WinMagazin


Randák a csempék, mi?

Hát eljutottunk ide is drága olvasóink: egy gagyi androidos cucc nem iPhone-nak akar kinézni, hanem HTC 8S-nek. Ami formára egyébként teljesen érthető, mivel a 8S dizájnja határozottan kúl, na de hogy a sokak által ekézett külsőt is lemásolták, az szokatlan. Volt. Eddig. Ha más…

Újabb WP8-as telefonon dolgozik a HTC?

Nem is olyan rég még az a hír járta, hogy a HTC lelövi, vagy legalábbis felfüggeszti a Windows Phone projectet, legalábbis egyelőre. Tai Ito, a cég egyik alelnöke erre tegnap nagyjából azt nyilatkozta, hogy jelenleg teljesen elkötelezeték magukat a Windows Phone-nal szemben, és…

Melyiket is szeressem?

Úgy tünik, hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk a Nokia Lumia 820-ról, így arra is, hogy egy kalap alá vegyük azokat a készülékeket, amelyek nem HD kijelzővel rendelkeznek. Ennek a gyakorlatnak igyekezett véget vetni a PCAdvisor, amikor górcső alá vette a Nokia Lumia…

Négyből három Windows Phone Nokia

Kezdenek feledésbe merülni azok az idők, amikor több, mint két éve megjelentek a piacon az első Windows Phone 7-es telefonok. Elég enyhe kifejezés, hogy afféle érdekes színfoltnál többet nem jelentettek. Persze – a haterek kivételével – azt mindenki elismerte, hogy fantasztikus…

Windows Phone 8 mentés és visszaállítás készülékváltáskor – videón

A fenti videón megtekinthetjük, hogyan tudunk egy Windwos Phone 8 készülékről  adatokat és beállításokat elmenteni, majd azokat egy másik készüléken visszaállítani. A képek alapján úgy tünik, a folyamat viszonylag egyszerű. Lehetőség van egy készülékről több…

A muzikális zászlóshajó – HTC Windows Phone 8X teszt

Kicsivel több, mint egy hete végre hozzánk is befutott a HTC Windows Phone 8-as nagyágyúja, és az azóta eltelt idő alatt igyekeztünk vele alaposan megismerkedni. Mivel az egy hét végére megérkezett a másik Windows Phone 8-as vadállat, ezért óhatatlanul azzal is történtek kisebb…

Már a hatodik a listán a Lumia 920 az eladott Windows Phone eszközök között

Az AdDuplex, legutóbb azzal keltett figyelmet, amikor bejelentette, hogy a Surface RT verziója a legkelendőbb Windows 8 hardver a rendszer megjelenése óta. A cég egy ideje Windows Phone statisztikákat is közzé tesz, ebből közlünk egy válogatást, amiben elképzelhető, hogy mindenki…

WP8-as rendszert portoltak HD2-re?

Nem nagyon akartunk a hét végén írni, de ha ez a hír igaz, akkor sűrű anyázásokra némi mormogásra számíthatunk a Windows Phone 7.5 tulajdonosok soraiból. Hol másutt tűnt volna fel a hír, mint az XDA-nál, ahol egyébként is egy kedvenc a HD2, hiszen arra aztán tényleg portoltak…

Lumia 920 - nem is olyan stabil

A Nokia Lumia 920-at már a megjelenése óta úgy hirdetik, mint az „iPhone gyilkos”-t, és persze mondanak róla sok szépet és jót, no meg persze arról is, milyen sok újdonság érkezik a Windows Phone 8-cal. Ám a jelek szerint az élet nem fenékig tejfel, mert többek közt a…

HTC 8S - Keep WiFi alive funkció

Különböző forrásokból lehet hallani, hogy a HTC Windows Phone 8S bizony jó pár újdonsággal érkezik, amely csak a készüléken lesz elérhető. A két új funkció, amely a HTC 8S-sel érkezni fog, a WiFi kapcsolat életben tartása lezárt képernyőnél (ez a frissítés hivatalosan is…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter