WinMagazin

Valamikor 2015-ben éri el  a fertőzés a Windows Phone-t

Az egyik legnépszerűbb ios-es és androidos játék a Plague Inc. a közeljövőben megfertőzi a Windows Phone készülékeket is. A játékot fejlesztő Ndemic Creations bejelentése szerint valamikor 2015-ben érkezik meg a Windows Phone Áruházba. Szerzői szerint „a rajongóktól érkező…

A helyzet bíztató, de reménytelen

A Windows Phone platform nagyjából 2013 év végéig töretlen fejlődésen ment át. Az év azonos szakaszait figyelve jelentős, akár 100%-os növekedés is megfigyelhető volt. 2014-ben ennél jóval kevésbé rózsás a helyzet. Az eladási számok ugyan továbbra sem csökkennek, ám…

A Microsoft megtörte a Sony sorozatát

Van egy régi mondás ami unos-untalan előkerül ebben a szépségesen randa informatikai világban: a Microsoft folyton utolsónak érkezik a buliba, de aztán ő marad a legtovább. Nos híveim, már megint valami hasonló bontakozik ki. Ásítsunk, legyintsünk, nevessünk, ki-ki…

A Windows Insider Program résztvevői valószínűleg upgrade-elhetnek majd a végleges verzióra

A Windows 8-cal vezette be a Microsoft azt az új termékbevezetési módszert, hogy úgynevezett Preview verziókat ad ki, amelyekkel a kíváncsi felhasználók jóval a megjelenés előtt nem csak kipróbálhatják, de végig is követhetik, hogyan lesz a próbaverziókból végleges operációs…

Vissza a jövőbe

Minden szempontból rendhagyó teszt következik. Egyrészt zenelejátszót (MP3 lejátszónak indultak ezek) még nem teszteltünk, másrészt ez a második olyan készülék, amelyik a tesztelés időpontjában már réginek számított, csakhogy az Acer tabon legalább a rendszer – Windows 8…

A Nokia név nélkül is el lehet adni telefont

Az utóbbi fél nagyjából fél, de inkább egy év legnagyobb kérdése mifelénk az volt, elfordulnak-e a vásárlók az új Lumiáktól, mert azok úgymond már nem Nokiák többé. Akármennyire is annak tűnik első látásra, ez egy percig sem a Nokia brand erősségéről szólt, hanem…

Több van már, de nem elég

Akárhány értékelést olvastam az elmúlt három évben valamelyik Windows Phone-ról, akármennyire is az egekbe magasztalták magát a készüléket, a kijelzőjét, a gyorsaságát, a rendszert, a végén mindig jött a feketeleves: kevés alkalmazás van rá. Ami nyilván relatív, mert…

Te jó ég, itt meg mi történik? [x]

Most, hogy a végre mindenki számára elérhető lett az új menüpontunk, elárulhatjuk Nektek mi is az, ami az elmúlt pár hétben itt apránként elkészült. A Winmagazin és a NorthPole csapata közösen készített Nektek egy kis karácsonyi meglepetést. Ez a meglepetés egy exkluzív…

A Microsoft felhőjében biztonságban vannak a cégek adatai

„A Microsoft stratégiájának két fő pillére a felhő és a mobilitás, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. Az a célunk, hogy a robbanásszerűen fejlődő technológiát mindenki számára elérhetővé tegyük, hogy az segítse a munkájukat és a mindennapjaikat” – mondta el…

A Microsoft keresi Magyarország legjobb fiatal csapatát

Budapest — 2014. november 18. — A januárban induló Imagine Cup Academy igazi startup-képző: abban segít, hogy a jó ötletekből sikeres céget építsenek a fiatalok. A júliusi világsikert alapul véve idén kibővül a verseny képzési szakasza, amely a valós életben használható…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása