinkronizálja vissza a meghajtóra. Mindezt blokkszinten teszi, ami praktikusan azt jelenti, hogy például az Outlook által használt PST file gyakran használt részeit (és nem az egész file-t) tölti fel a cachebe. Ez persze felveti a kérdést, hogy mi történik egy áramszünet vagy kék halál esetén a le nem írt adatokkal, és erre igazából a Samsung is csak azt a választ tudja adni, hogy nem kockáztatunk többet (vagy minimálisan), mint ha a Windows beépített írási gyorsítótárazását bekapcsolva hagyjuk. Mit ne mondjak, annyira nem nyugodtam meg, egy kicsit kezelhetnék konzervatívabban is ezt a kérdést. Mindenesetre maga a funkció elvileg elképesztő gyorsulást eredményezhet, ami logikus, hiszen még a leggyorsabb SSD sincs partiban a RAM modulok tempójával, nem beszélve a SATA interfész korlátairól. A való életben persze nem olyan nagy a különbség mint a szintetikus tesztekben, de mérhető és érezhető, arra mindenképpen alkalmas, hogy a TLC sebességhátrányát a TurboWrite-al karöltve teljesen eltüntesse.

Az biztos, hogy az én méréseim is azt mutatták, hogy semmivel sem marad le a saját, felső kategóriás, MLC driveomtól, és mivel a megoldás szoftveres, ráadásul elég új, el tudom képzelni hogy további finomhangolással még jobb is lehet a végeredmény. Ez főleg annak fényében teszi nagyon vonzóvá a Samsung új üdvöskéjét, hogy tudjuk, a TLC tulajdonságai miatt az egységnyi tárterület ára fajlagosan olcsóbb. Az ár valahol a 840 fölött kicsivel, a 840 Pronál viszont alacsonyabban, tehát a két testvér között van, ami abszolút reális is.

Fajlagosan a legolcsóbbak egyike, ár teljesítmény arányban pedig szintén kimondottan jól teljesít az EVO: azok az évek, amikor az SSD megfizethetetlenül drága volt, amint értékelhető méretű tárkapacitásról kezdtünk beszélni, kezdenek lecsengeni. Abszolút értékben persze most sem olcsó: a nálam járt tesztalanyért még mindig több mint százezer forintot kell az asztalra tenni, de ez már nem a beláthatatlan kategória, mint akár 3-4 évvel ezelőtt.

Részemről nagyon meggyőzőnek tartom az új Samsung SSD családot, amennyiben kihízom a mostani 256 gigabyte tárhelyem, egyértelmű esélyese a cseredarab pozíciónak.

A képeket a Samsungtól loptuk, valamint a szerző saját fotói, de nem büszke rájuk...