WinMagazin

Bevallom őszintén, ilyen nehezen még nem írtam meg tesztet. Sok oka van ennek. Egyrészt a nyakamba szakadt egy project, aztán meg még egy másik, ami persze nem lehetne kifogás, de mivel még most is szenvedek velük, mégis csak hátráltattak mindvégig. Másrészt hátráltatott az is, hogy mindkét eszközön még Windows 8 és nem Windows 8.1 volt előtelepítve, de erről majd bővebben. Végül pedig elég nehéz két ennyire hasonló és mégis különböző termékről írni, ezért is lett végül aztán egy teszt helyett kettő belőle.

Első benyomások, avagy ami kívül van

A két eszköz külsőre szinte ugyanolyan lenne, ha nem lenne más a színük. Megjegyzem, a hivatalos fotókon már mindkettő az Ativ Book 4-es csinos színeiben pompázik, és én azt is ajánlom. Mivel abba a kihalófélben levő állatfajba tartozom, amelyik még használ közvetlenül bepötyögött karakterkódokat, ezért mindig üdvözlöm, ha van numerikus billentyűzet, anélkül ugyanis legjobb esetben is baromi nehézkes a dolog. Ebből a szempontból mindkét laptop nyerő nálam, hiszen mindkettő a műfajában teljesnek számító billentyűzetet kapott. A billentyűzet egyéb szempontból is azonos, az egy ideje a Macekről átvett forma, amit lassan én is kezdek megszokni. Éppen elegendő minőségűek, nem nyiszognak, nem szedik az ujjlenyomatokat, egyszerűen, szépen teszik a dolgukat. Követendő példa! Általában mindkettőnek a kivitelezése korrekt lett, cserébe kicsit unalmasan néznek ki – na de ez legyen a legnagyobb bajunk az életben!

A másik instant jóság pont az, hogy a kijelzőjük matt. Fényes nyári napokon nem kis előny bír lenni, ha a kijelzőn nem a képmásunk a legszembeötlőbb információ. Ezzel viszont egyből eljutottunk az egyik legnagyobb gyengéjükig is, ez pedig a (bocsánat!) szerencsétlen felbontás. Legalább az ATIV Book 4-es kaphatott volna valami ütősebbet, a videokártya bőven elbírná, sőt. Még azzal a kifogással sem élhetünk, hogy ettől lesznek olcsóbbak, hiszen már az ATIV Book 2-es ára is közelít a kétszázezer magyar forintokhoz. Szerintem ennyibe beleférhetett volna valami finomabb. Tudom, bennem van a hiba, de nekem vesszőparipám, hogy a 4-5 éve még elegendőnek számító 1366×768-as felbontás mára egyszerűen kevés. Főleg, hogy a Book 4-esbe 2 GB-os RAM-mal szerelt AMD Radeon HD 8750M került, ami már nem egyszerűen elbírna valami jobbat, hanem szinte könyörög érte. Persze mindkettőben ott lapul a HDMI kimenet, tehát ha jobb felbontás kell, monitorra kötjük, de az üzemidő kinyújtásán kívül nem fogom megérteni, mire volt jó ez a szerény felbontás. Jut eszembe, a Book 2-es csomagolásán HD kijelzőt ígért a matrica, ezt inkább nem kommentálnám, még akkor sem, ha valószínűleg a LED HD technológiát akarta jelenteni.

A legszembeötlőbb különbség a színükben van. Az ATIV Book 2-es burkolata az az ATIV Smart-nál megjelenő szálra csiszolt fém hatású műanyag izé, amiről inkább nem szeretnék sokat írni, mert szidni nem akarom, dicsérni meg nincs rajta sokat. Elviselhető, és akinek nem tetszik az úgyis mást fog venni. A Book 4-es egy szinttel igényesebb sötétszürke, és bár ez sem a dizájn fennkölt csúcsa, szerintem jól tud mutatni egy nappaliban. Csinos, na!

Ami szintén nem elhanyagolható, hogy mind a szálra csiszolt hatású ezüst metál (ld. a WinMagazin hátterét), mind a sötétebb hivatalosan metál, szerintem meg csak szimplán egészen jól kinéző sötétebb burkolat gyűjti ugyan szépen az ujjlenyomatot, de nem zavaró annyira. Vagyis sem a kevésbé, sem az inkább prémium külsőt nem kell állandóan törölgetni, ellentétben mondjuk a fehér burkolatú NP-370R5E-vel, vagy az ASUS Vivo Tab TF600T-vel.

Jön a feketeleves

A most következőkért szabadkoznom kell, hiszen alapvetően valószínűleg nem csak a gyártó hibája, hanem a rendszeré is. Sajnos azonban nem csak. Mindkét laptopon ott virított a Samsung fantáziadúsan SW Update névre keresztelt saját szoftvere, amellyel a drivereket és a frissítéseket lehet telepíteni, és egyébként hasznos kis holmi, korábban nagyon örültem neki. Most kicsit kevésbé. Mindkettőn lefuttattam, és a második esetben az előzőből okulva már csak ökölrágós lett a maceratúra. Elsőre azért lett az amúgy is időrabló feladat még időt rablóbb, mert senki sem figyelmeztetett arra, az energiagazdálkodás ugyanúgy levágja a frissítést, mintha valami ötödrangú levélke szerkesztése közben hagytam volna ott csapot-papot.

A baj az, hogy az egyszeri felhasználó is azt fogja hinni, hogy a driverek telepítése és az operációs rendszer frissítése mégis csak élvez valami előjogokat. A Microsoft saját frissítési rendszere nyugodtan ketyeg tovább a háttérben, a Samsungé azonban szép csendben behal a háttérben amint a laptop is elindul az álmok birodalma felé, és erről természetesen semmiféle értesítés nem érkezik, neked kell ráeszmélned, hogy a fél órára magára hagyott rendszeren a frissítés már jó ideje semmit nem csinál. Egyszerűen lekapcsol a WiFi, amin keresztül le kellene töltenie a dolgokat, és kampec. Az újraélesztés után szegénykém egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy ismét lehet lehúzni az anyagot, aztán hosszas eszmélés után ugyan mégis, de akkorra már úgyis az összes hajadat kitépted.

Másodjára már rutinosan életben tartottam a rendszert. Ami viszont fáradságos hadművelet egy jó órán keresztül tartó történetben. Ne feledjük az átlagos felhasználó ha észre is veszi, hogy hiba van a kréta körül, nem biztos, hogy tudja, hol kell átállítani az alapértelmezett beállításokat, hogy ne kelljen iksz percenként megbökni az egeret a frissítés folyamatának életben tartása céljából. Most már inkább érdemes egyből a 8.1-re frissíteni, és reménykedni, hogy nem kell mégis feltenni előbb a rengeteg egyéb frissítést.

Szoftver és egyéb miskulanciák

A Samsung mindkét termékhez ad majdnem tucatnyi ilyen-olyan szoftvert, ezek közül a Norton Internet Security természetesen csak próba verzió, igaz, abból nem 30, hanem 60 napos, tehát dupla annyi ideig tart a beetetési időszak. Mindkettőhöz jár a Microsoft Office próbaverziója is, és érdekes módon tőlem mindkettőn egyből kulcsot követelt. Elképzelhető, hogy a frissítések okozta trauma miatt már nem megfelelően közelítettem meg ezeket, tehát ez lehet az én hibám is. Kapunk még Evernote-ot, meg a Samsung saját Player-Gallery-Camera szentháromságát, egy Support Centert, meg egy Recovery-t, utóbbiakat idő, de leginkább alkalom híján nem teszteltem.

Az operációs rendszerrel nagy bajban vagyok, mivel semmi újat nem tudok róla írni. De tényleg. Ugyanaz a Windows 8, ami bármelyik másik hasonló eszközön van. Ennyi.

Használati érték

Végre sikerült eljutni oda, amit már szeretünk. Mindkét laptopról elmondhatjuk, hogy munkaeszköznek éppen megfelelők. Szinte semmilyen akadályba nem ütköztem a használatuk közben, leszámítva azt, hogy ha játszani is szeretne a polgár, akkor az NP470R5E (vagyis a nagyobb testvér) videokártyájának meghajtóját felszenvedni megint csak nem átlagos felhasználónak való tortúra. Még az a szerencse, hogy átlagos felhasználás esetében erre igazából sok szükség nincs, játékra pedig nem igazán alkalmas egyik eszköz sem, ha másért nem, hát az elrettentő felbontás miatt nem. Persze az is igaz, mint már említettem, hogy mindkettő csatlakoztatható külső monitorhoz, és aki egy ilyenért kiad kettőszázvalahány ezret, annak nem fog nagy problémát okozni újabb negyvenezer egy egyszerű HD monitorért, amit akár VGA, akár HDMI csatlakozóval egyszerűen hozzá tud kötni az eszközhöz. De azért ne feledjük ám, hogy ezek valahol mégis csak hordozható eszközök, tehát előbb-utóbb meg kell küzdenünk a kijelzővel.

Itt jutunk el addig, hogy mind az Ativ Book 2, mind a 4 példamutató bőséggel el van látva csatlakozókkal, kivéve, hogy a Book 2-ből kispórolták az USB 3-as csatlakozót, ami szerencsére nem akkora probléma. Sajnos kellenek is a csatlakozók, mert a tapipad jelen állapotában nem Windows 8 barát, és nem mindenki vállal be bluetooth-os egeret. Ráadásul a 2-esre valamiért nem is ment fel rendesen a tapi driver, tehát a Windows 8-ra szabott tapipados fícsöröket el is felejthettem. Igaz sajnos a másikon sem voltam tőle boldog. Legyünk optimisták, ez még fog fejlődni!

Összegzés

Tisztességes, jól összepakolt holmik ezek, ráadásul kiváló matt kijelzővel (tudom, van, aki meg azt nem szereti, de az meg szerintem csak lusta rendszeresen tisztítani), ami azonban (bocsánat, hogy végig ezen lovagolok) mélyen az árszinthez illő alatti felbontást produkál. Vagyis csak azoknak tudom jó szívvel ajánlani, akinek ez vagy nem szempont, vagy pedig úgyis állandóan rádugják valami külső kijelzőre. Már egy 1600×900-as felbontású kijelzővel is elolvadtam volna bármelyiktől, így azonban picit felemásak az érzéseim, és pont azért, mert úgy egyébként mindkettő igen korrekt, kiválóan használható kis masina.

Igazából nem is nagyon tudnék a kettő közül választani. Nekem kicsit túl közel vannak ezek. Ha jobban megnézzük az alábbi táblázatot, szerintem feltűnő, hogy milyen kevés különbség van a két termék között. Aki kicsit játszogatni, vagy fotóboltolni is akar, annak nyilván az Ativ Book 4-es ajánlottabb valamivel, a dupla adag RAM és a combosabb videokártya miatt, de azért az sem az a kifejezett gamer cucc. Ezen kívül még a 3-as USB szól a Book 4 mellett, ha esetleg szüksége van rá a vevőnek. Lényegében, akinek átlagos használatra kell egy masina, az ha rám hallgat, akkor a kettő közül azt választja, amelyiket akarja, és persze amelyik jobban illik a pénztárcájához (nem feltétlenül színben).

Hardveratadok

Adat Ativ Book 2 (NP270E5E) Ativ Book 4(NP470R5E)
Processzor típus: Intel® Core™ i3-3120M Intel® Core™ i5-3230M
Chipkészlet: Intel HM75 Intel HM76
Memória: 4 GB DDR3 1600MHz (1×4 GB) 8 GB DDR3 1600MHz (2×4 GB)
Memóriahelyek száma: 2 db 2 db
Merevlemez kapacitás: 500 GB 1 TB
Merevlemez sebesség: 5400 RPM 5400 RPM
Kijelző méret: 15,6" 15,6"
Kijelző típusa: HD LED, tükröződés-mentes HD LED, tükröződés-mentes
Kijelző felbontás: 1366×768 pixel 1366×768 pixel
Grafikus vezérlő: NVIDIA® GeForce® 710M, 1GB GDDR3 (Optimus™) AMD Radeon™ HD 8750M, 2 GB GDDR3 (PowerExpress)
Multimédia: sztereó hangszórók(2×1,5W), SoundAlive™, beépített mikrofon, 720p webkamera sztereó hangszórók(2×1,5W), SoundAlive™, beépített mikrofon, 720p webkamera
Hálózati vezérlők: Bluetooth 4.0, Gigabit LAN, WiFi 802.11abg/n Bluetooth 4.0, Gigabit LAN, WiFi 802.11abg/n
Csatlakozók: 1 VGA, 1 HDMI, 3in1 mcard, 3xUSB 2.0, fülhallgató kimenet, 1 LAN, 1 DC 1 VGA, 1 HDMI, 3in1 mcard, 1xUSB 3.0, 2xUSB 2.0, fülhallgató kimenet, 1 LAN, 1 DC
Akkumulátor teljesítmény: 46 Wh (6 cellás) 43 Wh (3 cellás)
Billentyűzet kiosztás:  magyar magyar
Szín: metál metál
Kiterjedés: 376×248×25,2/31,8 mm 376×248×22,9 mm
Tömeg: 2,2 kg 2,08 kg
Tartozékok:  akkumulátor, hálózati adapter, hálózati kábel akkumulátor, hálózati adapter, hálózati kábel

A készülékeket a Samsung jóvoltából tesztelhettük

Az illusztrációk Samsung sajtófotók.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr415457056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.10.14. 11:49:07

@ST33L!:

Egy elégedett olvasó! Öröm és boldogság! :)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása