WinMagazin

A Google a végsőkig kivárt a Microsofttal folytatott húzd meg-ereszd meg játékában, már ami az Exchange Active Sync (EAS) szinkronizáció leállítását illeti. Hűséges olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy a Google tavaly decemberben bejelentette: január 30 után nem lehet majd új eszközt beállítani a fenti protokoll használatával, a szinkronizációra kizárólag a CardDAV és a CalDAV protokollokon keresztül lesz lehetőség.

googlesyncwp81_640.jpg

Egészen a múlt hétig hidegháborús helyzet állt fenn az ügyben, erősen merev álláspontokkal: a Google leginkább hallgatott, a felhasználók a fórumokon panaszkodtak, a Microsoft pedig azt ajánlotta, hogy aki teheti, migráljon az outlook.com szolgáltatásra, de igazi megoldással senki nem állt elő. Aztán hirtelen mozgásba lendültek a dolgok, leginkább a Microsoft oldalán: a cég bejelentette, hogy dolgozik az új protokollok támogatásán, és kérte a Google-t, hogy halassza el az EAS leállítását (na meg igyekezett elsunnyogni a tényt, hogy ők már fél éve tudtak a dologról, csak nem lettek készen a fejlesztéssel ...). Bár a Google hivatalosan nem reagált, így a január 30-as céldátum Damoklész kardjaként lebegett az új Windows Phone tulajdonosok feje felett, úgy látszik mégsem talált teljesen süket fülekre a kérés (vagy még inkább az elég széles körű felháborodás), és a Google ma elárulta, július 31-ig marad a status quo. Ha pedig a Microsoft ebből az új céldátumból is kifutna, még mindig ott van a Marketen már elérhető Gcontacts app, így aztán nagyon úgy tűnik, hogy a Google szolgáltatásokhoz ragaszkodóknak sem kell félniük, ha telefon témában mégis inkább a Windows Phone felé húz a szívük.

A világbéke, a mosómedvék és a felhasználói élmény javulásának lelkes támogatóiként nagy örömmel üdvözöljük a két gigacég megegyezését, csak így tovább! (Igen, YouTube appot is szeretnénk :)

Forrás: Windows Phone Blog
Illusztráció: TheVerge

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr765053981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása