WinMagazin

Word, Excel és PowerPoint iPad-re

Új seprű jól seper - mondja a közmondás, és lehetséges, hogy ez ezúttal is igaz lesz. A Microsoft új CEO-ja, Satya Nadella új intézkedései - úgy tűnik - visszafordítják a Microsoftot a szoftveróriás cég irányába. Ennek első jele rögtön az volt, hogy az új Office appok (Word, Excel, power Point és OneNote) előbb jelentek meg iPad-re, mint Windows tabletre. Ezzel nagyjából egy időben ingyenessé tette az Office app használatát iPhone-ra és Android telefonokra, de mivel szinte semmire sem jók, inkább nem írnék róluk. Annál inkább az új iPad appokról, melyek valódi irodává varázsolják a tabletet. 

Lányok az ablakban: Katie Cassidy

A héten Katie Cassidy került terítékre. A gyönyörű színésznő Los Angelesben született, apukája szintén színész vagy popsztár (ezen a források vitatkoznak) édesanyja pedig ismert modell, így az útja nem is lehetett kétséges.  2003-ban, 17 évesen már játszott egy filmben, először csak epizód szerepeket, ezután következett az Elrabolva egy mellékszerepe, majd 2009-ben a Melrose Place remake első szériájában főszerepet játszhatott a többi főszereplő között. 2012-ben jött el számára az igazi siker, mikor megkapta az Arrow, avagy Zöld íjász női főszerepét, melyben ma is játszik.

Befejezték a Windows Phone 8.1 magját

A Windows Phone 8.1 magjáért felelős csapat lezárta a saját részéhez tartozó kódokat. Ez nem azt jelenti, hogy hurrá, kész van az új rendszer, hanem egy lépéssel közelebb vannak ehhez. Azaz még nincs RTM, nincsen a gyártóknak kiadva, ugyanis az úgynevezett Consumer Experience (fogyasztói élmény, CXE) csapatnak még sok csiszolásra váró dolga akad, hogy mi, végfelhasználók, tényleg egy remek terméket kaphassunk.

Új Lumiák a Nokiától

Aki azt hinné, a Nokia már befejezte, hamarosan véglegesül a mobilrészleg felvásárlása és azt a néhány hetet addig csak átvegetálja a finn cég, az tévedne. Úgy tűnik, a Nokia fel szeretné rakni az i-re a pontot, és nem is akárhol. A Microsoft Build konferenciájának szomszédságában, a Windows Phone 8.1 bejelentése után.

150000, de fontos ez?

A Windows alkalmazásboltja újabb mérföldkőhöz érkezett. A benne található appok és játékok száma elérte a 150000 darabot világszerte. A Microsoft kipipálhat egy újabb dolgot, de vajon érdekes adat a letölthető alkalmazások száma?

Lányok az ablakban: Jennifer Lopez

A héten egy különleges esemény adta Windows lányunk jelentőségét, J Lo, vagyis Jennifer Lopez tegnap hirdette meg Facebook oldalán, hogy Nokia tabletet lehet nyerni. Az akció lényege: készíts egy videót J Lo legújabb számából, az I Luh Ya Papi című alkotásból, és küldd el neki a Facebook oldalán. A szerencsé nyertes pedig egy Nokia Windows 8 tablettel lesz gazdagabb. Nosza, pályázzatok, ha pedig valaki olvasóink közül nyerné meg a tabletet, be is mutatjuk majd a magazinban. Addig is lássuk a szépséges Jennifert.

5+1 ajándék a gazdiknak

A National Puppy Day egy USÁ-ban megtartott gazdiünnep; egy nap, amikor minden csak a kedvencekről szól. A 2006 óta március 23-án (bár idén kivételesen 21-én) tartott nap támogatói között mára olyan nevek is megtalálhatók, mint a Today Show vagy az oldalunk témájához jobban illeszkedő Skype. Ilyenkor gazdik kedvenceiket sok módon kényeztethetik (ahogy az év többi 364 napján), de mi most a gazdiknak kedveskednénk 5+1 olyan alkalmazással, ami könnyebbé teszi a hétköznapokat és a sétákat.

Windows Phone vagy iPhone? Melyiket vegyem?

Drága feleségem 3 éve használ Windows Phone telefont, sokáig egy Lumia 800-zal telefonált, fényképezett, internetezett, és még sorolhatnám sokáig, mit tudott kezdeni a kis készülékkel. Mikor a lányunk elköltözött, szüksége volt egy jó telefonra, így megkapta a 800-ast, párom pedig az én tesztelésre szakosodott Omnia 7 telefonomat, ami bizony már 4 éves lesz a napokban. Kijelzője megrepedve, néha kifagy, szóval lassan túllép a használható kategórián. Miután mostanában terveztem előfizetést vásárolni, gondoltam, lecserélem egy szép és új Windows phone telefonra, megkérdeztem hát, mit szeretne. Kár volt...

Küldj egy Rando-t!

Ismered az Instagram-ot vagy Snapchat-et? De eleged van, hogy mindig csak ugyanazok a hashtag-ek vagy a címzettek? Akkor a Rando-t neked találták ki! Semmi like. Semmi komment. Semmi direkt kommunikáció. Csak Rando.

Budapestről is indulhat világsiker

Magyar fejlesztők és startup vállalkozások előtt is nyitva áll a lehetőség arra, hogy csatlakozzanak a világ egyik leghatékonyabb, mobilalkalmazások fejlesztését elősegítő programjához. A résztvevők akár pénzügyi támogatást is kaphatnak ahhoz, hogy ötleteikből sikeres okostelefonos alkalmazást készítsenek. Az AppCampus-nak, a Nokia és a Microsoft közös kezdeményezésének egy 18 millió eurós finn alap ad hátteret, míg a magas szintű szakmai munkát az Espoo-i Aalto egyetem biztosítja.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása