WinMagazin

Lányok az ablakban: Castle

Heti Windows lányunk nem más, mint Castle, azaz Nathan Fillion. Megtehettem volna, hogy helyette bájos szerelmét nevezem ki Windows-lánynak, de nem tettem, két okból. Egyrészt meglehetősen erőltetett dolog lett volna ráhúzni a szerepet, amit valójában Castle tölt be, másrészt ma, a…

Létezik a Titanfall konzol

Emlékeztek arra a néhány hete megjelent cikkre, amiben mellékesen megemlítettük, hogy lehetséges egy Titanfall dizájnú Xbox One konzol létezése? Úgy tűnik a szivárogtatónak igaza lett, mert a hivatalosan bejelentett Titanfall kontlorrel után képek kerültek ki egy teljes,…

DirectX 12 a láthatáron

A DirectX lassan már 20 éve a fejlesztők rendelkezésére áll, az egész iparággal párhuzamosan fejlődött, de itt az ideje a megújulásnak.  Majndem 6 éve, hogy a Microsoft bemutatta a saját grafikus platformjának legutóbbi verzióját. Azóta a szoftveróriás nem adott ki újabb…

Xbox Live egyszerűen, új vizeken

Mint egy korábbi cikkemben (amiben az Xbox Live hibáit elemeztem) említettem, hogy a szolgáltatás legnagyobb hibája a túlzott merevség, de talán 2014 a változás éve lesz. Úgy tűnik a Microsoft is ezt reméli. Sőt, ők tesznek is érte. Legalábbis egy állásajánlat arról…

Hétfőn érkezik a VLC a Windows Áruházba

Igen rég volt már, hogy a Kickstarter segítségével a VideoLAN összegyűjtötte a szükséges pénzösszeget a népszerű VLC alkalmazás Windows 8-as verziójának elkészítésére. A felhasználók reménykedtek, hogy az alkalmazás a magasfokú támogatásnak és a kiemelt figyelemnek…

Az új Microsoft vezér nem akarta a Nokiát – ahogy Bill Gates sem

2013. szeptember 3. úgy vonul be a történelem könyvekbe, mint két iparági monstrum egyesülése. Ez volt az a nap, amikor a Microsoft bejelentette, hogy a 7,2 milliárd dollár ellenértékért felvásárolja a Nokia telefonos üzletágát. Sokak szerint Elop vezérigazgatói székbe való…

Megérkezett a Facebook Messenger WP8-ra

A Microsoft tartotta magát az MWC2014-en tett bejelentéséhez: magyar idő szerint valamikor tegnap este és ma hajnal között sikeresen megérkezett a Windows Phone Áruházba egy sokak által régen várt alkalmazás, a Facebook Messenger. A Microsoft és a Facebook közös vállalkozása…

Először látható a Cortana működés közben – videóval

A Windows Phone egyik legjobban várt újdonsága a Cortana, ami egy az Apple Sirijéhez hasonló csevegős asszisztens lesz, és ami esetleg bekerülhet a Microsoft egyéb rendszereibe is. A Cortana felhasználói felületéről már láthattunk eddig is képernyőképeket, most először azonban…

Frissítsünk Windows 3.11-ről Windows 7-re!

Aki esetleg nem ismerné bacsis-t, annak röviden bemutatnám. Ő az a magyar srác, aki megnézte, milyen háztartási anyagokkal lehet helyettesíteni a hűtőpasztát, aki 133 MHz-en futtatott Windows 7-et, aki levitt télvíz idején egy komplett gépet a Balatonra, hogy aztán kipróbálja,…

Nokia Lumia 1320: A mobilszolgáltatók közül elsőként a Telenornál

A Telenor számos készülékújdonsággal várja a tavaszt, köztük egy igazi különlegességgel a Nokia és a Windows Phone rajongói számára. Az impozáns méretű kijelzővel rendelkező, számos innovációt rejtő Nokia Lumia 1320 elsőként a Telenor kínálatában érhető el a hazai…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása