WinMagazin

Mai tanulságos cikkünket a Mobility Digest szolgáltatja, és egy olyan jelenséggel szembesít, ami a korábbi években csak Windows Phone esetében jelentkezett, és érdekes módon annak esetében már – lassan, nagyon lassan – javul a helyzet. Amióta tavaly megérkezett a Windows 8, majd annak faceliftelt verziója a Windows 8.1, a Microsoft és eszközgyártó partnerei súlyos problémával szembesülnek amikor arról van szó, hogy a terméket eljuttassák a fogyasztóhoz. Ha ugyanis az ember bemegy egy forgalmazóhoz, nagy eséllyel az alábbi párbeszédet fogja hallani:

SavedPicture-2013125145214.jpgÜgyfél: Új számítógépre volna szükségem, mit ajánlana?

Eladó: Tartalmat szeretne vele előállítani, vagy csak facebookozásra és hasonlókra kellene?

Ügyfél: Mindkettőre, és szükségem van Office-ra is.

Eladó: Ó, ezek már mind megvannak Macre is. És ha olyan számítógépre van szüksége, ami mindig ugyanúgy teszi a dolgát, akkor Önnek egy Mac lesz a legmegfelelőbb. A Windows 8 nem ilyen, és gondolom, Ön szeretné elkerülni, hogy folyamatosan csak a baj legyen a rendszerrel.

Helyben is vagyunk. A Microsoft legnagyobb ellensége nem az Apple vagy a Google Chromebook, hanem a kocka eladó a plázában. Tudtad például, hogy a Mac OS X használatának megtanulása könnyű és egyszerű, míg a Windows 8 használatához minimum pilótavizsga kell? Ha esetleg nem tudtad volna, az eladók szerint sokkal könnyebb Macen megtalálni az alkalmazásaidat, arról pedig „elfelejtik” tájékoztatni az ügyfelet, hogy a Windows 8-nak van egy Windows gombja, amivel egy mozdulat elérni a Kezdőképernyőt, ahol ott sorakoznak a gyakran használt alkalmazások. Saját tapasztalat: a Windows 8-as ultrabookok, tabletek, hibridek valahogy mindig vagy lemerülnek, vagy ha kivételesen nem, akkor nem lehet rájuk bejelentkezni, és az eladó sem tudja a jelszót, mert ugye egy bemutató terméken kötelező a 8475 karakteres biztonságos jelszó használata, mert mi lesz ha a beeső ügyfél a guest WiFi-n keresztül feltöri a NASA rendszerét.

Körülbelül eddig tart az eredeti cikk, amely szerint a Microsoft jobban tenné, ha leszerződtetné McGyvert, ha áttörést akar.

macgyver.jpgAzonban nem bírom nem hozzátenni a saját tapasztalataimat egy másik, ám legalább ennyire meghatározó fronton. Az informatikai segéderők többsége ugyanis teljesen elutasító a Windows 8-cal szemben. Márpedig ez mindent meghatároz a válalati felhasználó életében. Ha nem lenne elutasítás, akkor a vállalati informatikus, helpdesk, support, hívd ahogy akarod, beletenné azt a kis melót, amivel hozzásegítené a gondjaira bízott felhasználót ahhoz, hogy használni tudja az új rendszert. Ehelyett az van, hogy fél perc múlva „feladja” a helyi szakember azt, amit sohasem akart, és rohan bejelenteni, hogy az új rendszer nem vált be, a felhasználók elégedetlenek, váltsunk vissza bármire. Amikor a „rendszergazda” ragaszkodik görcsösen a Windows XP-hez, mert az szerinte gyors, erőforrástakarékos, és van Start menüje, ami nélkül egy rendszer használhatatlan, akkor nagy baj van.

Forrás és illusztráció: Mobility Digest

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr375678085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akron · http://e-vita.hu/dxn 2013.12.07. 11:38:57

@Hooshee: Semmi szörnyen speciális elrendezés.
De akkor mégegyszer: Azért mert az átlag (bármit is értesz ez alatt) nem látja az előnyét attól még nem rossz. Legfeljebb nem használja az adott funkciót.

Senki nem kényszerít, hogy használd az érintőképernyőt vagy a csempéket. Nem kell. Ellenben vannak helyzetek amikben meg ezeket a funkciókat nagyon jól ki lehet használni.
Tényleg nem értem a problámát.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 11:43:25

@Akron: Miért is nem KELL? Van normális start menüm? Nincs. Tehát az MS szerint néznem KELL a csempéket és használnom azt a start menüt amit ők elképzeltek. Persze, vehetek start8et, esetleg próbálkozhatok valamelyik ingyenes megoldással. És ez csak egy feature, ami nagyon hiányzik.

Ha nem lett volna világos: Aki akarja, felőlem használja. Ismerek olyat aki szereti, én is. CSak legyen LEHETŐSÉG arra, hogy a normális, megszokott módra állítsam, és ez most NINCS. Ez a baj, ezért nem terjed, ezért nem fogy.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 11:44:04

@Zol:

Aki szerint a dizájnon kívül nincs hozadéka a metrós felületnek, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy nem érti, vagy nem tudom. Pont.

Az érintőképernyőről meg annyit, hogy itt a szomszédban a multinál érintőképernyős pécék a pénztárgépek.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 11:50:27

@pushalias: Nekem sem az van, hanem megnyomom a spacet és szünetel a lejátszás... De mondom, én megértem hogy te szereted. Számomra tök irreleveáns, egy büdös forintot nem adnék a touchért. (mellesleg a jövő szerintem a kinect szerű vezérlés lesz, és nem a monitor összetapicskolása, az egy kényszer amíg ezeket kifaragják rendesre).

CSak ne kényszerítsenek bele egy olyan felületbe, ami touchorientált, hanem dönthessek, hogy kell ez nekem vagy nem kell. Persze, dönthetek úgy, hogy akkor be lehet kapni, és win7. Így is döntöttem, az van az új laposon is. De amúgy szívesen használnék win8at, mert tetszik a sebessége, meg egy csomó újítása. Épp csak a GUI nem, de az nagyon.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 11:53:22

@pushalias: Miért, amúgy PCn mi a hozadéka a Metrós felületnek a normál start menühöz képest? Mert hátránya, az van neki, a hozadékát még nemigen látom.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 11:55:23

@Hooshee:

Én meg azt szeretném, ha a kocsik előtt lennének lovak. Aki akarja, az felőlem használja úgy a kocsit, hogy nincs előtte ló, csak nekem legyen lehetőség, hogy NORMÁLISAN, vagyis lovakkal használjam. Az autógyártók mégis rámkényszerítik, hogy ló nélkül használjam. Terror! :-D

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 11:59:17

@Hooshee:

Eleve bele vagy kényszerítve, hogy a Windows felületét használd. Innen kezdve nem tudom, miről beszélünk.

Egyébként meg már más is írta. Három kattintás, és akár soha ne is lásd azt a szerinted csak érintőképernyőre való felületet.

Az a vicc, bevallod magad is, hogy a W8 jobb. Csak izé, öööö... szaracsempe. :PPP

$pi$ 2013.12.07. 12:01:05

@pushalias: "Bunkóskodás ment a levesbe, utolsó figyelmeztetés a banhammer előtt. "

Semmi olyat nem írtam, ami miatt neveletlennek vagy udvariatlannak kellene nevezned, te viszont fenyegetsz és bunkónak nevezel. Azt hiszem ebből nem kérek, inkább lelépek és soha nem jövök ide vissza. Sokkal boldogabb leszek, ha nem járok olyan helyekre, ahol kitörlik az olyan hozászólásokat, amikkel nem értenek egyet.

Töröld ki ezt is, rossz fényt vet rád, még a végén valaki azt hiszi, hogy nem neked van mindenben igazad.

Csá!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 12:01:40

@pushalias: Amennyiben a lovakkal a kocsi nem lenne lassabb, és kényelmesebben lehetne használni, ki is állok melléd a placcra.

Mindenesetre ez teljesen meddő vita, az eladási számok pedig szépen mutatják, hogy legalábbis nem a többség gondolja úgy hogy milyen marha kényelmes ez az új felület, és mennyisok előnye van neki (pl itt valaki mondta hogy kikapcs milyen egyszerű, jobb klikk a starton. Ja, ez van a 8.1 óta, előtte meg? És ha manci néni, akikből azért elég sok van, 15 éve megszokta, hogy BAL gomb a starton, annak igen nehezen fogod ezt a megszokását megváltoztatni. Legfeljebb marhára felidegesíted vele. Jogosan. Amikor a classic start menüt megváltoztatták az XPben, volt lehetőséged visszaállni. Nem véletlenül, akkor az MSnek még volt annyi esze, hogy tudja, az nem fog jó vért szülni, ha kényszerítik a felhasználókat valamire. Ez még az APPLE-nek se mindig sikerül, pedig az ő elképzeléseik általában találkoznak a közízléssel, a megoldásaik pedig tényleg 6 éves kor fölött egyértelműek, előképzettség és tanulás nélkül is hamar hazatalál az ember. Ez a váltás nem ilyen, a usereket marhára megkavarja (ezt naponta látom), és nem tudod azt mondani, hogy ok, akkor xyznek visszaállítom a klasszikus megjelenítést és kész.

Most pl emögött az ablak mögött a transzparens fejlécen át látom, hogy villog a facebook tab a másik böngészőben, mert valaki rámírt. Ez a win8ban pl nem látszana. Zavar? Igen, nagyon.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 12:03:14

@pushalias: HOGY ne lássam? KELL a start menü. És azt NEM tudom MS berkeken belül megoldani. Külső progival igen. És igen, van egy csomó jó dolog a Win8ban, és IGEN szaracsempe és a full screen.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.12.07. 12:04:59

@Akron: azért, mert szerinted előnyös, még nem biztos, hogy az is :)

Akron · http://e-vita.hu/dxn 2013.12.07. 12:17:12

@pingwin: Dede :) Ha szerintem előnyös akkor nekem előnyös.
Viszont ha neked nem előnyös az nem jelenti azt, hogy másnak sem.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.12.07. 12:20:08

@Akron: neked lehet, de másnak nem biztos, ahogy fordítva is igaz
amúgy linuxozom, de szívesen megnézném a win 8-at, hogy milyen
pingvinek alatt meg a unity felületet anyázták, mert más, de szerintem jól működik

uff

Zol 2013.12.07. 12:20:45

@pushalias: Ok, akkor légy szíves mondj egy olyan indokot, amivel rávennél egy pénzügyi döntéshozót az átállásra. Az egyszerűség kedvéért nem IT vezetőt írtam, akinél a marketing bullshit-eket nem lehet elsütni.

Bizony, sőt ha bemész egy ügyfélszolgálatra, az ügyfélhívó rendszer is érintőképernyős. És?
Nem mondtam én egy szóval sem, hogy rossz az érintőképernyő.
Csak azt nem értem mi köze a Metro felületnek a pénztárgéphez?

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 12:21:35

@Akron: Mondom, ezt a vitát kb eldöntötte már az élet: a win8 jelenleg elég komoly bukásnak tekinthető, az agresszív sales ellenére (sok gyártó modelljeit nem tudod win8 nélkül megvenni, vagy csak rendelésre, hetek alatt). Ennek ellenére alig alig növekszik a piaci részesedése. A vállalati felhasználókról meg már korábban írt valaki, minden sorával egyetértek. A bankban, akiknek dolgozom, most zajlik az XPről való migráció, és nem 8ra...

2013.12.07. 12:24:38

@pushalias: Nem hiszem, hogy a lovas analógia állna erre a helyzetre. Inkább mondjuk olyan, mintha az indexkart átraknák az anyósülés jobb oldalára, lábmagasságba. Lehet vele indexelni? Igen. Kényelmes? Nem. Szeretné a többség?

Az Apple is mellényúl párszor, amikor megszokott dolgokat átvariál. Ilyen volt pár éve (a Mountain Lionben talán) amikor alapbeállításként megfordították a scrollozást, mert szerintük úgy logikusabb. Aham, csak mivel már megszoktuk így, mindenki visszaállította.

j311 2013.12.07. 12:34:14

Win 8 sose lesz jo, talan a kovetkezo verzio...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 12:35:16

@nemorino: "Aham, csak mivel már megszoktuk így, mindenki visszaállította. "

És ez tök rendben is van. Mert volt lehetősége rá, hogy visszaállítsa. Ezt papolom a win8 megjelenése óta. Hagyjuk a felhasználót dönteni hogy mi neki a jó. Még csak kódolni se kell hozzá sokat.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.12.07. 12:42:42

Van a Microsoft operációs rendszerekbe egy most már elmondható szabályszerűség. Méghozzá az, hogy mindig váltás előtt várni kell egy verziót.

Így gondolom:

1. WInMe - Kalap fos használhatatlan lassú bug halamz volt.
2. XP - Stabil jól használható rendszer főleg sp3 után
3. Vista - Lassú erőforrás zabáló bugos hulladék
4. Win7 - Stabil jól használható rendszer
5. Win8 - Pocsékul kezelhető (A csempe dekstopon egy agyrém)

Majd a következő addigra kijavítják a win8 hibáit és kapunk egy ismét használható windows-t. Talán.

Akron · http://e-vita.hu/dxn 2013.12.07. 12:51:58

Miben nem jó a Win8?
Eddig egy érv hangzott el, hogy rossz a kezelése (én ezzel nem értek egyet, de végülis ez egy érv).
Ezen kívül még mitől rossz (aki szerint rossz)?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 12:58:24

@nemorino:

Ha a lovas analógia nem jó, akkor ez teljesen fals.

@Hooshee:

Bakker, olyan Start menüt raksz magadnak W8-ra, amilyet nem szégyelsz. Mondjuk én a Microsoft helyében levédettem volna, és licencenként harmincezer dollárt kérnék érte, hogy legalább ne legyen ingyen a Start menü imádat, de én köztudomásúlag rosszindulatú vagyok. :D

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 13:04:43

@$pi$:

„Azt hiszem ebből nem kérek, inkább lelépek és soha nem jövök ide vissza.”

Részemről áll az alku.

„Sokkal boldogabb leszek, ha nem járok olyan helyekre, ahol kitörlik az olyan hozászólásokat, amikkel nem értenek egyet.”

Pont azért (is) töröltem a hozzászólásodat, mert másnak az ellenvéleményéről ellentmondást nem tűrően közölted, hogy hazugság, őt meg szépen lehülyézted. De a saját véleményed az bezzeg valami csoda, amit védeni kéne. :-) Hát nem. :-P

Akron · http://e-vita.hu/dxn 2013.12.07. 13:14:05

@pushalias: +1 :)
Ráadásul az egész home screen egy bazi nagy start menü

Estevez atya 2013.12.07. 13:17:46

De azt miért nem lehet, hogy egyszer az életben megveszek egy oprendszert, és az a halálomig jó? Mint egy cipő. Max időnként lecserélem a háttérképet.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 13:28:39

@pushalias: Aztán hogy? Leszedek rá alkalmazást, ami vagy jó vagy nem, vagy ingyen van, vagy nem. Persze, mindent meg lehet oldani. Én talán még meg is tudom. És Mancika? Tényleg nem világos, hogy miről beszélek? Rakhasson bárki olyan start menüt, amilyet akar, és ne úgy hogy túrja a googlet, hanem hogy a telepítésnél mondjuk kérdezze meg hogy akarod a szaniterárut vagy nem, vagy akarsz-e Aero glasst. És kész. mivel eleve egy kész terméket dobtak ki, még túl sok munkaórát se kéne belefeccölni.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 13:36:05

@Hooshee:

Ahogy már céloztam rá, én sokkal radikálisabban oldottam volna meg a MS helyében, pont ahogyan annak idején lelkiismeretfurdalás nélkül kidobták a Program Managert, és lecserélték A Kihagyhatatlan Fétisre. :-)

@Estevez atya:

Na az hiányozna még csak, hogy az oprendszer annyira legyen „halálomig jó”, mint egy cipő. :-(((

@Akron:

Csak sajnos nem lehet benne teljesen feleslegesen almenükben kolbászolni, hogy azt érezd, te most aztán jaj, de használod a rendszert.

fda 2013.12.07. 13:36:14

@Estevez atya: Tölts le egy linuxot, ismerkedj meg vele, utána nem is fogod érteni, hogy miképpen bénáskodhattál korábban a windowsodhoz kapott néhány gagyi segédprogrammal.

Az meg, hogy milyen alakú ikonokat és menüket akarsz, százféle közül olyat választasz, amelyik a szimpatikusabb.

csaki-de 2013.12.07. 13:42:54

@Akron: Gyakori driver problémák (ha nem a legújabb csilli-villi gépen futtatod), tehát régebbi géppel átállni Win8-ra reménytelen. De ha csúcs kategóriás asztali géped van, akkor is csak óvatosan a hardware upgrad-del, mert lehet, hogy az oprendszer nem eszi az új vasdarabot.
Programok a marketről, ha valami régi, megszokott, jól működő, főleg ingyenes progid van, ne számíts rá, hogy a win8 elfogadja. Mint a lottó ötös, ha sikerül. Különben meg használd amit az oprendszerhez kínál az MS (persze lehetőleg fizetőset).
És az össze tuochscreen fannak ajánlom, hogy próbáljon egy profi szintű rajzolóprogramot, vagy egy kicsit összetettebb MMO-t az ujjacskáinak a hegyével használni...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 13:50:05

@pushalias: Hát, ha még ezt a növekedést is alul akarták volna múlni, biztos lehetett volna még rosszabbul is csinálni...

nemecsek ernő áruló 2013.12.07. 14:11:53

@csaki-de: A helyzet az, hogy a Win8 szerintem is szar lett, de Win7-ről 8.1-re váltás kevesebb anyázással jár, és bár az azonos hálózatban lévő gépek közötti fájlmegosztást még mindig nem tudták rendesen megcsinálni, a csempéktől is hülyét kapok, de a 8.1 határozottan jobb rendszer, mint a 8. Még szinte azt is mondanám, hogy egész tisztességes lett. Csak a GTA4 nem fut rajta. :(

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.12.07. 14:17:15

Régi alapigazság, hogy Windows-ból minden másodiknál kell váltani. Win3.1 -> (95) -> 98 -> (ME) -> XP -> (Vista) -> 7 -> (8) -> 9 és így tovább...

Office meg mi a f...nak manapság a multicégek aktakukacain kívül bárkinek, pláne átlagfelhasználónak? Abból a pénzből kijön egy 120 gigás SSD, ami bármelyik oprendszerrel csodát tesz (2013-ban miért árulnak még egyáltalán elsődleges HDD-vel szerelt gépet????)

Az meg nettó hülyeség, hogy az OSX egyszerűbb és bármiben jobb, mint a Win7. Egy évig próbáltam magammal elhitetni ezt az applefanboyok által nyomott bullshitet, aztán kukáztam az iMac-emről azt a sz.rt. Azóta boldogan használom rajta a Win7-et.

Szabványok 2013.12.07. 14:17:40

Nem tudom másnak miért van számítógépe, de nekem azért, hogy különböző feladatokra használjam. A különböző feladatokhoz alkalmazásokat keresek. Pl. böngészéshez a Firefoxot, Chrome-ot és IE-t, mert egyik sem tud mindent. E-könyveim kezelésére Calibre-t. Videolejátszásra VLC-t. Képeim rendezésére Picasa-t. Wördöt dokumentumok készítéséhez, excelt számolgatásokhoz, táblázatokhoz. Fájlkezeléshez TC. Garmin GPS kezelésére Basecamp. Audacity hangfájlok szerkesztéséhez. Távoli gépbe bejelentkezéshez putty.
És így tovább.

Az operációs rendszer nekem csak arra kell, hogy ezeket el tudjam indítani és futtatni. Teljes képernyőn vagy ablakokban. Egyidejűleg többet!
Elindításukra két módszer vált be:
A taszkbáron vagy miamanón ott vannak az ikonok. A taszkbár előtűnik, és egy klikk máris fut pl. a Google Earth. (A 'gyorsindító eszköztár' jobb, mert azon jó tömören elférnek, mindig ugyanott van az a 10-20 ikon, ami kell nekem.)
A másik módszer akkor kell, ha a 10-20-on felüli ritkán használt programot akarok indítani. Erre jó a start menü. Meg még pár más dologra, pl. parancssor elérésére, utoljára megnyitott dokumentumokhoz.

Én ennyit várok el egy oprendszertől. A windózok általában teljesítik ezt a követelményt.

Van olyan gépem (pl. munkahelyemen vagy a netbookom), amin a mai napig XP-t használok. Mindent tud, ami nekem kell és elég takarékosan. Nem kell sokat klikkelni, gyorsan elindul, 1-2GB hely elég az SSD-n. Egyszerűen nincs semmi motivációm arra, hogy lecserélem.

Van néhány gépemen W7. Pár régi program nem fut rajta, rohadt sok helyet foglal az SSD-n, több erőforrás kell neki, mert több szart futtat a háttérben, hálózatilag önfejűbb, de alapvetően nincs különbség az XP és a W7 között.

Őszintén szólva W8-m nincs.
Minek lenne? Miben tudna többet, mint az XP és a W7?
A csempés felület hidegen hagy, mert a képernyőmön általában egy alkalmazás van. (Most épp egy Firefox.) Ha el akarnék indítani, még egy másik programot, akkor lehúzom a képernyő aljára az egeret, megjelennek az ikonkák és pl. a számológép ikonra kattintva felugrik egy számológép. Nem hiszem, hogy ennél kényelmesebb lenne a W8.
Hát akkor meg minek?
A W7-res csak azért tértem át, mert az újabb géppel azt adták, az újabb hardverhez csak ahhoz van driver, 2TB-n felüli HDD-t csak a W7-n tudom egyben látni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.12.07. 14:18:32

@Akron: Nem rossz, de nem is jobb, mint a 7. Annyival legalábbis nem, hogy érdemes legyen felborítani a váltással egy stabil, belakott rendszert.

bastian 2013.12.07. 14:30:08

Azt gondolom, hogy a szakma és a userek jelentős részének ellenszenvéért évtizedeken keresztül a Microsoft keményen megdolgozott. Akkor is, ha hosszú ideig (és most meg ennek következményeként) kénytelen volt a termékeit kizárólagosan használni (lévén nem volt más). Olyan arrogánsan viselkedett a piacon, mind a felhasználók, mind az értékesítési hálózat, mind a PC gyártók, mind a későbbi versenytársak irányában, hogy szinte mindenki arra vár, hogy "bosszút álljon".
Ez tény, sokan szeretnének a MSFT sírján táncolni :).
Ezért a negatív hozzáállás mindenhol. Akár jó is lehet a termék, már nem számít.

Egyébként majd egy éve használok Win8-at, igazából csak azért váltottam Win7-ről az egyik gépen, mert egy fontos alkalmazás alatt hosszabb ideig nem akartam OP-t frissíteni, gondoltam "előre menekülök" :).
Egyébként a Metro felülettől eltekintve (aminek desktop szerű használat esetén pont 0 értelme van), semmiféle előnyt nem jelent a Win7-hez képest. A Win8.1 nem tudom desktop esetén miben nyilvánul meg, mert frissítés után pont 0 változást vettem észre a gépen (ettől még a háttérben lehet, hogy valami másként fut).

Az a helyzet, hogy a "követők", szemben a "vezetőkkel" előbb-utóbb alulmaradnak. Az MS pedig bizony az internet elterjedése óta követővé és nem vezetővé vált a piacon (Explorer, keresők, tablet, mobil,felhő, stb...)
Tehát a bosszúra szomjazók előbb-utóbb elégedettek lehetnek majd, még ha erre azért várni is kell egy darabig.

Akron · http://e-vita.hu/dxn 2013.12.07. 14:32:19

@// Gery Greyhound: Ezzel egyet tudok érteni. A régi gépemen én sem cserélem le a win7-et, ha egyszer jól működik.

De sokaknak ez az összes érve amellet, hogy miért rossz a Win8.
"azé' mert a win7 a jó". Pff! Ház ez nem érv ...vagyis nem ésszerű érv.

odamondó 2013.12.07. 14:45:40

Ócska reklám semmi több. Akire meg képesek ráerőltetni a macet az meg is érdemli.

Amúgy a jövő a chromeOS. Olcsó hardver és ugyanúgy megcsinál mindent mint a Windows. Az Officenál röhejesebb indok meg évek óta nem állja meg a helyét.

Dr. Fotos 2013.12.07. 14:51:38

Win8-cal ott hibazott nagyon a M$, hogy raerolteti a felhasznalokra a tabletek GUI-jat, holott mindkettonek megvan a maga adatbeviteli modja: tableten az ujjad, PC-n/laptopon az eger es a billentyu. A kettot nem lehet egybemosni!
Az eger/bill sokkal preciziosabb muveletekre kepes ezert is van elonye pl. a CAD-es tervezeseknel, vagy a programozasnal. Ilyen kornyezetben hatalmas csempekkel csak a helyet pocsekoljak es feleslegesen frusztraljak a nepet.
Barmennyire is szeretne ez a nagy multi, nem azonos a felhasznalas modja. De mennek a fejuk utan - szokas szerint - es ez lesz a vesztuk hogy nem gondolnak bele micsoda elfuseralt otlet ez csak mert vmelyik marketingguru nagyot akart villantani. Idiotak..

Akron · http://e-vita.hu/dxn 2013.12.07. 15:08:31

@Dr. Fotos: Egy alkalmazás indító csempének mi köze van a CAD programhoz? Nem működik tovább az egered vagy eltünt az eszköztár a CAD programból??

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.12.07. 15:24:50

Mit tud az XP vagy a 7, amit a 8 nem? Szerintem semmit. És a 8 még jobban is néz ki.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 15:25:46

@csaki-de:

„És az össze tuochscreen fannak ajánlom, hogy próbáljon egy profi szintű rajzolóprogramot, vagy egy kicsit összetettebb MMO-t az ujjacskáinak a hegyével használni... ”

Te meg egyél az egereddel. Esetleg aludj a kijelződben, vagy fűts a billentyűzeteddel. Na tessék, én is tudok oltári hülyeségeket írni, ha akarok. :-D

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 15:29:43

@Dr. Fotos:

Amikor az előbb ráböktem a képernyőre, hogy megálljon a film, és tudjak neked válaszolni, olyan pontosságra volt szükségem, hogy eltaláljam a 24"-es monitort.

Az a baj srácok, többen is olyasmiről beszéltek roppant magabiztosan, amiről nulla tapasztalatotok van.

guy2 2013.12.07. 15:41:11

A Windowst szerintem azért veszik a cégek, mert office csak arra van (az osx-es office, közel sincs a windowsoshoz, kb. annyira kompatibilis a windowsos doksikkal, mint az openoffice). Ha dokumentumot akar valaki szerkeszthető formátumban megosztani, arra csak az office jó, mert az fut mindenkinél. Ha megjelenne végre a rendes office más oprendszerekre, akkor a windows szépen eltűnne a süllyesztőben.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2013.12.07. 15:49:21

Pl arra hogy programokat indítsak belőle, leállítsam a gépem, ne kelljen fél órát görgetnem vagy gépelnem a vezérlőpultért, ogy max két klikken belül elérjem az utoljára használt doksikat és programokat. Es főleg hogy ne takarja ki mondjuk az egész képernyőt, rajta az éppen nézett filmet, ha valamit el akarok indítani közben, és rákattintok. Nem kell viszont bele időjárás, levelezés, facebook, részvényárfolyam, és minden egyéb ilyen marhaság.

Az összes általam felsorolt dolog TÖKÉLETESEN elfér abban a pici startmenüben, nem kell hozzá egy egész képernyő.

Amúgy most már ahogy nézem az Aero Glasst is megcsinálta valaki, lehet hogy veszek egy 8.1et, aztán felrakom azt is meg a start8et, és jóidő.

dark future · http://www.andocsek.hu 2013.12.07. 16:20:41

Pár órányi munkával sikerült kiiktatnom teljesen a Win8 csempének nevezett primitív szarságait, meg felraknom a Start menüt. Így, hogy már majdnem Win7 az UI, használhatónak tűnik. De akkor kinek kell ez a szarakodás vele? Én értem, hogy valamiből el kell tartani azt a baromi nagy céget, de legalább a régi usereiket ne szívassák.

waces · http://blog.waces.hu 2013.12.07. 17:17:16

soha senki nem tudta meg megmagyarazni a start menu letet. nyilvan a megszokas nagy ur,de azon kivul? ott a taskbar,a home screen es a win+q. mindegyik gyorsabb es kenyelmesebb (raadasul touch screenen startmenuzzon akinek 2 anyja van). de nem-erintokepernyos megoldasnal se gyorsabb v kenyelmesebb.
masreszt,mint uzemelteto se lehet okot talalni a w8 ellen. az elterjedes legnagyobb gondja,h userek felnek v csak nem akarnak valtani (az osi driverek hianya meg nem az ms hanem a lusta gyartok sara,bar az elmult evekben pont 0 db vas volt,amire ne ment volna fel a w8. nyilvan nem dzsunkamenti "gepekrol" van szo).
persze lehet mindenen flamelni,de ez az esetek 90%ban csak izlesbeli vita (kb,mint non,filmen v zenen vitatkozni)

csaki-de 2013.12.07. 17:44:08

@pushalias: Hogy jün a számítástechnikához az evés, meg alvás és hasonlóak???? :-o
Te tudod egyáltalán, hogy miről irkálsz?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 17:50:28

@waces:

Így van, az elterjedés gátja a rengeteg téveszme. Tessék, nézd csak meg az utolsó két hozzászólást a tied előtt: Hooshee-ről tudom, hogy nem butauser, és a honlap alapján dark future is valami szakmabeli lehet, és mégis mindketten olyanokat írnak, hogy az agyam kettéáll. Hagyjuk.

csaki-de 2013.12.07. 17:53:03

@waces: 2 éves, középkategóriás Toshiba laptop "dzsunka vas"? Mellesleg olyan típus, ami Európa szerte az eladások élmezőnyében volt...
Win 8 feltolva rá, kapásból 2 dolgot nem ismert fel, az optikai meghajtót és a beépített kamerát. Gondolom muris lenne neked is, ha a te gépeddel történne. Nem mellesleg, hogy a fenyőbe telepíted vissza az eredeti oprendszert, amikor az optikai meghajtó kapa, usb-ről nem hajlandó bootolni és a Win 8 blokkolja a gyárilag telepített restore partíciót a merevlemezen...
Vannak emberek akiknek nem csak "közösségi médiára", meg "WEB 2.0-ra" kell egy gép. Arról nem is beszélve, hogy eleve személyhez köti az oprendszer használatát (értsd; be kell jelentkezni mindenképpen az adott gép használatához).

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 17:53:56

@csaki-de:

Pont aki azzal vagdalkozik, hogy érintőképernyővel csináljunk grafikát, az nem tudja, miről beszél. De persze nyugodtan elmesélheted, ha neked levágják a kezedet ha egérhez merészel nyúlni, vagy ha mondjuk a W8-as eszközökhöz lehetetlen egeret csatlakoztatni. Utáld nyugodtan a rendszert, de attól még nem kéne egetverő hülyeségeket összehordanod.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 18:00:17

@csaki-de:

„usb-ről nem hajlandó bootolni” LOL :-D Egy két éves vas?

I.J.B. Egyébként 99%, hogy a Toshoba oldalán ott vannak a driverek, ha meg ne, akkor reklamálj náluk, ugyanis az az ő dolguk.

„Vannak emberek akiknek nem csak "közösségi médiára", meg "WEB 2.0-ra" kell egy gép.”

Mert a Windows 8 csak és kizárólag arra használható, ugye? :-DDD

„Arról nem is beszélve, hogy eleve személyhez köti az oprendszer használatát (értsd; be kell jelentkezni mindenképpen az adott gép használatához).”

Minden modern operációs rendszeren be kell jelentkezni, ugyanis többfelhasználósak. Komolyan mondom, én szégyellem magamat, akkora hülyeségeket hordasz össza. :-(((

csaki-de 2013.12.07. 18:04:17

@pushalias: Szégyelheted is magadat. Azonkívül, hogy penetráns, lekezelő a stílusod, még IT analfabéta is vagy.
De ne vedd a lelkedre, van ilyen. :-)

csaki-de 2013.12.07. 18:08:26

@pushalias: Ezek szerint egyébként a Win 7 egy ócska, régi operációs rendszer, mivel ott például egyáltalán nem kell bejelentkezned minden egyes rendszerindításkor.
Úgy dobálódzol itt a nagy szavakkal, mint: "Minden modern operációs rendszeren", akár egy 5 éves gyerek. Ekkora pátoszos sztereotípiákat eddig leginkább csak politikusoktól hallottam, olvastam.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 18:15:47

@csaki-de:

„Ezek szerint egyébként a Win 7 egy ócska, régi operációs rendszer, mivel ott például egyáltalán nem kell bejelentkezned minden egyes rendszerindításkor.”

:-DDDD

Az, hogy nem kér jelszót, mert úgy állítod be, az nem azt jelenti, hogy nincs felhasználó beléptetés. Van, elvégre a W7 is egy modern operációs rendszer. Ez különben W8 esetén is megoldható. De nem árulom el, hogyan kell, nézz utána, ha már akkora IT szakember vagy. :-DDD

Egyébként pedig a dolog egyszerű: aki ideront, és nagy garral hülyeségeket kezd irkálni, azt kiröhögöm. :-DDD

csaki-de 2013.12.07. 18:20:59

@pushalias: Helyes, kezdd magaddal. :-)
Ajánlom figyelmedbe még bármelyik Android verziót is, ami alapból szintén nem kér jelszót a rendszer indításához és alap szintű használatához. (levelezés, market, hasonlóak külön kérnek ha nem állítasz be valami alapot, de csak amikor az adott alkalmazást akarod használni).

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 18:31:50

@csaki-de:

Idejössz, egy gúnyolódó beszólással indítasz, aztán udvariasságot vársz el cserébe. Egyébként még meg is kapnád, csak most nincs olyan hangulatom. :-D

csaki-de 2013.12.07. 18:41:13

@pushalias: Nem várok el semmit, azon kívül, hogy valós problémákat ne fellengzős ledorongolással akarjon valaki elütni, mint pld: "Esetleg aludj a kijelződben, vagy fűts a billentyűzeteddel. Na tessék, én is tudok oltári hülyeségeket írni, ha akarok.". Mert ez minden, csak nem érdemi hozzászólás.
Halgatassanak meg ÉRVEK, pro és kontra.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 18:49:32

@csaki-de:

Neked az egy valós probléma, hogy érintőképernyővel szerkesszünk képet? :-DDD Tényleg azt vártad, hogy a teljesen életszerűetle gúnyolódásodra valami komoly választ adjak? Mégis, mit? Előtte meg annyit közöltél, hogy szarazegész, és a MS majd kérjen bocsánatot. Te ezekre milyen érdemi választ vártál, meséld már el nekem! :-DDD

Ráadásul mit kezdjek azzal az okostojással, aki lehülyézi a másikat, miközben képtelen lecserélni a W8-at, mert a rendszer állítólag nem ismeri fel az optikai meghajtót, meg szintén állítólag nem képes USB-ről bootolni? :-D

JKdoge 2013.12.07. 19:05:42

@nemecsek ernő áruló: De, a GTA IV fut rajta. És az EFLC-is :)

a keresztényeket bántani tilos 2013.12.07. 19:07:18

@JKdoge: Nekem reggel még nem futott, egyik sem. Securom 2000 hibával elszáll. :S

JKdoge 2013.12.07. 19:10:14

Amúgy az a vicc, hogy akik most szidják a Win8-at és az XP-t/7-et istenítik pont azok szidták anno legjobban az XP-t/7-et. Just sayin'. És a Vista sem egy rossz rendszer, csak jobb gép kellett alá mint az XP-hez, amikor a Win7 kijött már nem volt akkora dolog egy jobb gép, nem is szidták annyian.

JKdoge 2013.12.07. 19:11:23

@a keresztényeket bántani tilos: Karib-tengeri verzió vagy eredeti? Steamen kb 10 perce játszottam EFLC-vel, de a IV is teljesen jól megy. Amúgy 8.1 nem sima 8, de sima 8-al is ment.

csaki-de 2013.12.07. 19:22:04

@pushalias: "Állítólag", nagy különbség, hogy valaki alapból azt feltételezi a másikról, hogy az hülye, vagy éppen hazudik, vagy esetleg elfogadja, hogy az állítás valós és igenis egy problémás jelenségről van szó. Olyannyira, hogy végül is a gyártó németországi szervizében állították rajta helyre az eredeti (Win 7) operációs rendszert. Mert van ilyen, attól függetlenül, hogy neked esetleg nincs ilyen személyes tapasztalatod.
És igen, van olyan, hogy egy frissen kiadott operációs rendszer nem átgondoltan van megtervezve, vagy/és leprogramozva. Főleg, ha a "gyártó" nem valós felhasználói igények alapján tervezi azt meg, hanem mintegy "trendet" akar teremteni, amit majd a felhasználók kell, hogy kövessenek (úgyis megszokják felkiáltással).
Ha van némi rálátásod az IT innovációs trendekre, és nem vakít el semmiféle elfogultság, ezt neked is látnod kellene.

a keresztényeket bántani tilos 2013.12.07. 19:27:02

@JKdoge: Zsír eredeti gőzgépes verzió. Azt a 7.50-et simán megérte, hogy ne kelljen szopni a töréssel. De az új gépemen nem megy, a régi Windows7-esen meg erős limitációkkal, mert az viszonylag gyengus, de játszható. Volt valami .NET 2005 Redist eltávolítás/újratelepítés workaround, ami egyeseknél megoldotta, nálam ez se sajnos.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 19:46:31

@csaki-de:

Figyu, mi lenne, ha kezdésenek egy kicsit úgy viselkednél, ahogy tőlem elvárod? :-DDD

waces · http://blog.waces.hu 2013.12.07. 19:56:00

@csaki-de: milyen tipus? mert olyan joparfele toshi futott excegemnel w8-al (persze ettol meg lehet kivetel. 14es xpsel is lehetett szivni a dupla nvidia deiverrel). de ezek gyartospecifikus dolgok.

ize. melyik 2 eves noti nem tud usb bootot? (masreszt az pont nem os hanem bios feature,ami ostol pont fuggetlen,tehat fogod a w7 dvdt es bebootolsz rola es visszarakod a regi rendszert)

csaki-de 2013.12.07. 19:56:22

@pushalias: Kezdésnek pont úgy viselkedtem, ha visszaolvasol, csak neked nem sikerült lekövetni. Ezért (sajnos) én igazodtam a te stílusodhoz.
De amint láthatod (bár lehet, hogy neked fel sem tűnt) azóta már sokat finomítottam rajta.

csaki-de 2013.12.07. 20:04:56

@waces: Sajnálom, hogy nem dokumentáltam részletesen az egészet, most utólag úgy tűnik megérte volna. :-)
De a gép még megvan, lehet, hogy rászánom magamat és megint félig használhatatlanná teszem, az itteni szakértők kedvéért, aztán átadom kisérleti alanynak, lássuk ki hogyan boldogul vele. :-)
Nekem jobbára az volt az érzésem, hogy a W8 (első változat, ingyenes tesztpéldány) mintegy kivette a kezemből a gép "irányítását". És mintha egy jól fejlett önvédelmi rendszere lenne meghiúsított minden, az eltüntetésére tett kísérletet. :-D
És most nyugodtan lehet mondani, hogy pancser, idióta, fakezű, stb. vagyok. Akkor már csak az a kérdés marad hátra, hogy miért kellett hozzá német szakszerviz, hogy valahogy helyrepofozzák. Én nem rajongtam az ötletért, hogy egy hétig kelljen várnom rá (szállítás+plusz "javítás"), ez egészen biztos.
És még mielőtt valaki a fakezű magyar szakembereket kezdené emlegetni, azt is közlöm, hogy az egész "buli" nyugat-európai színtéren történt.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 20:22:29

@csaki-de:

„Kezdésnek pont úgy viselkedtem, ha visszaolvasol”

Pechedre megtettem.

Első hozzászólásod (2013.12.07. 10:36:31)kábé annyi, hogy szarazegész, zsákutca, MS majd fejleszegve. Ez nem vitaalap jobb helyeken.

Második hozzászólásodat (2013.12.07. 13:42:54) pedig teljesen értelmetlen gúnyolódással zártad.

Szóval miről is beszélünk? :-DDD

2013.12.07. 20:22:59

Érdekes ez a hitvita az oprendszerekről. Szerintem a célja az lenne, hogy megvalósítsa a kommunikációt a számítógéppel, és mint ilyennek egyszerűnek és könnyen kezelhetőnek kellene lennie. Gyanítom az átlag felhasználót nem érdeklik a verziószámok, csak az, hogy erőfeszítés nélkül használhassa. A Win7 ilyen, az Android ilyen, a Win8 nem. Emlékszem egy applefan videójára, amikor leültette az idős édesapját (régi Win felhasználó) a Win8 elé és pár alapfeladatot végeztetett vele. Az öreg pislogott a monitorra, kereste a start menüt, majd pár perc múlva feladta. Odarakta az OSX-et és az öreg gond nélkül megoldotta a feladatokat egy idegen oprendszeren. Ezek után ne csodálkozzon senki, ha kerülni fogja a Win8-at, egy oprendeszer előtt az ember nem akar hülyét csinálni magából. Ahogy valaki megjegyezte, a csempéknek nem sok értelme van a pc-n, viszont jól mutatnak telefonon. A koncepció alapvetően érdekes, de nem kellett volna pc-re erőltetni.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 20:33:03

@csaki-de:

Akkor én is megkérdezem, mert nem válaszoltál: az USB-ről bootolás mióta OS feature? Optikai meghajtóról miért nem ment a bootolás? Kit érdekel, hogy nem látja a rendszer az optikai meghajtót, amikor az USB-ről ugyanúgy elindítható a telepítő? Ha meg az OS-ből indított USB-ről nem megy, mennyivel lettél volna előrébb, ha „látja” a rendszer az optikai meghajtót?

Kicsit túl sok a kérdés. Valamit nagyon nem jól mesélsz el.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 20:47:43

@nemorino:

Nyilvánvaló, hogy egy Apple fan videója perdöntő. :-DDD Láttam egyébként azt a videót, jó móka volt, és persze jó nagy hülyeség. És persze van fent olyan videó is, hogy lám, milyen egyszerű, mert a gyerekem is tudja használni (az enyém is amúgy), de nekem eszembe sem jutna bármire is bizonyítékként felhasználni, mert hülyeség.

Akezded, hitvita folyik, majd kvázi közlöd valamiről, amit mi itt jópáran elég remekül elkezelgetünk, hogy nehezen kezelhető. Ez ugye komoly, mert viccnek elég rossz.

Tényleg, a Macnél nem volt gáz, hogy nincs Start menü? :-D

csaki-de 2013.12.07. 21:00:52

@pushalias: Az egyébként működő optikai meghajtót eltüntette a BIOS-ből is, nem tudom hogyan, de a visszarakott Win7 alatt jelenleg is ugyanaz a meghajtó működik hibátlanul. Az USB eszközt az oprendszer alól látta, a rajta lévő restore fájllal együtt, BIOS alól indított USB boot azt mondta ugyanakkor, az eszközön nincs használható állomány a telepítéshez.
Tehát a disabled DVD meghajtó sem BIOS-ból nem volt elérhető, sem az oprendszerből, az USB elérhető volt, csak éppen nem volt hajlandó telepíteni róla.

JKdoge 2013.12.07. 21:03:05

@a keresztényeket bántani tilos: Nálam a Win 8/8.1 alatt eddig szerencsére nem volt probléma játékokkal, mondjuk ezt lehet tulajdoníthatom annak hogy eredetileg is Win8-ra tervezett a gép, Win8-as driverekkel (Lenovo y510p). Bár a 8.1-re állás nem volt zökkenőmentes, az SLI támogatás valahogy "eltűnt", de viszonylag gyorsan megoldódott az is (lenovo kiadott egy vbios frissítést és problem solved).

Az Utolsó Csillagharcos 2013.12.07. 21:14:03

Tök jó, hogy elmagyarázzátok miért lúzer mindenki akinek nem jön be a win8, csak azt nem vágom, hogy ha nincs touch felületetd (MERT 99%-ban NINCS!!) annak miért a start screen? És az nem érv, hogy béna aki nem áll át, meg át lehet hekkelni, mert ott a hekkelés nélküli opció:

2 éves desktop gép, photoshop, office visual studio: 1 dolgot mondjatok, ami miatt erre jobb a win8 a win7-nél, leszámítva hogy az új VS egyes funkciói csak win8-on érhetők el, mivel UI-ról beszélünk (és jófej leszek, tegyünk úgy, mintha még driverek is lennének hozzá)!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 21:59:41

@Az Utolsó Csillagharcos:

„Tök jó, hogy elmagyarázzátok miért lúzer mindenki akinek nem jön be a win8”

Érdekes, itt van bő 140 hozzászólás, és valahogy pont csak a fordítottját látni. Egyébként abszolút jellemző: jönnek a haterek, elmondják minden sz.rnak, hülye aki használja, és így tovább, majd kilyukadnak oda, mint te is. Annyira komolytalan, de tényleg.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 22:03:32

@csaki-de:

Vagyis fel kellett volna tenni egy Windows 7-et egy telepítőről, és nem a recoveryvel bénázni. Nagy eséllyel azok a német szakemberek is valami hasonlót csináltak.

csaki-de 2013.12.07. 22:57:59

@pushalias: És milyen forrásból gondoltad feltenni? Ha az optikai meghajtó nem megy, az USB-t meg nem fogadja el...

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 23:10:00

@csaki-de:

A leírásodból úgy tűnik az USB-t azért „nem fogadta el”, mert az csak recovery volt, nem pedig telepítő (és tényleg). És azt is le merem fogdani, hogy a BIOS-ban (UEFI?) ki lehetett volna bányászni az optikai meghajtót.

csaki-de 2013.12.07. 23:26:29

Egyébként azt is meg tudom mondani, hogy a központi márkaszervizben hogyan oldották meg. Felnyitották a "dobozt", kiszedték a merevlemezt, felcsattintották egy anyagépre nagyonsokad meghajtónak, letúrták a tartalmát nullára, aztán ráhúztak egy eredeti, gyári rendszert mindenestől. Majd vissza a laptopba és már gurul is.
Ezt egy mezei felhasználó otthon nem tudja megcsinálni, mert:
1. Elveszti a gyári garanciát abban a pillanatban ahogy megbontja a gépet.
2. A gyári "ghost", ami többek között a speciális recovery particiót is tartalmazza nem kapható a sarki informatika boltban (sem).

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.07. 23:45:34

@csaki-de:

„letúrták a tartalmát nullára, aztán ráhúztak egy eredeti, gyári rendszert mindenestől”

Ezt ők így mondták el? Azért kérdezem, mert az image ráhúzás töröl mindent, előtte törölni elég felesleges munka.

Ráadásul hogy a tökbe „javult meg” az optikai meghajtó, ha valójában nem telepítés történt, csak image ráhúzás? Nagyon-nagyon nem kerek ez a sztori.

Fényezett Rézlábos 2013.12.08. 00:19:25

Trollmagazin, meh. A cikk gyenge, a bloggazda meg egy tuskó. -1 olvasó.

csaki-de 2013.12.08. 06:20:59

@Fényezett Rézlábos: Azt hiszem sikerült egy mondatban összefoglalnod a lényeget. :-)
Béke veletek.

csaki-de 2013.12.08. 10:04:58

Annak akit más információk is érdekelnek erről az egészről:

gondeb.blog.hu/2013/12/08/csempezzuk-e_ki_a_szamitogepunket

Hokunda 2013.12.09. 14:09:42

Nekem csak az volt szörnyen zavaró a Win8-al, hogy a hozzá adott media playerből nem lehet kilépni. Ha egyszer elindult, akkor ott is marad. Persze van rá kerülő megoldás, de ha már egyszer a Win7 alatt ott volt a kis bezáró X az ablakban, akkor nem értem miért kellett azt eltüntetni egy normál PC-ről.

Vacsi 2013.12.09. 14:34:01

@Hokunda: ki lehet lépni, ugyanúgy, mint minden más appból (képernyő felső részén lenyomod a bal gombot, és lehúzod alulra).

Benoke2 2013.12.11. 08:15:45

A vállalati informatikának soha nem volt feladata a felhasználók oktatása, illetve nem is lesz az. Van elég dolguk annélkül is bőven. A rendszer ha nem egyértelműen tanulható magától, akkor minden csak nem egyszerű és felhaszáló barát. Ha az ms megtartotta volna azt a vonalat amit eddig képviselt és amiért a felhasználók megtanultak, akkor nem lenne ilyen probléma. Lehet szidni a mac rendszerét, viszont ha tetszik ha nem a felhasználók maguktól tanulják meg mi hol van, nem utolsó sorban egyértelmű is. Ha azt a vacak start menüt nem kukázták volna ki nem lenne ennyi probléma sem.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.11. 09:44:47

@Benoke2:

„A rendszer ha nem egyértelműen tanulható magától, akkor minden csak nem egyszerű és felhaszáló barát.”

Akkor miért oktatják a használatát?

„a mac rendszerét, viszont ha tetszik ha nem a felhasználók maguktól tanulják meg mi hol van, nem utolsó sorban egyértelmű is. Ha azt a vacak start menüt nem kukázták volna ki nem lenne ennyi probléma sem. ”

Na végre van a MacOS-ben Start menu? :)

Benoke2 2013.12.11. 12:35:00

@pushalias: "Akkor miért oktatják a használatát?"

Pontosan a lényeget ragadtad ki. Mert nem egyértelmű. Ennél fogva nehéz egyszerűnek, és logikusnak nevezni. Ha logius, egyszerű lenne, akkor nem kéne oktatni senkit.

"Na végre van a MacOS-ben Start menu? :) "

Nincs start menü, na de nem is ez a lényeg hanem, hogy logikus. A metro UI baromira nem az. Desktopon szenvedés az élet metróval, nem beszélve a munkáról. Valami olyan eszköz szükséges amivel gyorsan egyszerűen elérhetőek az alkalmazások. Win alatt erre a Start menü volt, most eltűnt maradt a szívás. Mac teljesen máshogy van megoldva, nem is start menü kell feltétlenül Win alá, de elvették a jól működő rendszert és helyébe nem adtak semmit. VAn egy pár ember akinek tetszik, de ezzel sincs semmi baj, csakhogy a többségnek nem kell, ez már az eladási statisztikákban is kiütközik, hiszen a W7 részesedése jobban nő mint a W8 és W8.1.

Tapicskolásra biztosan sokkal jobb a csempés lófügy, de ezen egerezni mikor ott hevernek az ikonok ömlesztve, az minden csak nem jó, nem gyors, nem egyszerű, és nem átlátható. Pont olyan mint az Office -ban ez a szuper képes menü pótlék, minden idő ami eddig funkció keresgéléssel telt azt most meg lehet szorozni 10x, a többi meg nem gyorsult semmit. Lehet használni ilyen menüpótlék kiegészítőket, vagy váltani más Programcsomagra... Sokan emiatt ez utóbbit választották. (Ebben azért az árazási politika is szerepet játszik)
Így is elég időt tölt az ember a win stabilitási problémáival, hát ez még a háta közepére sem kívánkozik sokunknak.

Ameddig egerezünk a gépen, addig arra kell optimalizálni a felületet, abban semmi rossz nincs ha tabletes, telefonos, vagy érintő kijelzős gépekre más a felület, start menüvel meg ikonokkal szórakozni telefonon az isteni lehet, de a csempés jobb.

eßemfaßom meg áll 2013.12.13. 09:39:51

Hihetetlen, hogy magukat hozzáértő szakembernek nevező nickek micsoda ostoba tudatlanságot lepleznek ezzel:)

eßemfaßom meg áll 2013.12.13. 09:41:22

@pushalias: "Na végre van a MacOS-ben Start menu?"

A nap kommentje :)

eßemfaßom meg áll 2013.12.13. 09:53:10

@Benoke2: "Desktopon szenvedés az élet metróval, nem beszélve a munkáról." Annak, akinek az élete és munkája a startmenü nézegetése, annak feltétlenül (legalábbis amig fel nem tesz 1p alatt egy ingyenes startmenüprogramot, ha már egyszer az az élete és munkája).

"Valami olyan eszköz szükséges amivel gyorsan egyszerűen elérhetőek az alkalmazások. Win alatt erre a Start menü volt, most eltűnt maradt a szívás"

lol PONT UGYANEZEKKEL A SZAVAKKAL ÖNTÖTTÉK AZ EPÉT AZ m$-RE AKKOR AMIKOR LECSERÉLTE (sorry capslock) a mindennélkirályabb Program managert arra a semmiértelmabaromság Startmenüre (milyen hülyeség már eleve, már rég megy a gép oszt mégis Start a menü)

Egyébként meg mégis mennyivel lassabb-nehezebb-bonyolultabb-kényelmetlenebb kattintani a bal alsó sarokra majd a megjelenő felületeten kattintani a program indítócsempéjére annál, hogy kattintassz a bal alsó sarokra majd a megjelenő felületen kattintassz a program nevére?

Mondjuk biztos van akinek ez mission impossible a fentieket olvasva.

Benoke2 2013.12.13. 16:14:38

@eßemfaßom meg áll: "Annak, akinek az élete és munkája a startmenü nézegetése, annak feltétlenül (legalábbis amig fel nem tesz 1p alatt egy ingyenes startmenüprogramot, ha már egyszer az az élete és munkája)."

A felhasználók nagy része nem tudja hogy van ilyen. Viszont ez valóban megoldás, otthon legalábbis. Cégen belül viszont az esetek nagyobb hányadában nem engednek semmit sem telepíteni a gépekre. Ha pedig az MS kihagyta a jól bevált start menüt, a felhasználókat ez zavarja, akkor marad a megszokott Win XP vagy Win 7. A start menüt nem nézegetik, hanem használják, és megvan az a mara nagy előnye is hogy pl nem kell elhagyni a desktopot. RDP -n keresztül pl kifejezett szenvedés a metró tologatása, már ha éppen elő lehet csalogatni. Talán Win 8.1 ben ez nem lesz gond a gomb vissza rakásával...

"Egyébként meg mégis mennyivel lassabb-nehezebb-bonyolultabb-kényelmetlenebb kattintani a bal alsó sarokra majd a megjelenő felületen kattintani a program indítócsempéjére annál, hogy kattintasz a bal alsó sarokra majd a megjelenő felületen kattintasz a program nevére?

Mondjuk biztos van akinek ez mission impossible a fentieket olvasva. "

Nem lehetetlen kattintani egyet, de mondjuk W8 -ban kattintgathatsz ameddig el nem füstöl az egered. Egy friss felhasználó az életben elő nem hozza a metró felületet... W8.1 ben lesz újra gomb. Hurrá... A probléma ott kezdődik, hogy a sok színes izéből meg kell keresni azt amit szeretnél. Ha hirtelen rákérdeznek hány programnak is tudod az ikonját... ŐŐŐ izééé...Na itt a gubanc. Mivel jó színes, ezért a képek alapján jóval nehezebb megtalálni amit keresel. Persze ha Winen belül böngészőt meg ofiszt használsz (vagy tableten csak böngészőként használod, akkor nem nehéz ugyan azt nyomogatni), valószínűleg hamar megtanulod, ha nem, és mondjuk néhány programmal többet, akkor szívhatsz addig ameddig a metrót használod. Ez jellemzően munka esetén lesz így... Ha nem hiszed össze lehet mérni mennyi idő megtalálni egy vadidegen funkciót egy Office 2003 -ban és 2007/2010/2013 -ban. Segítek: sokkal hamarabb megtalálod a menüben... Mert hogy nem tudod milyen képet keress a felíratok meg össze vissza vannak. HA fix helyen marad ami mondjuk a vezérlőpultnál nem működik, akkor az sokat segít a megjegyzésben, de ha telepítesz valamit, a keresés kezdődhet előröl..

Mondjuk ha leült volna néhány okostojás a főnökön kívül, és kitaláltak volna valami olyat ami nem csak egyszerű, de könnyen tanulható és használható, akkor lett volna ebből valami. Gondolom a főnökök kitalálták hogy ez majd milyen jó lesz...

eßemfaßom meg áll 2013.12.13. 19:29:51

@Benoke2: azthiszem megtaláltad a tipikus 1.0 átlagfelhasználó problémáját, távoli asztallal macerás a metro. Mondjuk én teamviewerrel szoktam matatni a gépeimet de azzal nem tünt fel, hogy nehezebb lenne mint startmenüben egerészni ugyanazon a felületen, de mondjuk én képes voltam az indexes átlagnál jobban kitölteni a pisatesztet. Lehet, hogy az asszonynak ugyanezért nem okoz problémát.

Egyébként az a sacc/kb 20 program amit rendszeresen használok az ott van kéznél, a maradék franctudjahány amit meg évente egyszer elő kell szedni az ott van a keresőben. Mondjuk durva ha szerinted az átlagfelhasználó olyan szellemi szinten van, hogy probléma neki felirattal és ikonnal ellátott szines négyzeteket párositani fejben a hozzátartozó programmal és megtalálni egy nem végtelen felületen. Szerintem a legtöbb ember aki eljut odáig, hogy PC-t használ, az ezt a szintet legkésőbb oviban átlépi.

Benoke2 2013.12.16. 09:23:40

@eßemfaßom meg áll: A teamviewerrel az a baj hogy csak baj van vele. Meg sok esetben nem is használható, ha pl egy cég előír ezt vagy azt akkor mesélhetek arról, hogy a többi milyen ha előírták, azt kell használni, függetlenül attól, hogy jó vagy nem.

Ha a képes összevisszaságban szerinted könnyebb megtalálni valamit mint egy rendezett szövegben, ám legyen. Viszont az újat így is úgy is meg kell szokni. a Win mellett eddig az volt az érv, hogy nem kell tanulni, mert kicsit változik. Kérdezz meg átlag felhasználókat. Aztán ha megköveznek, azért ne lepődjél meg. Számtalanszor hívnak engem is, hogy nem értik nincs hely infós mert ki van adva áutszórszba és azon kívül, hogy minden vacak, és semmi nem megy, még az új vindózt sem tudják használni. Mi hol van és hogyan lehet megtalálni, és miért nem tudja kitenni ikonban... és ezt meg azt hogyan miért.... stb. ->>> Nem tanította meg senki, nem egyértelmű a használata. Van akinek ez munka eszköz és magasról tesz minden okostojás véleményére, csupán használni szeretné.

Az statisztika is szépen mutatja, hogy a W7 részesedése jobban nőtt mint a W8 és 8.1 összesen. Az embereknek és a cégeknek jelenleg nem kell a metró.

Túl nagy lépés, és hirtelen. Illetve nincs alternatívája. (Cégek nem engedik a startmenü pótlékok telepítését) Erőltetik.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.12.16. 13:18:06

@eßemfaßom meg áll:

Ez a szöveg már nagyon a határon billeg. Szépen kérlek, hogy visszafogottan.

@Benoke2:

Nyilván azok a cégek a remek példák, amelyeknél nagyon sok helyen még mindig XP-vel molyolnak. És nekem mindegy, hogy pénz, lustaság, megszokás, vagy jaj de bonyi a Win7/8 az oka a nem váltásnak.

Benoke2 2013.12.16. 13:51:06

@pushalias: Nem feltétlenül szoros a témával, de a nagyobb cégek nem OEM Win -t vesznek hanem mennyiségi licence van, aztán darabra számolnak el az MS felé, mindegy mit telepítenek a gépekre. Ha az XP megfelelő számukra, akkor azt fogják használni, mert nincs az az innováció ami többet érne a megbízhatóbb vagy inkább bevált működéssel. W7 felé a jajj de bonyi biztos nem működik, mert van start menü még ha más is. Ráadásul van classic mód akinek nem kell a csicsa. Kisebbeknél ha gépet vesznek OEM -el, akkor 3-5 évente frissülnek is OS ügyileg.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása