WinMagazin

A Microsoft legnagyobb problémája a Windows 8-cal

Mai tanulságos cikkünket a Mobility Digest szolgáltatja, és egy olyan jelenséggel szembesít, ami a korábbi években csak Windows Phone esetében jelentkezett, és érdekes módon annak esetében már – lassan, nagyon lassan – javul a helyzet. Amióta tavaly megérkezett a…

Mi jöhet még?

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy a Windows Phone 8 egyértelműen sikert hozott a Nokiának, és a Microsoft üzlettel végérvényesen is bebizonyosodott, hogy talpon marad a sokáig kétséges jövőjű finn cég. Be kell ismerni, hogy a valaha egyeduralkodó gyártó…

13 éves csúcson a Microsoft részvények

Utoljára 2000. július 18-án voltak a tegnapi záróérték felett a Microsoft részvényei, akkor 39,25 dollárt értek. Most 38,94 dolláron zártak egy mindössze 1,6 százalékos növekedés után, ami arra utal, hogy szó sincs a befektetők váratlan optimizmusáról, az erősödés egy…

A NORAD már az Internet Explorer segítségével követi a mikulást

Az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokság, a NORAD szuper-radarrendszereit karácsony éjszakáján az interkontinentális ballisztikus rakéták helyett a télapó szánjának hőlenyomatára kalibrálják, a parancsnokságot hívva bárki tájékozódhat a mikulás aktuális…

Majdnem kész a VLC Windows 8-ra és Windows Phone-ra?

Már majdnem egy éve, hogy a VLC project elindult a Kickstarton, és azóta folyamatosan csak ígéreteket kaptunk, hogy majd jön, egyszer lesz, de jó lesz és a többi. Egy év elég hosszú idő ahhoz, hogy egy kicsit belefáradjunk az egészbe, most azonban végre úgy néz ki, nem csak a…

Elvitte a róka

16 GB. Névlegesen ennyi tárhelyet ad az általam egy éve megvásárolt HTC 8X. Ami persze sose annyi, amennyi. Valójában a belső tárhely mérete 14,6 GB, ami még mindig nem hangzik rosszul, de ebbe beletartozik a rendszer által lefoglalt rész is, ami annak idején 2,4 GB volt. Ezt le…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása