WinMagazin

Az AdDuplex április 17-én kiadta legfrissebb statisztikai jelentését a Windows Phone rendszerről. Kezdjük a legnagyobb meglepetéssel, ami szerint a Lumia 520 előretörése megtorpant, az előző havi 34,5%-ról 34.3%-ra „esett vissza” az aránya a Windows Phone piacon, miközben a Lumia 920 a harmadikról feljött a második helyre. Van azonban számunkra ennél izgalamasabb is ebben a jelentésben, mégpedig az, hogy mennyien nem tudták kivárni a 8.1-es verzió hivatalos megjelenését. Úgy tűnik, sokan.

image78.pngAzokról beszélünk, akik éltek a lehetőséggel, regisztráltak a Developer Preview programhoz, és telepítették a Windows Phone 8.1-et. Az összes felhasználó mintegy 3,1%-áról van szó, ami ha nagyjából ötvenmillió Windows Phone felhasználóval számolunk, akkor nagyjából másfélmillió felhasználót jelent. Ezzel egyben körülbelül meg is becsülhetjük, mennyi „power user” tartozik ehhez az ökoszisztémához, és azt kell mondani, ez cseppet sem kevés.

image79.pngA jelentésben ugyanakkor négy új telefonról is szó esik, ezek sorban a Nokia RM-1010, RM1020 és RM-1027, amelyek 480×854 pixeles felbontásúak lesznek, tehát minden valószínűség szerint szoftveres vezérlőgombjaik lesznek, illetve az RM-1045 a maga 1080p-s 5"-es kijelzőjével, ami nyilvánvalóan a Lumia 930 kell, hogy legyen.

Forrás és illusztráció: WMPweruser

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr706071606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voloka 2014.04.23. 12:01:47

Én egy hete telepítettem a Nokia 820-ra.Nos,nem lett érezhetően lassabb, ez már nagy dolog! Az ėrtesītősáv remek dolog, mivel használok androidos tabletet is,īgy pillanatok alatt råszoktam a
hasznålatára. Az egyėb beållításokkal, még barátkozok!,

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2014.04.23. 13:14:37

a 1020 nem is kapott külön szeletet a tortából? :(

Pipapapa84 2014.04.25. 11:08:03

Mióta fent van a 8.1 nem működik a zene és a játékok élő csempéje (L920). Másnál is így van?

Pipapapa84 2014.04.25. 16:54:04

@pushalias:
Remélem javítják!
Pont az élő csempe lenne a lényeg!!!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.04.25. 16:55:29

@Pipapapa84:

Nem tudom, mi lesz, Xbox Musicra 22-ére ígértek gyoesfixet, de nyoma sincs.

BigP 2014.05.12. 09:07:21

Tetszik a 8.1,bár itt jobban kijön már,hogy kéne az 1gb ram..

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása