WinMagazin


Nokia Lumia 925 teszt

Szomorú vagyok, hogy vissza kellett adni a készüléket a Nokia Magyarországnak (akiknek szívből köszönöm, hogy egy új élménnyel gazdagodhattam a jóvoltukból). Sajnos nem feltétlen volt sok lehetőségem nyomkodni-tapicskolni, mert a húgaim meglátták, és szinte azonnal rávetették…

Magyarországon is kapható a Nokia Lumia 925 okostelefon

A Nokia bejelentette, hogy megkezdődött a Nokia Lumia 925 készülék árusítása Magyarországon. A Nokia Lumia 925 okostelefon fémházas dizájnnal és a legfrissebb PureView kamera innovációval rendelkezik, illetve tartalmazza a Nokia Lumia készülékcsaládban hamarosan elérhető új…

Lumia 1020 majdnem negyedórában

No igen, időnként az ember kicsit szomorú, hogy a világnak azon többségébe tartozik, amelyiknek nem elsők között jut ki az új tesztkészülékekből, ellentétben például ezzel a fiatalemberrel, aki egy 1020-asról készített 1080p-s videót egy 925-össel. Bár ki tudja, az is elég…

Nokia sajtótájékoztató, London

Jo Harlow és Stefan Pannenbecker nyitja az eseményt. Először a Lumia 928 kerül sorra. Mivel ez a készülék már a múlt hét végén előkerült, ezért erről semmi újat nem tudunk meg, azt is csak címszavakban: a lumia 920 kamerája, és a speciális mikrofon. A valódi újdonság a…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása