WinMagazin

Hivatalos: a Microsoft megvette a Nokia Devices & Services üzletágat

Redmond, USA — 2014. április 25. — A Microsoft Corp. hivatalosan bejelentette, hogy megvásárolta a Nokia Devices & Services üzletágat. Az akvizíciót a Nokia részvényesei és az érintett országok versenyhivatalai is jóváhagyták. Az üzletág megvásárlása az első jelentős…

Cortana kilép a telefon keretei közül

Cortana. Gondolom ez a név mostanában már nem csak a Halo nevű játék rajongóinak ismerős. Habár kell egy kis bevállalósság, számunkra is elérhető a Cortana a Windows Phone 8.1-el. Ez a helyzet most. Mint tudjuk, a Windows Phone 8.1 elhozza Cortanát, a Microsoft személyi…

Nokia 630 kicsomagolós videó

Még a Build 2014-en jelentették be – többek között – a Lumia 630-as készüléket, ami már Windows Phone 8.1-gyel érkezik. Az alap verzió 159, míg a két SIM-es 169 dollárért lesz kapható, vagyis nálunk olyan 50-60 ezer forint környéki árral lehet majd számolni. A WPCentral…

Több, mint 1,5 millióan tesztelik a WP 8.1-et

Az AdDuplex április 17-én kiadta legfrissebb statisztikai jelentését a Windows Phone rendszerről. Kezdjük a legnagyobb meglepetéssel, ami szerint a Lumia 520 előretörése megtorpant, az előző havi 34,5%-ról 34.3%-ra „esett vissza” az aránya a Windows Phone piacon, miközben a Lumia…

Április 25-én lezárul a Microsoft–Nokia üzlet

Április 25-én zárul le hivatalosan is a Nokia mobiltelefon-üzletágának eladása a Microsoftnak – írja a hivatalos blogján a redmondi vállalat. Péntektől a finn cég készülékekért és szolgáltatásokért felelős üzletága, a Nokia Oy, múlt év szeptemberében bejelentett 7,2…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása