Minden szempontból rendhagyó teszt következik. Egyrészt zenelejátszót (MP3 lejátszónak indultak ezek) még nem teszteltünk, másrészt ez a második olyan készülék, amelyik a tesztelés időpontjában már réginek számított, csakhogy az Acer tabon legalább a rendszer – Windows 8 Consumer Preview – egészen friss volt. Ez egy masszív, öt éves régiség. De nem akármilyen.

Balcsida kolléga úr megjegyzéseit dőlt betűvel szedtük

Külcsín

A szépség abszolút relatív dolog, szerintem ez hátulról igazán szép, nem csoda, hiszen szálcsiszolt eloxált alumínium. Egyébként fekete (16 GB) és platinum (32 GB) színekben volt elérhető a viszonteladóknál, közvetlenül a Zune Originals portálról rendelve még kék, piros és zöld színekben. Sőt, később még egy 64 GB-os verzió is piacra került.  A hátlapi takarólemezt rögzítő tri-wing csavarok nincsenek eltakarva-letakarva, és ez szerintem nagyon jól is van így, kicsit talán morcosabb külsőt ad neki. És mindenképp meg kell jegyeznem, hogy minden egyes takarólemez belsejébe bele van gravírozva, hogy "for our princess", így állítva emléket a készülék fejlesztése közben elhunyt egyik hölgy munkatársuknak. Elölről – pár apróságot leszámítva – sajnos eléggé tizenkettő egy tucat téglalap az egész, a gomb körüli dizájn kavarás pedig nekem kifejezetten nem jön be. Az oldalán újabb easter egg fogad minket, "hello fromSeattle" hirdeti a feirat. A töltőn ellenben állat jól néz ki a Zune logó. Hogy ezekben mi a közös pont?

A lényeg

Elég egyszerű: ezeket én a teszt során nemigen láttam, mivel alapvetően arra használtam amire úgy istenigazából való, vagyis zenehallgatásra. Sok mindenbe bele lehet ugyanis kötni a Zune HD kapcsán, de hogy a maga idejében a kijelzője verte a kategóriáját és hogy disznajul szól, az letagadhatalan. Természetesen ez sem HiFi abban az értelemben ahogyan a HiFi kultisták HiFi-nek neveznek valamit, de ettől még ez hétköznapi értelemben igencsak HiFi.

Idejét nem tudom, mikor hallgattam valóban HiFi tárgyat, ez egyrészt szomorú, másrészt pedig nem is annyira, hiszen a hallás az már csak olyan, hogy hajlamos alkalmazkodni ahhoz, ami van. Ha pedig később jön valami jobb, akkor az agy elkezd tapsikolni, hogy jaj de jó, javulás van. No, én is így vagyok valahol. Két éve teljes nyugalommal tudtam tapsikolni, hogy a Lumia 920-nak milyen jó kis hangja van, most meg ennek tudok örülni. Persze némi különbség azért akad.

Biztosan írtam már – hiszen ez az egyik rigolyám –, hogy manapság egy átlagos lejátszónak már közel sem lineáris az átviteli görbéje. Pláne, ha a lejátszó DAC fedőnéven egy telefonban csücsül. De mondjuk volt dolgom klasszikus MP3 lejátszóval is, aminek klasszikus bajusz alakú átviteli görbéje van. Az ilyen lejátszóknak egy közös erényük van: mivel a magasakat és a mélyeket emelik ki, ezért az énekhang eléggé érdekes lesz ezekkel lejátszva. A Zune HD nem ilyen. Nem esküszöm persze, hogy vonalzó-egyenes a hangkimenete húsz herz kötőjel húsz kiloherz között plusz-mínusz három decibel, de azt álíthatom, hogy ennyire – jó értelemben véve – nyers hangzású kütyüt régen hallottam. A Lumia 920 például messze veri az átlagos telefonokat hangzásban, és a 1520 után is simán megnyaltam a szemöldökömet, de ez más ligában játszik, nem hiába, céleszköz, és a seattle-i fiúk belepakolgatták az előző évtized ide vonatkozó csúcstechnológiáját igen alaposan.

Az ember az ilyesmiért már beáldozza az időt és a tárhelyet, előkapja a szekrény mélyén porosodó The Dark Side of the Moon cédét, lerippeli lossless WMA formátumba ami 254 MB, miközben 256 kbps-os, vagyis egészen jó minőségű MP3-ban ugyanez 78,4 MB, vagyis kevesebb, mint a harmada. Kicsit bosszankodik, mert persze nem sorban vannak ám a nóták. Ami a legszomorúbb az egészben, hogy még csak nem is azért, mert mondjuk ábécé sorrendbe kerülnek, hanem csak úgy össze-vissza. De aztán csak odateker az ember a Time-ra, mert abban ugye van magas meg mély is dögivel, és fülel nagyon.

Első látásra hallásra talán meglepő, de nem ott javul elsősorban a hangzás, ahol átlagos esetben az ember várná. Jobban mondva nem úgy és csak ott. A megszokás bő fél-egy perce után az ember hirtelen rádöbben, hogy nem egyszerűen több basszust hall – az átlaghoz képest ez nem is olyan kifejezetten „rotyogós”, meg a cinek teteje sem megy látványosan magasabbra, csak úgy az egész valahogy meggyőzőbb. De például minden lejátszók árva gyermekei a tomok is azokká feszes és kemény hangzású szerkezetekké válnak, amik nem tudnak lenni másutt, mert vagy csak kopognak a semmibe, vagy maszatolódnak szerteszét, ráadásul a szélük felé megjelenik az a karakteres, fémesen belependülő kis íz, amit már nem is tudom, mikor hallottam fülesből. Miközben a lábdob például látszatra veszt egy kicsit az aljából, amíg rá nem jössz, hogy valójában így természetesebb a hangja, csak a sok túlhúzott basszusú cucc után szokatlan. Az Us and Themben majdnem érezni, ahogy mozog a „bőr”.

Gilmour kis szűkített pickingjei is teljesen új tartalommal jelennek meg, sokkal nyersebbek, mint az átlagos elmaszatolt hagképben amit már jóformán megszoktam. Egyébként is igaz, hogy a húros szerkezetek úgy általában életre kapnak. Végre meghallani egy ilyen szerkezeten is, hogy hogyan nyúl a cucchoz akár Gilmour, akár Waters, de főleg előbbi játékából jön ki sokkal jobban a technikai változatosság, meg persze az effektek is. Sajnos nincs meg a The Piper at the gates of Dawn, remek lehetett volna hallani, mennyire másként hangzik Syd Barrett bottleneckezése mint Gilmour „sima” akkordjátéka. Egyben szólnék, hogy az Ummagummához nem illik olyan képet rakni, amelyiken rajta van Syd, mert történelemhamisítás.

Viszont továbbra is szomorú vagyok, és valószínűleg az eredeti cédé nem elég jó minűségű, mert a Great Gig in the Sky-ban a zongora továbbra is csak egy kis csomó a térben, egyáltalán nem hallod, hogy az egy teljes klaviatúra. Igaz, a Dark Side egy teljesen remasterelt cucc, de azért egy zongora mégis csak zongora és nem teszem azt egy fuvola. Ha ők keverték be rosszul, akkor ez az első hiba amit találtam benne.

Ilyen szépen én sajnos nem tudom leírni az élményeimet, mert nem vallom magamat audiofilnek, de ha én is meg tudtam mondani, hogy ez jó, amikor meghallottam a Zune HD hangját, akkor az tényleg jó.

Most jön a feketeleves

Igen, sajnos az is van. Főleg így 2014-ben érezni rajta nagyon, de valójában már 2009-ben is élt ez a baj. Nagyon egyszerű: ez semmi más, mint egy médialejátszó. Mivel tud veszteség nélküli WMA formátumot kezelni, ezért a FLAC lejátszás hiánya nem túl érdekes. Leginkább csak angolszász nyelvterületen árulták, az nálam járt példány dobozára is rá van szépen matricázva, hogy USA only, tehát az, hogy feliratokat nem volt képes kezelni, az eredeti célcsoport számára talán kevésbé volt zavaró.

Még valami social funkciót is tud, hiszen van rá Facebook alkalmazás, meg a maga idején a Zune boltban lehetett rá letölteni ezt meg azt, de aztán kifújt. Itt kezdődnek a bajok. Meg volt rá Audiosurf és az email alkalmazás szinte ugyanaz, amit a WP7-ben megismertünk. Sajnos az összes normális szolgáltatást kihúzták alóla, mert megbukott.

Ha jobban megnézem ugyanis, akkor a Zune HD leginkább csak egy médialejátszó egészen picike extrákkal. Na jó, mondjuk ki őszintén: ez csak egy médialejátszó, amit megpróbáltak eladni valami többnek. Sajnos nem az. Márpedig a Zune (a szoftver és a hardver is) egyrészt óriási késéssel érkezett a piacra, addigra az iTunes és az iPad letarolta a piacot, másrészt a Microsoft jogi aggályai miatt nagyon kevés piacon lehetett közvetlenül hozzájutni. Utána néztem, a médialejátszó képességeiről nem csak én zengtem ódákat, hanem szinte minden tesztelő, ennek ellenére a kiadása pillanatában halott volt. Az átlag felhasználó pont fényév magaról tesz arra, hogy extra legyen a hangminőség, neki bőven elég az átlagos, de tudjon valami mást is. 2009-re egy átlagos telefonban már benne volt a jobb-rosszabb médialejátszó, tehát ha nem társult hozzá egy jó nagy médiaáruház (iTunes), akkor minek vette volna meg az ember. Külön kell hurcibálni, és nem hallod meg tőle ha a telefon zörömböl, hogy tessék már engemet felvenni.

És tényleg nem vette jóformán a kutya sem.

Szerelem a halál után

Furcsa módon azonban a Zune még sem jött értelmetlenül a világra. Maga az eszköz maradt furcsa kuriózum, ami egyszer majd a gyűjtők nagy kedvence lesz éppen a ritkasága és talán egyeseknek a gyönyörű hangja miatt is. Egyértelmű bukásával azonban nem ért véget a nagy történet.

A Zune ugyanis a Windows Phone majd a Windows 8 formájában valamennyire tovább élt és él is. A Zune már csak azért is egy jelentős alkotás, mert rajta jelent meg az őse a jó darabig Metrónak nevezett formanyelvnek és felületnek. És pár apró logikátlanságot, illetve azt leszámítva, hogy ez a kijelző itt-ott szűk neki, nagyon jól néz ki, némi ismerkedés után könnyedén használható és a mára őskövületnek számító hardver ellenére ugyanolyan fluid, mint utóda a Windows Phone. Egy kis ékszer az egész. Egy koncepcionálisan már akkor is elavult, mára pedig nagyon, nagyon, nagyon elavult ékszerdoboz, ám használni még mindig nagyon egyszerű, a hangja pedig rabul ejtő.

Az üzemidőről még nem volt szó: hivatalosan 33 órányi folyamatos zenehallgatást és 8,5 óra filmnézést bír. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy napi 3 órányi zenehallgatással, kevés játékkal megtűzdelve 3 napot röhögve kibírt, és még mindig volt szufla az akkuban bőven. A saját használati szokásaimat figyelembe véve olyan 5 napot jósolnék neki.

Teljesen jogos, kifelejtettem, pedig folyton meg akartam írni. Hétfőn megkaptam, kedden reggel feltöltöttem zenékkel, onnan kezdve nem látott kábelt, és pénteken délelőtt úgy adtam át, hogy majdnem félig volt a töltés. Egy szóval sem mondom, hogy ronggyá használtam ez idő alatt, pont, hogy teljesen átlagosan használtam, vagyis napi 3-5 óra, mikor hogy jött ki. Vagyis olyan körülbelül 15 óra zenehallgatással, plusz mondjuk egy olyan 60-71 óra készenléti idővel merült le félig. Legalábbis figyelemre méltó korunkban amikor a telefont ha másért nem is, elővigyázatosságból rádobom a Csíre esténként.

Végszó

Nagyon sajnálom, hogy nem lehet az enyém. Teljesen komolyan mondom. Ugyanakkor tudom azt is, hogy ez nekem zenehallgatáson kívül semmire sem lenne jó, azt meg ha egy picit gyengébb minőségben is, de a 920-szal is meg tudom oldani, nem kell kavarnom, hogy melyik zsebembe melyiket osszam be ha útnak indulok, és ami sajnos a legfontosabb: ha a Zune csápja volt az agyamba dugva, nem hallottam meg, hogy valaki hív. Ez van.

Aki műszaki adatokat szeretne, az keressen utána. Tudjátok jól, hogy nem szoktam ilyet írni, de most úgy érzem, felesleges. Ha érdekel a holmi, írj nekem, összehozok egy randit a tulajdonosával, hallgasd meg, hogyan szól. Hidd el, utána téged sem fog érdekelni, konkrétan milyen DAC állítja elő azt a hangzást. Örülj, ha nem fog el a görcsös vágy, hogy leüsd a tulajdnost és elragadd tőle a djááágazsááágot.

A készüléket a NorthPole bocsátotta a rendelkezésünkre.