WinMagazin

A szokásos előszó most nem lesz hangsúlyos, mert szeretném hinni, hogy a szerkesztőség tagjai hasonlóan állnak az illegális dolgokhoz, mint ezen sorok szerzője (aki, megelőzve az idevágó forumhozzászólásokat, nem kap egy megveszekedett petákot sem a véleményéért a Microsofttól. Sem. Ennyit a bérencségről.).

antipiracy.pngViszont, hogy mégiscsak legyen valamifajta előszó-szerű hangsúlyozzuk ki, hogy itt és most csak és kizárólag software-ekről lesz szó. E sorok szerzője tisztában van azzal, hogy ugyanúgy lopnak filmeket, könyveket meg zenéket is, de most nem ezekről lesz szó. Operációs rendszekről és alkalmazásokról. Software-ekről. Csak és kizárólag. És magánfelhasználásról. Mivel a majd említésre kerülő előfizetéses modellek elsősorban nekik szólnak és nem a vállalati felhasználóknak, ahol egy komoly IT háttércsapat biztosítja a jogszerű licenszelést.

Mint, ahogy a bevezetőben is említettem, egyre-másra botlottam bele Windows vagy alkalmazások licenszvásárlási kérdésekbe. Nem csak szakmai, de az informatikától igencsak messze álló threadekben, csoportokban is. Általában az első 5-6 kommentben fel is tűnt a g2a nevű weboldal is, mint olcsó megoldás.

Software_Piracy.jpg

No, akkor szögezzük le rögtön. Az ott megvásárolt kulcsok nem teszik legálissá a lopott operációs rendszert. Sőt. Maguk az ott szereplő kulcsok sem azok. Ezek úgynevezett MSDN kulcsok. Ez megmagyarázza, hogy miért lehet velük - még - aktiválni az innen-onnan letöltött iso képfájlból telepített rendszereket. Meg azt is megmagyarázza, hogy miért nem jogtiszták a kulcsok. Az MSDN kulcsok speciális, elsősorban fejlesztőknek szánt kulcsok. Azért írom, hogy elsősorban, mert valójában bárki, foglalkozástól függetlenül lehet a fejlesztői hálózat tagja, ha kifizeti az éves díjat ért. Legyen akár rendszerüzemeltető, rendszertervező vagy akárki. Viszont nagyon fontos tudni, hogy ezen kulcsok csak erre használhatóak, és semmilyen módon nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. Innen már azért könnyen lederiválható, hogy miért is jogszerűtlen az ilyen kulcsok forgalmazása. És megvásárlása. Ami még kellemetlenül fogja érinteni az itt kulcsokat vásárló felhasználókat, hogy a Microsoft könnyedén, központilag tudja szűrni az „ellopott” kulcsokat és egyik pillanatról a másikra nem működővé tudja őket változtatni. Tehát azon kívül, hogy párezer forintot kidobunk az ablakon egy meglehetősen gyanús (orosz e-mail cimekkel godaddyn regisztrált) websiteon, pont semmivel nem leszünk előrébb a jogtisztaság terén, mint ha akárhonnan letorrenteznénk egy lopott ISO-t egy lopott kulccsal.

imagesQ4T0MKUU.jpg

Milyen lehetőségünk van jogtiszta operációs rendszer vásárlására? Rengeteg. Nyilván az új gép vásárlása esetén a legegyszerűbb, hisz ilyenkor úgynevezett OEM (Original Equipment Manufacturer) verziót vásárolhatunk a géphez. Ennek ára elhanyagolható a hardware árához képest. Értelemszerűen érdemes azt a körülbelül pár tízezer forintos többletköltséget beleszámolni amikor új asztali gépet vagy laptopot vásárolunk. Ráadásul az új licenszelési struktúrával megszünt az OEM license hardware-hez kötöttsége, vagyis ha egy alaplahoz vásároltuk az operációs rendszert, akkor az egy következő alaplapcsere után is jogtiszta marad.

Tehát azt látjuk, hogy új hardware/hardware elem vásárlása a legegyszerűbb megoldás arra, hogy olcsó és jogtiszta operációs rendszerünk legyen. Ha viszont elégedettek vagyunk a mostani vassal, de mégis szeretnénk legális operációs rendszert venni, akkor marad a dobozos verzió. Ezt nagyságrendileg 3-4 kattintással, teljesen online is intézhetjük. Elegendő fellátogatni a microsoftstore.com címre és kiválasztani a szükséges verziót. Ráadásul a Microsoft mindig kiemelt figyelmet fordított a tanulókra, hisz általában ők rendelkeznek a legkevesebb likvid tőkével, így például az operációs rendszert is egy igencsak nyomott áron vehetnék meg. Ugyancsak olcsóbban juthatunk az aktuális operációs rendszerhez ha a meglévő rendszerünket (például egy XP-t vagy Vistát) frissítünk, mert ilyenkor upgrade licenszet vásárolunk szintén jóval a retail (kereskedelmi) termék ára alatt.

images0JYJTZO5.jpg

Személy szerint én remélem, hogy a Microsoft az operációs rendszereknél is be fogja vezetni az előfizetéses konstrukciót, mivel ezzel már valóban olyan olcsó havi vagy éves díjjal tud jogtiszta terméket vásárolni a felhasználó, hogy a mostaninál is nevetségesebbé válik a „nem volt rá pénzem” mantra. Ha megnézzük ez már máshol tökéletesen működik. Komplett Microsoft Office csomag az Office365 programban már 2.099 Ft-os havi díjtól kapható, de az éves előfizetés még kedvezményesebb a maga 20.990 Ft-os árával – és egyes helyeken még ennél is olcsóbban kapható. De ott van az Adobe Creative Cloud család, ahol havi párezer forintért teljes Photoshop + Lightroom kombót kapunk. Vagy akár hozzáférést (kicsivel többért) az összes Adobe termékhez. És itt is előnyt élveznek a tanulók, akik mégolcsóbban juthatnak a licensekhez. Apró sidenote. hihetetlenül nevetséges volt, amikor a cikk elején említett egyik forumban hisztiztek a párezer forintos Lightroom ellen azok akik többszázer forintos DSLR kamerákkal fotóztak és a leghangosabban sírtak ha valaki lenyúlta a képeiket.

Ez csak két kiemelt gyártó volt, de hozhatnám a Spotifytól az Eve Onlineon át a LogMeIn-ig végtelen számban a példákat, ahol tökéletesen működik az előfizetéses megoldás. Nincs warez, nincs fekete/szürke beszerzés, nincsenek mókolt iso fileok (ugye vannak akik még emlékeznek az ilyen-olyan módosított XP-kre, amikbe kb minden bele volt gyógyítva a fél l0phtrack funkcionalitástól a keyloggeren át minden. A felhasználó meg nem győzött csodálkozni). Viszont van egy tervezhető költség és van jogtiszta, támogatott software. Akár játékok esetén is. Elég csak a Steamre gondolni, ahol tökéletesen működik az olcsó játékvásárlás.

imagesOACR63FR.jpgEzek mellett több mint nevetséges arra hivatkozni, hogy dehátnincsrápénz. Minden, hangsúlyozottan minden, softwarenek van ingyenes alternatívája. Ha nem tudja valaki megfizetni a Windowst, akkor ott vannak az ingyenes Linux disztribúciók. Átlagfelhasználó pontosan ugyanúgy tud használni egy KDE-s vagy Gnome-os felületet mint egy Windowst (de erről majd egy következő cikkben). Az átlagfelhasználónak nem kell értenie, hogy mi folyik a háttérben, a GUI alatt. Neki csak az kell, hogy legyen egy ikon a levelezéshez, az officehoz, stb...

Soha nem láttam még felhasználót, akiknek csőre töltött fegyvert nyomtak a homlokához, hogy már pedig neked lopnod kell. Egyszerűbb? Nem hinném. Olcsóbb? Nyilván, hisz az ingyennél minden drágább, de már nincs olyan árkülönbözet, hogy megérné. Főleg az előfizetéses megoldásoknál. Megszokás? Valószínűleg. Hisz vagyunk páran, akik még emlékszünk annó a Csokonaira vagy a CoV-ben megjelent hirdetésekre. De ez a világ elmúlt. Azt hiszem elmondható, hogy már szinte minden szoftverfejlesztő, kiadó cég biztosít elérhető megoldásokat mindenkinek. Főleg akkor hányingerkeltő a lopás ha utána a felhasználó a lopott termékkel előállított munkáját pénzért árulja. Ahogy senki nem szeretne ingyen dolgozni (most nem a karitatív munkákra gondolván), úgy a software fejlesztők is szeretik ha a hó végén fizetést kapnak a munkájukért. Mint ahogy mindenki más is. Nyilván lehet butuska ideológiákat gyártani, hogy miért is lop valaki software-t. Csak ha végig gondoljuk, akkor rájöhet, hogy nincs igaza.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr226809511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gsnake 2014.10.21. 10:18:25

Jó pár évvel ezelőtt (bőven az XP fénykorában) kvázi megköveztek hasonló véleményem miatt egypár fórumon. A legviccesebb az volt, amikor szidták a megélhetési bűnözőket, én pedig megkérdeztem, hogy "bocs, de nálad jogtiszta OS fut, ami alól most épp fórumozol?", akkor egyrészt minden voltam, csak nagyságos úr nem, mert "az nem ugyanaz, mint pl. TV-t lopni" (de ugyanaz), másrész "a Microsoft egy szemét multi, megérdemli, hogy lopjanak tőle!"

S nem mondom, hogy nálam soha nem járt nem jogtiszta program, OS a gépen, mert de. De már jó pár éve nem használok csak jogtiszta programokat, OS-t, nagyjából az Általad citált dolgok miatt.

IamTwo 2014.10.21. 10:19:47

Az Office365 5 felhasználós verziója 2999 ft/5fő/hó még nevetségesebbé teszi az árakat, hiszen pár barát vagy ismerős összeáll és tényleg filléres tétel lesz. Mi ketten vagyunk a "csapatban", 1500 forintért van egy teljes Office-unk (tableten és PC-ken) és még van 1-1Tbájt OneDrive tárhelyünk is.

Operációs rendszer szintű kérdésem lenne, nekem van egy akciós Win8Pro update kulcsom, amit 9000 forintért lehetett venni. Azt be lehetne valahogy cserélni egy normál Win8.1Pro kulcsra? Mert most rémálom egy telepítés (Win8Preview telepítése, 8 update telepítése kulccsal, 8.1 frissítése az áruházból, friss update-ek.... Ez minimum 4-5 órás móka a normál fél helyett)

Apró sidenote: Magyarországon ne keverjünk egy ilyen cikkbe zenét és filmet, mert annak magáncélra való (le)másolgatása nem számít illegálisnak.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.21. 11:04:12

@IamTwo: pont ezert nem szerepelt benne a film es zene, meg ha a "lopasvedok" szoktak arra hivatkozni, hogy "dehatbiztosvannekedislopottzenedfilmed"

thisiswhatklfisabout 2014.10.21. 11:07:05

@IamTwo: Ha jól tudom, akkor sajnos nincs más módja. Anno én is 8-ashoz való kulcsot vettem, hetesről frissítésre, és ha alapból akarok 8.1-et felrakni, nem fogadja el a kulcsot, csak a Win7-Win8-Win8.1-es útvonalon...

boxeralso 2014.10.21. 22:26:29

Megbízhatóan úgy lehet MSDN kulcsot használni hogyha rendesen interaktív módban használsz tűzfalat is mellé s te állítod fel a szabályokat. fizetni tényleg marhaság érte... lehet fácsén is kulcsokat találni ingyé aztán már ha letiltott az se baj, !de csak ha tűzfalat használsz.

én egyébként már "veszem" az op-t főleg mert a laptopomhoz alapból kaptam, a munkahelyen meg ios-van. de megmaradt az a jó szokásom hogy rendesen igényesen használok tűzfalat is mellé és egyszerűen felháborító hogy hányféle kimenő és bejövő kapcsolatot kell folyamatosan megrendszabályozni. mindenféle rundll32..stb..hányinger. aztán néha olvasom a cikkeket hogy hogyan kémkedik rólunk gazdafolyamatokon keresztül :D
nem mintha több lennék valami statisztikai adatnál de azért ez mégis kicsit idegesítő.

boxeralso 2014.10.21. 22:36:31

... sztem ha nem kellemetlenkednének mindenféle a felhasználó számára teljesen felesleges kapcsolattal akkor ezekre a gigás frissítésekre sem lenne szükség... annál idegesítőbb nincs is mint amikor ki szeretném kapcsolni a laptopot hogy induljak melóba vagy valami sietős helyre és meglátom a "ne kapcsolja le amíg a windows frissít.... " tragédia :DD

itt vannak a jelenleg blokkolt kapcsolataim:
1. windows termékaktiváló (ezt az elején hagytam...)
2. windows media player: wmp1 (be sem kapcsoltam)
3. wmp2
4. windows intéző (ennek mégis mi dolga akadt a zinterneten, mikr kérdezte 5. direkt mondtam neki hogy nem használok belső hálózatot)
6. microsoft feeds (seggg nem kértem híreket)
7. windows sqm (ez meg mi a szar)
8. w gazdafolyamat Rundll32 (kicsit googlezol látod hogy ezt használja az NSA :D )
9. Store Broker wshost.exe (ez is mit akar... :( )
10. gazdafolyamat 2

JoeX 2014.10.21. 23:09:17

@boxeralso:
windows sqm a teljesítményadatok, alkalmazások összeomlásakor keletkező logfileok. Ezek feldolgozásával tudja a MS javítani a felhasználói élményt és a kompatibilitást.
Rundll32 regisztrálja a rendszerbe a komponenseket. Ilyen elven akár használhatja az NSA is de egyrészt ez vicc, másrészt ha ennyire parázol, töröld le a filet, de készülj fel némi szívásra akkor! Store Broker a "metros" appoknak kell

De attól tartok, felesleges volt leírni mindezt annak, aki a gigás frissítéseket hülyeségnek tartja, mert sebezhetőségeket zárnak le amik ellen olykor a tűzfalad sem véd, és ilyen esetből jóval több van mint, hinnéd.
Mellesleg a frissítések 99%-ban az Office miatt gigásak, ami bár szintén javasolt dolog, de NEM az operációs rendszer kötelező alkotóeleme, úgyhogy ne keverd ide! Ha nem tetszik, lehet menni a felhőbe is...

boxeralso 2014.10.22. 00:34:40

@JoeX: értem :) igazából vízügynél dolgozom szóval egyáltalán nincs belelátásom ezekbe a rendszerekbe annyi még magyarázz el pls, minden ironia nélkül kérdem hogy a
a rundll32 milyen rendszerbe regisztrál miféle komponenseket és a felhasználónak erre mi szüksége?
..illetve hogy miért törölném? mármint ha van egy alkalmazottam aki kiválóan dolgozik de állandóan cigizik az irodában, nem fogom kirúgni, csak elveszem tőle a cigit. lásd rundll-nek letiltom a kimenő forgalmát. amúgy fogalmam sincs mit csinál, de nem is érdekel.
Officet nem használok.. google felhőben lakom (tudom .. nsa.. :D )

#off

_B_ 2014.10.22. 07:15:03

Persze, egyszerű felhasználónak linux:) Te nem találkoztál még átlag felhasználóval. Akármilyen guival jön, ugyis parancssorozás lesz a vége. Na ez a windózban nincs. Hiába ingyenes, ha nem vagy kocka sok szabadidővel, és főleg ha munkára kell a gép, a linux felejtős.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.22. 07:18:21

@_B_: lattam mar ceget, ahol az osses nem-it dolgozo (penzugy, hr, egyeb mgmt funkciok) linuxon futottak. mancikanak csak az kell, hogy tudja, hogy melyik ikon mit indit el. es ezt egy felhasznalobarat linux guival el lehet erni. azt nem vitatom el, hogy a belovese a rendszernek adott esetben nehezebb lehet, de ez meg nem a felhasznalo dolga.
ha viszont munkara kell, akkor pont semmibol nem all megvenni a windows. a linux es az ingyenes megoldasok arra vonatkoztak, aki otthoni felhasznalasra akar warezolni.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.22. 07:22:10

@boxeralso: msdn kulcsot barmikor, barhogy hasznalhatsz (online, aktivalva). es ez jogszeru is ha te msdn elofizeto vagy. a g2a-val pont az volt (tobbek kozott) a gond, hogy "megszerzett" msdn kulcsokat arult. ami viszont mar license serto, hisz ezek nem kerulhetnek forgalomba. nyilvan ettol meg aktivalhato volt veluk az os (egy darabig), de pont ua eredmeny volt legalitas szempontjabol, mintha torreten lekap valaki egy kuclsot/kulcsgeneralot/fake-kmst. mashogy megkozelitve ha egy bolt oem helyett msdn kulcsal adja el az elore telepitett gepeket, akkor azon pont nem lesz jogtiszta a rendszer.

FairyHarry 2014.10.22. 10:42:00

a nyolcadik parancsolat a ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.22. 10:43:59

@FairyHarry: igy jar az aki emlekezetbol irja az alcimeket anelkul, hogy egy fel percet googlezna. valojaban a 7. parancsolat a ne lopj. (de tulkep a 8. is ide illik :) )

Ianas 2014.10.22. 17:40:03

Nem hiszek benne, hogy egy szoftvert el lehet lopni. Szerintem a modell, hogy a szoftvert, mint terméket veszed, ostoba és elavult. Legfőképpen pedig természetellenes. Amíg a fizikai javak korlátos erőforrást képeznek, addig a szoftver/zene/film természetéből adódóan másolható, csak az adathordozó vagy a sávszélesség jelent korlátos erőforrást. A modell megfelelő alakításával azonban igenis meg lehet védeni mind a fejlesztő, mind a felhasználó érdekeit.

Ilyen a kickstarteres, tkp. előre fizetős modell, de a fent említett, felhő alapú dolgok is.

A cikkel egyébként épp ebben a témában van bajom: az O365 és társai esetén nem a szoftver a termék, hanem a cloud szolgáltatás (amit én személy szerint nem szeretek). Vagyis az állítás, hogy ma már nem lehet az árra hivatkozni, csak abban az esetben értelmes, ha a kérdés ugyanarra vonatkozik. Viszont itt nem szoftvert, hanem egy cloud szolgáltatást akarnak eladni...

A konklúzióm az, hogy sajnos a Biblia nem tud jó válaszokat adni szoftver kérdésben -- különösen, hogy maga a Biblia is rengeteg folklorisztikus elem összelopkodásával született... akkor lehetne perelni?

Egy programozó.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.22. 17:52:45

@Ianas: ha ellophato/masolhato, akkor a fejleszto erdekeit nehezkesen veded meg. szerintem (bar nem mint programozo, hanem mint ex-uzemelteto irom ezt, aki programozokkal dolgozott). kivetel ha elofizetes modelt vezetsz be (SaaS). itt a sw hasznalti jogot veszed meg. ami a felhasznalo szempontjabol ugyan az. neki mindegy, hogy kap-e csillogo-villogo dobozt vagy sem. es ha megnezzuk a saas alapu rendszerek mukodnek (o365, logmein, spotify, mmorpg, stb). itt a programozo/szolgaltao is a penzehez jut, illetve a vevo is megkapja a lehetoseget a jogszeru sw felhasznalasra.

igaz en cloud hivo vagyok, igy mashogy latom mint te ;)

Ianas 2014.10.22. 18:13:22

@waces: Az érdekes az, hogy még az olyan, drm mentes játékterjesztő oldalak is mennek, mint a gog.com. Ez azt az üzenetet hordozza számomra, hogy néha kifizetődő lehet csak simán megbízni a felhasználók erkölcsi érzékében.

Két okból is.

Egyrészt, jó marketing szempontból, ha a felhasználót nem nézed eleve bűnözőnek. Ez mondjuk az ilyen aktiválós baszkódásnál eléggé sérül, én pedig hajlok rá ilyenkor cracket használni, pedig fizetek a szoftverekért.

A másik meg az etika. Az információt, mint terméket eladók éppen abból csinálnak hatalmas extraprofitot, hogy a termékük másolható, gyakorlatilag erőfeszítés nélkül képesek újabb "példányokat" értékesíteni. Ezzel szemben a másik oldaltól azt várják el, hogy a termékre ellopható korlátos erőforrásként tekintsen. Ez nem etikus a szememben.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.22. 18:29:32

@Ianas: jo, de a gog (vagy meginkabb a steam) hasonlo elven epul fel, mint az saas. ugyan ugy megkapod a termeket egy barti aron, mint a cikkben szereplo saas szolgaltatasoknal. az teny, hogy a hard drm egy baromsag es szerencsere kezd visszaszorulni. sot az aktivalasosnal is volt anno csomo szivas (sajat megvasarolt lighroomom anno siman kijelentette, hogy illegalis copy csak mert nem volt lehetosegem az elozo verziot deaktivalni. nyilvan megfelelo mennyisegu levelez utan tisztaztuk a tortenet, de kenyelmetlen volt). a havi elofizetes ennel sokkal baratibb megoldas, hisz accounthoz kotott a tortenet.

az etikai kerdesed erdekes, hisz egyreszt valoban eleg egyszer eloallitani a termeket es azt el lehet adni n+1-szer mindenfele extra erofeszites nelkul. masreszt viszont az eloallito szeretne minden eladott termek utan valamifajta ellenszolgaltatast kapni. ami serul ha 1 eladott termekre jut 1000 masolt, ami utan egy fillert nem lat. nyilvan ezert is jobb nekik az elofizetes, hisz ugyan lenyegesen kevesebb penz folyik be ebbol /ergyseg, viszont minden egyseg utan cseng a kassza, tehat hosszutavon jobban megterul. utobbira lehet uzleti modelt epiteni egy fejelsztonek, mig az elobbinel csak bizhat abban, hogy jol hatarozza meg az arat es ertekelhetu mennyisegu penz folyik be mielott atmegy warez onlyba.

nyilvan a legfontosabb azt megtalani, hogy meg a fejelsztonek is megerje, de mar a felhasznalonak is. hisz 1-2 ezer forintert senki nem fog warezolni, de 10-20k-ert mar sokan igen.

makosbagel 2014.10.22. 20:52:32

@Ianas:
Valóban, szoftvert a szó szoros értelmében nem lehet ellopni, hiszen ahogy említetted is, gyakorlatilag nulla befektetéssel sokszorosítható a végletekig, azonban így tekinteni rá szintén elavult nézet. Legális vásárlás esetén többek között a mögötte álló terméktámogatást is megvásárlod. Persze fel lehet emlegetni az etikus/etikátlan magatartást, de a kalózfelhasználó szemszögéből ugyanúgy etikátlan, hogy évekig használ egy olyan szolgáltatást amiért egy fillért sem fizet. Az feltételezhető, hogy tényleges kárt nem okozott a fejlesztőnek, hiszen kalózverzió nélkül valószínűleg más alternatívát keresett volna.

A példákkal élve a gog, gmg, steam stb. azért (is) működik ilyen jól, mert mindenféle akciók keretében kvázi fillérekért szórják rád a különféle jó játékokat, így még ha meredek is elsőre a 40-60 dolláros kezdőár úgyis lesz leárazás.

A kickstarter is jó, hisz gyakorlatilag egy nulla kockázati tényezőjű megoldást kínál. Segíted a fejlesztőt céljának elérésében mert tetszik neked az ötlet, de ha bedől, visszakapod a pénzed. Ennek viszont negatív ellenpéldája pl. a steam early access, ahol semmilyen garancia nincs arra, hogy a fejlesztő befejezi a játékot és ha bedől, akkor maradtál Xezer forinttal rövidebben és keserű szájízzel. Tehát a bizalmasságnak is vannak határai.

Természetesen egy ideális világban úgy működne, hogy a felhasználót nem kezelik reflexből tolvajként, de ezt viszonozva a felhasználó sem "megérdemli" magatartással viszonyulna a céghez. Na meg ha az emberi természetet teljesen a feje tetejére állítva nem min-max alapján keresnénk a megoldást a problémáinkra/igényeinkre.

JoeX 2014.10.23. 10:03:56

@boxeralso:
A rundll32 olyan összetevőket regisztrál a windowsba, amiket aztán más alkalmazások szintén tudnak használni anélkül, hogy azoknak is telepíteniük kellene bizonyos fájlokat. A felhasználónak azért jó ez, mert így nem kell minden alkalmazásnak ugyanazokat a fájlokat telepítenie (most abba ne menjünk bele, hogy ez a technológia honnan jött, és mekkora sikere volt a múltban, és hogy mi a helyzet a jelenben :) ) És talán ebből látható is, hogy bizonyos alkalmazások nem fognak megfelelően futni, ha ez a regisztrálás nem történik meg.
De a rundll32 dolga az is, hogy bizonyos windows szolgáltatásokat futtat. Most fel nem sorolom őket, van jópár.
Az internet hozzáférését letilthatod, de ha valami elkezd nem-működni, akkor ne feledkezz majd meg erről! Végülis nincs szüksége mindenkinek mindenre, magam is sok dolgot letiltok, bár én inkább azért, mert számomra felesleges dolgok, ezzel nincs is baj. Remélem érthetőre sikerült ;)

Wildhunt 2014.10.23. 17:29:35

Emlékszik még valaki a win95/98...XP lite verziókra? Rengetegen telepítgették azokat is, merthogy abból ki volt vágva minden, ami felesleges. Csak nem mindig működtek. Szóval arra akarok kilyukadni, hogyha egy most már eléggé átlag 2 magos, 2-4 giga rammal szerelt gépen nem megy jól az operációs rendszer, arra biztos, hogy nem az a megoldás, hogy kihajigálom az alkatrészeit, főleg nem azokat, amelyek system nevű könyvtárakban tárolódnak többszörös figyelmeztetéssel, hogy ne nyúlj hozzájuk.

szigetipotyautas · http://kommentanemkommentalhatora.blog.hu 2014.10.25. 09:18:29

@Ianas: te miből élsz, ha nem csak a szádat jártatod és valóban programozó vagy? Gondolom, a programjaidat ingyen adod a munkáltatódnak/megbízódnak.
Ja, hogy mégsem korlátlan? Én kérek elnézést!

Egy nagyon ex-ex-ex programozó

@Tamás: a cikkben szereplő "ugyan az" más jelentéssel bír, mint az "ugyanaz"!

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.25. 09:19:39

@szigetipotyautas: koszi. sajnos par elgepeles maradt a cikkben :(

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 10:25:10

@szigetipotyautas:

Ezt a hangnemet kérlek ne. Ugyanezt leírhattad volna kevésbé agresszíven is.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 10:31:16

@waces: @szigetipotyautas:

A kettő darab "ugyan úgy"-ot javítottam, a hozzászólásba került "ugyan az" felett sajnos nincs hatalmam. :D

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 10:55:03

Czink Attila kicsit lehiggad, megírja normális hangnemben, aztán lehet belőle vitaalap. Hajrá!

2014.10.26. 11:03:17

A hangnem normális volt, de kösz a moderációt, én régen mondom hogy a szoftverpiac a terror új formája. Vegyél, vegyél vegyél még!
Hja, és ha videó lett volna, csak akkor értette volna meg; Milyen unott hangsúllyal, átdolgozott éjszaka után, álmosan gondoltam!

2014.10.26. 11:04:51

@pushalias: Hja, szeretném, ha kiemelné, mi NEM volt normális, akár-egy a címemre küldött e-mailben- a hozzászólásomban!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 11:06:53

@Czink Attila:

Hadd mondjam meg én, mi normális hangnem és mi nem. Ha újraírod normális hangnemben, akkor majd nem moderálom ki. A te dolgod, hogy ki akarod-e fejezni a véleményedet felesleges indulatok nélkül vagy sem. Ha nem akarod, akkor nem akarod, viszlát, van még ezer hely, ahol kiüvöltheted magadból hogy khecci M$.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 11:10:20

@Czink Attila:

Nem fogok veled feleslegesen leállni vitatkozni azon, hogy de igen, de nem, de igen, de nem. Az ajánlatom pedig továbbra is él.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.26. 11:15:26

kar attila postjaert mert jo vitaalap lett volna bar sokmindennel nem ertettem egyet benne,dehat az epito vita mar csak ilyen,hogy ketfele nezopont van

swGuru 2014.10.26. 11:16:05

@IamTwo: Magyarorszagon a kozpenzek palyazati uton torteno ellopasa sem szamit illegalisnak, szoval ezt hagyjuk, attol meg lopsz, ha nem veszed meg masok munkajat. Megneznem mindenki arcat, amikor kozli 31-en a fonoke, hogy most toltottek le a torrentezok az utolso forintokat a fizetesebol.

2014.10.26. 11:19:44

Első: Nem volt üvöltés. Csak nem volt kedvem a html-engine <b>"bold"</b> kapcsolóját kipróbálni, hogy itt működik-e.

Soha nem mondtam, hogy a Microsoft termékek rosszak, SŐT! Önmagát tett a "cég" pótolhatatlanná. Ma éjszaka csak egy szinte ingyen vásárolt szabad szoftveres tablettel szívok. És, ha akarnák sem tudok rátenni egy <b>ehhez képest</b> nagyon kényelmes, és egyszerű windows-t. Miért? Mert nem erre fejlesztenek! Csak az iskoláknak adják ingyen-olcsón a mennyiségi licenszeket! Élő példa: Windows 7 Enterprise-t iskolai géppel együtt vettem, de mivel most magánhasználatú a gép, ha nem ment volna hardveresen tönkre, akkor most annak a kulcsa már nem lenne nálam jogtiszta! Pedig van összehasonlítási alapom, gyorsabb volt az általam imádott XP_nél is.

És akkor újra felteszem a két kérdést:

<b> Miért nem vásárolhatok jogtisztán (saját felelősségemre!) elavult operációs rendszert, és szoftvert? </b>

Ezt a kérdést <b>kell</b> megoldani, utána lehet mumust kiáltani!

PS::Hja, és a "felesleges indulatok" kategóriában a felettem levő hozzászólások is indulhatnának, azt mégsem volt kedved-kényed kimoderálni, mert az a mundért védte...

2014.10.26. 11:27:58

@waces: Köszönöm. Én hiszek abban, hogy ezt a nagy, de vízfejű vállalatot lehet újra emberközelivé tenni! Bill Gates szintén szegény sorban kezdte, és onnan jutott magasra. Ma szerintem, a Microsoft mai hozzáállásával nem lenne belőle senki, semmi. Erről, a saját múltjáról feledkezik meg, amikor a gyenge, elavult infrastruktúrát eleve kifelejti az üzletpolitikájából.
Álmom, ideálom lenne a szabad szoftverek összes előnyét belegyömöszölni egy hivatalos Windows-verzióba, ahol a felhasználók fejleszthetnének, és nem csak a Win10 teszt verzióira gondolok. Kernel fordítót tehetnének a telepítőbe, és adhatnának témafejlesztőt is.
Jó, ha tisztázzuk, hogy a Win7 óta már amúgy is UNIX alapú sokminden a Windows-ban, és pont azok a részek nem működnek, sajnos. Egy Win7 .exe fájlját másold pendrive-ra, és meg fogsz lepődni, hogy az Ubuntu-n futni fog, a Win XP szerint "Nem Win32 alkalmazás"...
A baj, hogy csak a szemetet veszik át, és azt is erőszakosan!

2014.10.26. 11:30:21

@pushalias: Hja, moderátor van, HTML-tag nincs. Most akkor ki a hülye? Alapvető szövegszerkesztési funkciók hiányoznak a fórumból! EZÉRT írtam nagybetűvel, ami ilyenkor nem ordítás, hanem szövegkiemelés.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 11:54:38

@Czink Attila: @waces:

„Miért nem vásárolhatok jogtisztán (saját felelősségemre!) elavult operációs rendszert, és szoftvert?”

Akárcsak a használt autó piacon hogy egy számodra ismerős, bár bűnrossz analógiát vessek fel: megteheted azt, hogy egy természetesen jogtiszta Windows-t megveszel a jelenlegi felhasználójától. A Microsoft nem hogy nem tiltja, de még bele is írja a felhasználási feltételekbe, hogy ezt meg lehet tenni. Tudod, az az a nagyon-nagyon hosszú iromány, amit te ezek szerint soha nem olvastál el, vagy nagyon figyelmetlenül, mert minek. Nem tudtad? Nem az én hibám.

A franc sem kiáltott mumust. Udvariasan meg lettél kérve, hogy mosd ki a szád. Ismétlés a tudás anyja: leírod normális hangnemben, aztán elbeszélgethetünk. Én azt is ajánlanám, hogy előbb nézz utána, hogy a tények nem mondanak-e esetleg ellent neked, de erre természetesen nem kötelezhetlek. Csak arra kérlek, hogy ne üvölts és az agresszív sallangot hagyd le. Nagy kérés? Úgy tűnik, igen. De ez sem az én bajom.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 11:56:54

@Czink Attila:

Ezt a problémát beszéld meg az üzemeltetővel. Nagy fiú vagy, talán megtalálod ki az.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 11:59:30

@Czink Attila: "Bill Gates szintén szegény sorban kezdte"

Ezt nem tudom megerősíteni. Az biztos, hogy nem rágta a küszöböt.

"Édesapja, William Henry Gates, Sr. bankelnök, édesanyja, Mary Maxwell Gates, a First Interstate Bank elnökségi tagja."
hu.wikipedia.org/wiki/Bill_Gates

És biztos, hogy nem volt kitagadott gyerek, mert élete nagy üzletéhez éppen édesanyja segítette hozzá IBM belső információval.
"when IBM CEO John Opel heard Microsoft would get the contract, he said "Oh is that Mary Gates' boy's company?" since Opel and Bill Gates' mother served together on the national board of the United Way."
forwardthinking.pcmag.com/software/286148-the-rise-of-dos-how-microsoft-got-the-ibm-pc-os-contract

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 12:04:06

@atpijkamo:

:)

Valószínűleg keveri Jobsszal. Az ő családjának tényleg nem mindig volt fényes az anyagi helyzete gyerekkorában, bár kifejezetten szegények azért nem voltak ők sem.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 12:21:02

@Czink Attila: "Alapvető szövegszerkesztési funkciók hiányoznak a fórumból!"

Ezt igazolni tudom. De ez a legkevesebb, sokkal nagyobb bajok vannak a blogmocival, elveszt, késleltet kommenteket, stb.
www.google.hu/search?q=gagyi+blogmoci+site%3Ablog.hu

"EZÉRT írtam nagybetűvel, ami ilyenkor nem ordítás, hanem szövegkiemelés."

Igen, a blog.hu-n szokásosan nagyetűvel emelünk ki szavakat, és kifelyezéseket. Mondatokat nem annyira, és paragrafusokat soha, az már tényleg kiabálás.

@pushalias: "beszéld meg az üzemeltetővel."

Ezt úgy mondod, mintha az üzemeltető nem szarna nagy ívben a fejünkre. 8 éves hibákat nem tud és nem akar javítani. Újakat hoz be.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 12:39:29

@atpijkamo:

„Ezt úgy mondod, mintha az üzemeltető nem szarna nagy ívben a fejünkre.”

Nem. Azért írtam, mert a hozzászóló fejében kicsit összekeveredett az üzemeltető és a tartalomszolgáltató. Előbbivel mi sem vagyunk mindig elégedettek.

„Igen, a blog.hu-n szokásosan nagyetűvel emelünk ki szavakat, és kifelyezéseket. Mondatokat nem annyira, és paragrafusokat soha, az már tényleg kiabálás.”

Volt benne teljes mondat csupa nagybetűvel, és felkiáltójelekkel cifrázva. Önmagában még az is belefért volna. Egy pontig talán _önmagában_ a hangneme is. Talán _önmagában_ a felesleges indulatok java része is. A rengeteg tárgyi tévedést elenére is nyugodtan maradhatott volna. Így _együtt_ már nem fért be.

2014.10.26. 12:45:37

@pushalias: Valóban bűnrossz analógia. És, elolvastam az EULA-t. Meg is értettem. Ám, amikor azt kérdezem, a hogy Miért nem vehetek elavult szoftvert a gyártó (publikáló) cégtől, egy szépet csúsztatsz, és azt állítod, a MS telefonos ügyfélszolgálatával szemben (hangfelvétel kikérhető, mert rögzítették) hogy megvehetem a használt szoftvert.

Sajnos-NEM!

A hazai szoftverek 80%-a OEM, tehát, csak géppel együtt vásárolható meg. Nekem már van gépem, telepíteni nincsen mit rá. És itt a baj.
Eredeti oprendszer kéne, régi, mint a gép. Tehetek rá MSDN-t (nem tettem) tehetek rá vagy lejárt VL-lel is lehet próbálkozni. A tény attól tény marad: Nem ad a Microsoft régi szoftvert, holott (bűnrossz példánkon lovagolva) még gyártósort sem kell hozzá frissítenie, beruházás nélkül vehetném meg mondjuk- a Windows 3.1-et, ha akarnám.

Ha lenne. Mert hiánycikk. Van sok régi gép, és azt a régi, sokat szidott Windows-verziók is használhatóbbá tennék, mint a mai szabad szoftverek. Ki ne venné meg azt a Windows-kiadást, ami mondjuk, 10 féle telepítőt tartalmaz, és ebből mindig egyet használhatna? Kevesebben szenvednének az Android nevű csodával, álmatlan éjszakákat. Amikor a Win98 hardveres hiba miatt nem települt, a Microsoftot szidták sokan. Mit szólnának most ők, ha kezükbe nyomnám a "parancssorból" DOS-os, UNIX-os tudást egyszerre igénylő Android-ot, vagy Ubuntu-t adnék a kezébe: Root-olja, telepítsen rá ROM-ot SDK-val, úgy, hogy a készülék egy szinte új 4 magos tablet, "csak" gyárilag Zselé Bab van rajta? Ehhez képest tényleg "felhasználói élmény" volt egy Windows 98 telepítője is, hát még a 98SE!

Ezeket az élményeket nem vehetem meg! Csak lophatom! És ezt lehet csúsztatni, hogy "hardverrel együtt", meg hasonló üres frázisok, de nekem a meglévő hardverhez kell jogtiszta szoftver, és nem fordítva.

A kérdés tehát továbbra is a levegőben van: Ha a publikáló cégnek fillérekbe kerül az adathordozó, miért nem éri meg a régebbi kiadások "újraforgalmazása" akár "nosztalgiából"?

2014.10.26. 12:58:55

@pushalias: A Windows EULA-ban komplett bekezdések vannak félkövérrel szedve a hangsúly miatt. Akkor a Microsoft is felesleges indulatokat használ? És a sok felkiáltójel is benne van, jujj.

@atpijkamo: Azt a "szegény"-et átvitt értelemben értettem, és valóban jobb, helyesebb fogalmazás az >átlagos. Azért nem volt rögtön 10 évesen Microsoft-vezér, alulról ment fel a cégben, vagy ebben is tévedek? Akkor a forrásanyagaim rosszak. De tévedni emberi dolog, és ezért előre is, utólag is elnézést kérek. Meg azért is, hogy csak felületesen ismerem Bill Gates pontos múltját. Nem keverem Jobs-szal, más karakter. Jobs valóban a semmiből tört föl, mint a talajvíz. De ha jól tudom, Gates élelmiszert reklámozott, mielőtt MS-es lett volna, meg kereng róla is vagy ezer legenda, és ki tudja ellenőrizni, mi hiteles?

2014.10.26. 13:05:08

@pushalias: Mivel nem tudom hozzászerkeszteni az előzőhöz, a mumusozást a cikkíró követte el, nem a moderátor. Mindig az a mumus megy, hogy "jujj, szoftverkalózkodás".

Közben sikerült összefoglalnom a gondolatomat: Azt NEM lopják, ami reális áron, és erőbefektetéssel megvehető. Ezért lopnak olyan kevés (szoftverekhez képest) autót, mert van használt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 13:13:38

@Czink Attila: "@pushalias: ... A hazai szoftverek 80%-a OEM, tehát, csak géppel együtt vásárolható meg."

Senki nem ért kevésbé a Microsoft licenchez*, mint én, de talán adalék a vitátokhoz, hogy legálisan árulnak használt Windowst:
www.pcarena.hu/microsoft
www.marseus.hu/szoftver+1/

(* Nekem elég a GPL-t megértenem.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 13:17:38

@pushalias: "Volt benne teljes mondat csupa nagybetűvel, és felkiáltójelekkel cifrázva."

Ezért is nem jó hozzászólást törölni, már csak a színéről beszélgethetünk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 13:42:50

@Czink Attila: "csak felületesen ismerem Bill Gates pontos múltját."

Nem sorolom fel a hosszú bűnlajstromát, mert megint megkapom a vádat, hogy csak negatív vagyok. A nagy érdeme, hogy írt egy BASIC interpretert, amit sokkal többen használtak, mint az IBM-ét. Azt mondják, még sokkal jobb üzletember is, mint progrzmozó.

A Microsoft úgy kezdődött, hogy Bill Gates a Tim Paterson-tól ötvenezer dollárért megvette a QDOS operációs rendszert, jó érzékkel ellhallgatva a tényt, hogy az IBM-nek fogja továbbadni. Sőt, úgy adta tovább, hogy a licenc a Microsoft tulajdonában maradt. Így minden egyes DOS rendszerrel eladott gép után gyarapodott cége vagyona. Sőt, ugyanúgy a nem DOS rendszerrel eladott PC-k után is. Egyszerűen zseniális!

Ez előtt 14 évesen csinált már egy forgalomszámláló berendezést készítő céget az iskolatársaival, szóval messze nem hülye az ember.

Steve Jobsot és Niki Laudát mindkettőt azért tisztelem, mert másodszor is nekimentek ugyanannak a feladatnak, és sikerre vitték. Ezzel is fényesen bizonyították, hogy nem véletlenség volt a sikerük. Azt én nem tartok akkora erénynek, hogy valaki véletlenül jókor van jó helyen. Pláne, ha nem véletlenül.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 13:44:37

@Czink Attila:

"A hazai szoftverek 80%-a OEM, tehát, csak géppel együtt vásárolható meg."

A 2000-es évek közepétől az OEM licensz hordozható lett. És a régebbieknél is ott van a maradék 20%, azt megveheted helyett. Már ha van. Már ha a jelenlegi felhasználó megőrizte mindazt, amitől az akkori EULA szerint jogtiszta volt a szoftver. Vagy szerinted a Microsoft hibája ha az eladó nem őrizte meg a számlát?

A szoftver nem autó. Az autót képessé lehet tenni, hogy többé-kevésbé alkalmas legyen szabályos közlekedésre, a szoftver elavul és annyi. Ha feltezel egy nem jogtiszta W98-at a legkisebb problémád lesz az, hogy jogtiszta-e.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.26. 13:59:10

@Czink Attila:
Miért nem vásárolhatok jogtisztán (saját felelősségemre!) elavult operációs rendszert, és szoftvert?

ez valoban jo kerdes. nyilvan az uzleti indok meg is magyarazza, hisz ha elavult geped van, akkor vegyel ujjat, hogy fusson az uj os. es forditva.
ez mindenhol igy van, az mas kerdes, hogy a meglevo, jogtiszta xp-det jogszeruen hasznalhatod mind a mai napig, csak tamogatas nincs hozza

de ez nem ok arra, hogy warezoljon valaki. ha nem lehet megvenni hivatalosan, akkor mast kell/lehet hasznalni. hozzateve, hogy megertem azon felhasznalok velemenyet, akik mondjuk pont xp-t szeretnenek hasznalni, mert nem akarnk frissiteni a meglevo hw-en.

"A hazai szoftverek 80%-a OEM, tehát, csak géppel együtt vásárolható meg. Nekem már van gépem, telepíteni nincsen mit rá. És itt a baj."

nem. regen valoban igy volt, de ez azota ketszer (legalabb) radikalisan valtozott. egyreszt mar nem csak komplett gephez, de akar hw elemhez is lehet venni (vettem en is ssd-hez win8-at), masreszt hordozhato. tehat a meglevo licensemet hw cserekor siman tovabbvihetem. hozzateve, hogy az ms licenseleset meg a feketeoves-licens guruk se mindig latjak at (errol hosszasan meselhetnek, amikor napokig izzadtunk a microsoftos kontaktokkal, akik eleg pengek voltak a dolgokban, hogy gatyaba razzuk egy ceg licenseleset)

(a moderalas imho felesleges volt, legalabb is en nem ereztem benne semmi eroset, de pushalias a fofonok, az o donteset nem kerdojelezem meg ;) )

a blog.hu motorja meg ugy szar, ahogy van. szinten imho, de elfer egy-egy szo/mondat nagybetukkel vagy _-al torteno kiemelese.

2014.10.26. 14:00:14

@atpijkamo: Bocs, az általad linkelt oldalt gülü szemekkel átolvastam, és félálomban is ezt találtam:
(A Windows XP termékek forgalmazása 2013. január 1-től megszűnt a MAR programban!)
Szerintem is ez a lényeg.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 14:04:01

@pushalias: "W98-at a legkisebb problémád lesz az, hogy jogtiszta-e."

Tudok olyat, aki vígan használja ma is a Win 98-at. Amire akkor jó volt, arra jó ma is. Szövegszerkesztésre, emilezésre...

2014.10.26. 14:06:55

@waces: Nem indok a warezolásra, én is ezt mondom, jogi szemszögből, és törvénytisztelően. Meg megint más, amit a mindennapi életben átélek. Régi, kedves eszközeim nem tudom sokszor használni, vagy új eszközeimet próbálnám ki saját, tákolt Windows-sal. Az XP belsejét annyira ismerem, hogy a közben mémmé vált paraszt windóz shelljében nyakig benne voltam, két ismerősömmel scripteltük át. És még mesélhetnék azokból az időkből, amikor az SP2 kijött, meg az XPEE.

2014.10.26. 14:12:49

@atpijkamo: Igen, csak a májkroszoftos megmondóemberek nem tudják, mitől működik, és mitől nem egy oprendszer. A Win98 SE olyan stabil paripa, mint egy bástya. És az XP bizonyos tartományvezérlőit, szolgáltatásait beletákolva, egy jó tűzfal, ami régen viselkedésalapú vírusírtó is volt... És előbb kapsz be vírust Win7-en, mint az én gépemen! Kicsi warez, de majd telematricázom Win7 prof. matricával, mert az downgrade-elhető. Hogy adathordozó lopni kell? Hallgatólagos beleegyezés. És EZ a baj.

2014.10.26. 14:26:04

@waces: Az EULA általad említett változásai nem érvényesek a régebbi verziókra. Wi ndows 8-at meg használjanak a hidegburkolók (kicsempézhetik vele a mellékhelyiséget).

A windows régebbi verzióinál pedig bevett gyakorlat volt (Win XP) "félreértelmezni" az EULA-t, és OEM szoftverhez egy IDE-kábelt adtak, számlával. Így vettem meg az első "saját" Win XP prof. SP1-es lemezemet, zacskóban, rövid leírás füzetkével, 21 ezer 500 forintért, ebből az 500 forint volt az IDE kábel, mert 80 eres volt. És ez nem egy hivatalos üzletben folyt Pesten. A "rendesebbek" floppy-meghajtóval adták, szóval a gyakorlat nem új.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 14:27:30

@Czink Attila: Én megragadtam az XP-nél (WNT), azt láttam használni, kb. tudom mire jó. A kérdésem hozzád, vagy akárkihez az, hogy a Win7, Win8, Win10 mennyire más vagy több?

2014.10.26. 15:07:59

@atpijkamo:
Első: A Win XP az utolsó, ahol a shell Microsoft (WinXX) programokon alapul.
A Win Vista óta többé-kevésbé UNIX (Linux, Android) fejlesztések vannak benne, ennek megfelelően a rendszerkörnyezet is eléggé hibrid.
A Win 7 az utolsó, ami még támogatja az egyszerű struktúrájú (ACPI) bios-t, és a "sima" Intel/AMD processzorokat. A Win 8 már UEFI bios-os alaplapra rakható, és három nélkülözhetetlen mikrokód a processzorban van, ami nélkül fel sem telepíted.
Értsd: Csak zsírúj gépre rakható, de abból is csak a saját kutyánk kölkére. Az XP idejében szinte minden oprendszer rátehető volt szaktudással bármilyen vasra.
Az új Win verziók így kilőtték az új, de olcsó tömegárut: Ezek ma Androiddal kerülnek forgalomba, de egy ilyen tablet űrhajóvá változhatna egy Windows CE (embedded) verzióval, amik 2-300 Mhz-es processzorra, és 128 MByte-os RAM-ra voltak tervezve. Ma egy átlagos tablet 900-1500 Mhz-es proc.-cal, és 512-2024 MByte RAM-mal van a boltokban.
De egy kicsit meghekkelt XP is ráhúzható ezekre. Minden natív módban fog menni (VESA képernyőmeghajtás, egyebek) de arra, amire egy ilyen tablet való- 2D-s környezetben- fényévekkel jobb, mint egy Cyanoid ROM. Sőt. Meglepőnek tűnhet, de már a Win98 is ismerte a táblagép, és az érintés fogalmát. Multitouch. Csak az eszközpark volt oly kicsiny, hogy tele van buggal. Mért' az Android-Ubuntu nem??!
A Windows 10-et nemrég kezdtem tesztelni, és az első dolgom volt egy Windows-Classic téma letöltése. Már a nagy testvér is belátta, hová valók az Android-ból "licenszelt" csempék. A Widget szintén Linux találmány. Soroljam még? Én azért álltam meg az XP-nél, mert az az utolsó valódi Windows- verzió.

Nem akarok pénzt adni Linux alapú, tákolt oprendszerekért, mikor ugyan azt a megbízhatatlan, és szakértőt kívánó anyagot fejlesztési lehetőséggel INGYEN megkapom. És nem bűn változtatni, sőt, erény. A Windows 8, 10 egyaránt egy nagy átverés, a pénzéért egy Windowsnak kinéző Android ROM-ot kap az ember, a szabad szoftver összes gyerekbetegségével. Az előttem levő hsz-ekben megénekelték már a gigás frissítéseket, ami néha ugyanakkora, mint maga az oprendszer.
Ez tény. De azt miért engedi meg magának egy cég, hogy pénzért ad egy rakás tákolmányt, amit majd a kezedben tökéletesítenek? Ha tesztelik, adják ingyen, és ha működik, kérjenek érte pénzt. Vagy az internet ingyen van? NINCS! Sőt! Aki mobilnetet használ az bátran kijelentheti, hogy a Win 8.1 egy frissítése akár 4 ezer Foritnba is fájhat! (~3GB) de mi, örüljünk, és tapsikoljunk, hogy "gondoskodnak" az általuk bennefelejtett hibáknak az ÉN pénzemen történő kijavításáról. "Biztonsági rés"... Biztonsági szempontból a Win98 egy támadhatatlan eszköz volt, ha összeszámolom a Win7 frissítéseit, azt látom, hogy a sok "rés" között nem találom az oprendszert, mert az gyakorlatilag egy szita!

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 15:19:00

@atpijkamo:

És ez mire érv? Igen, HA szigorúan offline használod, és HA szigorúan, méghozzá durván limitált igényeid vannak, akkor jó a Win 98. Na de akkor ugyanarra pont jó, ha nem még jobb neked majdnem tetszőleges Linux disztribúció is, amiből jóval korszerűbb is felszalad ugyanarra a vasra, tehát az említett felhasználó pont jó példa arra, hogy van, akinek a Linux a megfelelőbb.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 15:24:08

@Czink Attila:

Mutassa már meg valaki, hol a kandi kamera! Honnan vetted ezt az elképesztő mennyiségű zagyvaságot??? :(((

Czink Attila (törölt) 2014.10.26. 15:54:13

@pushalias: Konkrét cáfolatok?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 16:02:22

@pushalias: "HA szigorúan offline használod"

??? Az ímélezés nem kimondottan offline tevékenység.

Ja, ha már Win98. Ez érdekes:
www.youtube.com/watch?v=GZx-LJH5J_I
Windows 95 on Android Wear

@Czink Attila: Értem. Illetve nem értem. Hol tudok utánaolvasni?

A biztonságról két dolgot. Az egyik, hogy minél több szolgáltatást nyújt egy rendszer annál sebezhetőbb. Ez most a szoftver minőségétől függetlenül általánosan igaz.

A másik, hogy az SSH legutóbbi hibája roppant nagy égés a készítőinek. De ez mutatja a nyílt szoftver előnyét, hogy az ilyet fel lehet fedezni. Ezért is nyílt szoftver feltétlen híve vagyok. (Remélem ezt kijelenteni nem büntetendő egy windowsos fórumon. Nem savazásból mondom.)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 16:23:06

@Czink Attila:

Nézzük tételesen, aztán úgyis feladom, mert ép elmével elég nehéz elviselni.

„A Win Vista óta többé-kevésbé UNIX (Linux, Android) fejlesztések vannak benne, ennek megfelelően a rendszerkörnyezet is eléggé hibrid.”

Érdekelne, milyen forrásból tájékozódtál. Tudom, hogy baromság, éppen ezért érdekelne a forrás. Az androidos vonalról még meg fogok emlékezni.

„A Win 7 az utolsó, ami még támogatja az egyszerű struktúrájú (ACPI) bios-t, és a "sima" Intel/AMD processzorokat.”

Egyszerűen nem igaz. Az ún. Secure Boothoz szükséges az UEFI. Toshiba L675-ös laptopom van, hírből sem ismeri az UEFI-t és kacagva megy rajta a W8.1.

„Értsd: Csak zsírúj gépre rakható, de abból is csak a saját kutyánk kölkére.” Lásd az előző állítás. Orbitális marhaság. Az egyetlen különbség a W7-hez képest, hogy már nem csak PAE-t (1995 óta), és SSE2-t (2001, AMD Opteron és 64 esetében 2003 óta), hanem NX bit támogatást is igényel. Nos, ez utóbbi annyira zsír új, hogy a Linux kernelben a 2.6.8-as verzió óta ott a támogatása. Nemrég múlt tíz éve. Remek példa kolléga T43-asa, ami hamarosan 10 éves, és remekül elkocog rajta a W8. Persze ha te „zsír új” alatt azt értetted, hogy legfeljebb 10 éves, akkor nincs vita, csak legközelebb „kicsit” fogalmazz precízebben. :)

„Az új Win verziók így kilőtték az új, de olcsó tömegárut”

Nyilván ezért jelenik meg mostanság nem is egy 200 dollár körüli árú W8-as tablet, és ugyanezért válogathatsz a 80k forint körüli árkategóriában laptopok között. Vagy ezek is „milliomosoknak valók”? :)

„A Windows 10-et nemrég kezdtem tesztelni, és az első dolgom volt egy Windows-Classic téma letöltése.”

Amíg ennyi ellene a kifogásod, hát mit mondjak. :)

„Már a nagy testvér is belátta, hová valók az Android-ból "licenszelt" csempék.”

Miről tetszik beszélni? A csempék továbbra is választhatók desktopon, tableten pedig az a default, hibrideknél pedig várhatóan jön a continuum rendszer. A Microsoft bő egy milliárd dollár licenszdíjat kap évente androidos készülékek után, szerinted ki licenszel mit és kitől?

„A Windows 8, 10 egyaránt egy nagy átverés, a pénzéért egy Windowsnak kinéző Android ROM-ot kap az ember, a szabad szoftver összes gyerekbetegségével.” Ezeket te komolyan is gondolod? Mert akkor iszonyú nagy baj van odabent.

Kábé itt untam meg, ráadásul innen kezdve már alig van új tényálítás, csak a korábbi sületlenségek tovább ragozása. A jóisten tudja milyen forrásokat összekutyultál az agyszüleményeiddel, és abból ... hát abból ez az iszonyatos katyvasz jött ki, amit előadtál. Meg a szegénysorból startoló Gates, ugye. Nagyjából onnan kezdve kellett volna gyanakodnom, hogy nem csak az indulat a baj veled.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 16:38:18

@atpijkamo:

Mondjuk igaz, hogy W98-ra már nem sok vírust írnak, ettől én még bátor dolognak tartom. Ő dolga, nem az enyém, ha neki úgy a jó, akkor úgy a jó.

A nyílt szoftver/nem nyílt szoftver dologra pedig annyit, hogy amit leírtál az a végtelenül leegyszerűsített nézőpontja egy rendkívül összetett kérdésnek. Egy szoftver nem attól lesz jó vagy biztonságos, hogy nyílt, se nem attól, hogy zárt. A különbség csak annyi, hogy a hozzám hasonlók nem ujjonganak minden egyes felfedezett linuxos hiba után, és nem kezdik el azonnal terjeszteni fűnek-fának hogy szaralinux. Nem szar. Más.

Czink Attila (törölt) 2014.10.26. 16:44:05

@pushalias: Oké, én teljesen hülye vagyok, és ráadásul helikopter is. A Windows XP bármelyik executable fájlját el tudom indítani egy másik, öregebb verzióban. Például taskhost.exe fut 98SE alatt. Én ilyenekkel játszok unalmamban.
A Win7 bármelyik .exe fájlja miért nem fut XP alatt? Programozó végzettségű, naponta scripteket írogató "hülyecsávó" volt, aki megmutatta, hogy Linux alatt hiba nélkül fut, és nem emulátorral, csak a kiterjesztést kell átnevezni! Ezt mivel lehet magyarázni?

Az időrendi sorrendiség fontos egy dolog "feltalálásánál". Hol volt előbb widget? Csak nem Android-ban? (nem szeretem ennek ellenére, de tény, hogy sok "újítás"-ra pontos időpontok állnak bizonyítékként).

De, meghajolok, és azt mondom: Jobban tudod, mint mi, kísérletező őrültek, akik pénz helyett mindennel próbálkoztak a legalitás érzékeny határain innen, és egy picit túl.

Legközelebbre csak ezekért fogok linkgyűjteményt közzétenni, forrásmegjelölni, egyebek. Nem fogom eleprózni, hidd el. És mindig beismertem, ha esetleg tévedtem.

balcsida 2014.10.26. 16:49:17

@Czink Attila:
"Első: A Win XP az utolsó, ahol a shell Microsoft (WinXX) programokon alapul."
Pont, hogy az volt az első, ami végfelhasználói termék volt, és NT alapokra épült, elhagyva a 9x-es vonalat.

"A Win 7 az utolsó, ami még támogatja az egyszerű struktúrájú (ACPI) bios-t, és a "sima" Intel/AMD processzorokat."
Ez nettó baromság. Akkor az én gépeimen sem menne el. Sőt, a T43-on sem. Pedig azon úgy szárnyal (oké, költői túlzás egy picit, de fluid a felület, és bőven használható a rendszer is) a Windows 8.1, mint annak a rendje. Pedig lassan egy 10+ éves gépről beszélünk.

"Az XP idejében szinte minden oprendszer rátehető volt szaktudással bármilyen vasra."
Ha nagyon szeretsz mókolni ugyanezt megteheted a 8.1-el, fórumokon le van írva, hogy lehet megpatkolni a megfelelő kernelfájlokat, hogy a rendszer kvázi ne ellenőrizze le a szükséges HW követelményeket. Nem lesz stabil a cucc, de működni mőködni fog.

"De egy kicsit meghekkelt XP is ráhúzható ezekre."
Erre kiváncsi vagyok, tudsz adni linket?

"Widget szintén Linux találmány."
Ez baromira nem igaz. Ha történelmileg hitelesek akarunk lenni, akkor az internet szerint valamikor a 80-as években használták ezt a szót először. Ha meg tényleg oda-vissza akarjuk passzolgatni a "ki talált fel mit" dolgot: OSX? Windows Vista?

"Nem akarok pénzt adni Linux alapú, tákolt oprendszerekért, mikor ugyan azt a megbízhatatlan, és szakértőt kívánó anyagot fejlesztési lehetőséggel INGYEN megkapom."
LINUX ALAPÚ?!? MIVAN?

"Az előttem levő hsz-ekben megénekelték már a gigás frissítéseket, ami néha ugyanakkora, mint maga az oprendszer."
Mintha a kedves Debian nem zabálná le a netem nagy részét, mikor frissítem. Viszont azt belátom, hogy a Windows 7-hez elkellene már egy SP2 ezen okokból.

"De azt miért engedi meg magának egy cég, hogy pénzért ad egy rakás tákolmányt, amit majd a kezedben tökéletesítenek? Ha tesztelik, adják ingyen, és ha működik, kérjenek érte pénzt."
A Windows 10 esetében pont erről beszélünk.

"Aki mobilnetet használ az bátran kijelentheti, hogy a Win 8.1 egy frissítése akár 4 ezer Foritnba is fájhat! (~3GB) de mi, örüljünk, és tapsikoljunk, hogy "gondoskodnak" az általuk bennefelejtett hibáknak az ÉN pénzemen történő kijavításáról."
1. Milyen jó, hogy van kapcsoló, hogy a frissítéseket milyen kapcsolaton töltse le a rendszer, és ha mondjuk mobilneten vagy, akkor hagyjon békén.
2. A minap raktam fel egy szűz Windows 8.1 Update 1-et, és maximum 1 gigát frissített, de lehet, hogy sokat mondtam.
3. Látszik, hogy te tökéletesen csinálsz mindent, mindig, mindenkor. Akkor a te analógiáddal élve a Microsoftnál találjanak ki azonnal és tagnapra egy olyan titkosítási technológiát, ami lehetetlenné teszi, hogy kvantumszámítógéppel feltörjék (FYI: a kvantum-számítástechnika kb. annyira gyerekcipőben jár, hogy még pontosan azt se tudják, hogyan használják).
"Biztonsági szempontból a Win98 egy támadhatatlan eszköz volt, ha összeszámolom a Win7 frissítéseit, azt látom, hogy a sok "rés" között nem találom az oprendszert, mert az gyakorlatilag egy szita!"
Támadhatatlan eszköz volt, mert akkoriban nem volt meg a megfelelő tudás, hogy megtörjék így-úgy. Ma már játszva feltöri a 66 éves nagymamám, miközbe palacsintát süt. Tudom, hogy hihetetlen, de fejlődik a technika, és tekintve, hogy egyre több gonosz szándékú dolog les ránk a kibervilágban (a gonosz kormányokról ne is beszéljünk) a redmondiaknak is lépést kell tartania ezekkel.

@atpijkamo: Az "SSH legutóbbi hibája" alatt nem tudom eldönteni, hogy az OpenSSL-t érintő Heartbleed hibára vagy a BASH-t érintő Shellshock hibára gondolsz. Lehet lemaradtam :|
De amúgy ugyanúgy felfedezhetsz ilyen hibákat zárt kódú szoftvereknél is, sőt, ők fizetnek is általában azért, mert jelented nekik (míg nyílt szoftvernél van, hogy gonosz emberek raknak direktbe nyilvánosan bele hibákat, ahogy láthattuk a Lunux kernel esetén nem is olyan rég [bár előfordulhat ez zárt kód esetén is, de ezmár inkább ilyen alufóliás-sityakos összeesküvéselméletgyárakra tartozik – persze nem mondom, hogy nem lehet igaz])

Amúgy a W95 emulátorral indult el azon a cuccon, ha jól tudom, de tessék kijavítani, ha tévedek.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.26. 16:50:34

@Czink Attila: csak 2 aprosag. csempe != widget. nagyon nem. igy a parhuzam se mukodik. se designban se funkcionalitasban.

masreszt azert en azt megneznem hogy egy filetipus atnevezessel futtathato lenne egy wines executable. mert ugye alt. van masfel marok meghivott kulso lib is.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 16:58:27

@waces:

Szerinted mi a hökömért bénáznának a mai napig Windows emulátorokkal, ha egy sima átnevezéssel megoldható lenne? Ráadásul mit neveznek át? Mert az .exe állományt felesleges, hiszen Linux alatt a futtathatóság nem kiterjesztés, hanem flag függő.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.26. 17:02:12

@pushalias: igeigen. pont erre celoztam en is

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 17:10:06

@balcsida:

Egy Ubuntu dist-upgrade 2 éve volt legalább 2 GB. :) Fúj, akkor az nem is ingyen szoftver. :D
Most az más kérdés, hogy utána a képernyőfelbontás vicces lett és elnémult szegény, azt nyilván csomagok készítői rontották el (pl. valamiért marhaságok kerültek az ALSA konfigjába) és nem a Linux hibája.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 17:21:38

@waces: "csempe != widget. nagyon nem."

Pár szóban - ha belefér - leírhatnád, hogy miért nem.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 17:22:07

@waces:

Ezt a kiterjesztéses dolgot az első tíz percben szokták elmondani tetszőleges gyorstalpalón, ezért az a gyanúm, a Linuxról _sem_ tud túl sokat. Van egy olyan tippem, hogy valami vicces kis linuxos progival verték át. Megesik az ilyen. :)

Czink Attila (törölt) 2014.10.26. 17:35:03

Oké, kezdek ébredni alvás nélkül is. Az, hogy szoftverkalózkodásból indultunk, és itt vagyunk, nekem_ köszönhető. Nos, ez hiba, máshun' offolás. Első elnézést.

Második elnézést: Alátámasztás nélküli információk. Nem ide lesznek megmagyarázva, mert ez nem az a téma.

Harmadik elnézést: Most, hogy "jól befűtöttem", ide no more comment felkiáltással hagyom, hátha a téma helyrebillen. Ha nem, az a szégyen nálam marad.

És még mindig az a bajom, hogy nem vehetek régit, ez volt az alap-hozzászólás. Tudják, mit? Azért kell régi, mert f@szkalap vagyok, és nem akarok soha újat tanulni, ha megszoktam. Félálomban gépezek sokszor, ezért jó, ha minden a megszokott helyén van. De tény, hogy a Windows-user-ek nagyrésze, aki fizet is érte, ilyen f@szkalap, mert csak elérték ezek a marhák, hogy lesz választható Start menü.
>>>Önkritika! Ne menj a birkacsordával szembe! Eltapos! Mára ennyi belőlem, és a hülyeségeimből.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 17:35:08

@balcsida: Heartbleed természetesen. SSH, nem SH. Az egyébként is érdektelen; ha bennvagy egy Unixban, akkor már nem ügy root-tá válni.

Általában talán igaz lehet, hogy a zárt kódot író fizetett programozók jobb minőségű munkát végeznek, mint a hobbiból nyít kódot írók. Ez viszont semmiképp nem ellensúlyozza a zártság hátrányait.

A "security through obscurity" pláne egy széleskörben elterjedt alapvetően téves nézet.

waces · http://blog.waces.hu 2014.10.26. 17:53:34

@pushalias: en tudom :) kerdes a kommenter tudja e ;)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.10.26. 18:29:57

@Czink Attila:

Rendben, induljunk tiszta lapokkal, még a hozzászólásod végén levő birkacsordázást is elnézem, pedig az nagyon nem kellett volna. Én az offolással szemben nagyon nagy (bár nem végtelen) mértékig toleráns vagyok, ilyenért még nem nagyon moderáltam.

Viszont az állításaiddal nem az alátámasztatlanság volt baj. Az állításaid nagyon nagy része nem alá nem támasztott volt, hanem egyszerűen nem volt igaz. Voltak féligazságok is, tessék, itt a legújabb, hogy a Windows 10 csak a Start menüt adja majd vissza. Hát nem. Valóban nem lesz sokkal több, mint egy major upgrade, de egy ráncfelvarrásnál garantáltan i8gen (egyelőre csak enterprise felhasználóknak, a consumer oldal később alakul). Én tudom, mert nekem vannak róla információim,még ha nem is sok. Neked vannak? Kétlem.

JoeX 2014.10.26. 18:32:01

@atpijkamo:
Igaz, a kérdés nem nekem szólt, de egy fontos különbözőséget elmondanék erről.
Kezdem azzal, hogy bevallom, nem tudom mi a helyzet OSX és Android vonalon, de Windowsban hatalmas különbség van a kettő közt jelenleg is, mégpedig: (és ez a jövőben valószínűleg nagyobb lesz)
Widget? Elsősorban statikus, POLL alapú technológia! Tehát működése abból áll, hogy fix időközönként adatot ér el, vagy csinál valamit, és azt kijelzi
Live Tile: Dinamikusnak ható (És várhatóan interaktívvá fejlődő), PUSH alapú technológia. Tehát, ha a körülmények megvannak (és többnyire megvannak) akkor amennyiben a Tile hatáskörébe eső dolog történik, akkor fogadja az üzenetet, adatokat, és frissíti a megjelenését.
Ez alapvető működésbeli eltérés! Hiába mondható, hogy rénézésre ugyanaz (Pl időjárás widget volt a Win7-ben is, és csempeként van az utódokban is), de mégis gyökeresen eltérő a működésük.
És egyébként a boot idő, használhatóvá válás idejéből én úgy gondolom, hogy Androidon is az előbb említett widget megoldás van, de ez csak feltételezés, forrás és bármi utánajárás nélkül.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.26. 20:26:10

@JoeX: Természetesen a kérdés mindenkinek szólt, ez egy nyilvános fórum.

Nagyon köszönöm a magyarázatot, érthető volt!

Azt talán még hozzá lehet tenni, hogy az eseményvezérelt (csempe vagy push) technológia megfelelőbbnek látszik, ha kissé bonyolultabb is megszervezni. Minek pörögjenek (akár üres) ciklusok, amíg nem történik semmi.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.11.11. 19:30:41

Nem, kedves Czink Attila, a kutya sem állította, hogy itt demokrácia lenne.

Még csak az hiányozna, hogy a hozzád hasonlók a rögeszméikkel bombázhassák a normális olvasókat...

waces · http://blog.waces.hu 2014.11.11. 20:00:45

@czink attila: az,hogy egy mar nem tamogatott rendszert nem vehetsz meg,abban mi a meglepo? igen,joglejart dvd kiadasokat se vehetsz mar meg.
most el lehet lamentalni a hw/sw ipar osszefonodasan,de vegul is mindenki a piacrol el. uj swel adhatod el az uj hwt es viszont. mondjuk ennyi erovel lehetne azon is hisztizni,hogy legalisan nem lehet dos 6.22-t meg win 3.11-et venni. ez uzlet. x ideig megveheted jogszeruen,utana nem. vehetsz helyette mast. ez meg nem legitimalja a lopast.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.11.11. 20:03:12

@waces:

Hagyd a fenébe, szegénykém szimplán bolond. Mindjárt átküldöm a fenyegetőző emailjét, szerintem a hasadat fogod majd a röhögéstől.

waces · http://blog.waces.hu 2014.11.11. 20:03:27

@pushalias: ize. tudom,hogy foszerk meg minden,de imho durva anyazason kivul pont felesleges posztokat torolgetni. kis flamewar sose art. (masreszt minden cikkiro be tudja loni az igenyszintjet,hogy mit tur el a cikke alatt es mit nem. eleg lenne akkor gazolni ha ok szolnak. vagymi)

waces · http://blog.waces.hu 2014.11.11. 20:04:03

@pushalias: kuld. de ha mindenki egyetert,akkor nincs flame ... ;)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása