WinMagazin

A Windows Phone facebook csoportunk egyik olvasója úgy döntött, hogy elkezd használni egy Lumia 625 telefont. Szerencsére megoszotta velünk tapasztalatait, és mi pedig megoszthatjuk Veletek. A következő néhány napon egy mini sorozatban olvashatjátok Kovács Zsolt ismerkedését a 625-ös Lumiával. Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

lumia625.jpg

Az első nap.  A történet ott kezdődik, hogy hosszas gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam, hogy Android platform mellett Windows Phone-ra is kellene valami applikáció-féleséget kihozni. Arról nem is beszélve, hogy az egyik ismerősöm  olyan szuperlatívuszokat megszégyenítő magasságokba emeli a Nokia lumia 1020-as telefonját a „lagdroiddal"  szemben, hogy már kezdtem nagyon lúzernek érezni magam.

Szóval vettem egy naaaagy levegőt, és 1 hétre egy Nokia lumia 625-öt választottam társamnak.  A kihívás nagy, mert egy Nexus 4-es telefon a kihívó.  Nem mondanám magam extrém felhasználónak.  Nem root-olom a telefont,  nem telepíték programot csak a play-ből. Programok amiket használok „lagdroidon"  - gmail - chrome - facebook - facebook messenger - facebook page manager - skype - Google plus - Google hangouts - trello - alap fényképező app - Google docs - Google keep - farmville - zdefense Szóval semmi extrém.  Most az, hogy a 625 mennyire műanyag, és mennyire szép a képe az nem szempont: ne essen szét a kezemben, lássam a képernyőt.

Miután megkaptam a telefont, rutinból toltam egy softreset-et,  ami meglepően hosszú ideig tartott,  de mivel ezt a funkciót elvileg „talán-soha" sűrűséggel használom,  nem nagyon „rázott meg".  Ami viszont meglepett,  hogy bitang gyorsan indult el, és állt le a telefon. Le a kalappal,  köröket vert a nexus 4-re. A csempék felület nem gáz,  könnyen megszokható, viccesek az élő csempék. Egész hasznos is lehetne,  ha rá tudnék jönni, hogyan lehet beállítani az egyes alkalmazásoknál, mi legyen rajta.  A lockscreen-nél tetszik, hogy a facebookról le tudja vadászni a képeket, mivel én a gyerekeim képeit rakom ki sűrűn a facebookra, így szívetmelengető, hogy mindig másik kép jelenik meg rajta.

Ez volt az első nap. Az igazi „móka"  holnap kezdődik.

Forrás: Kovács Zsolt
Az illusztráció forrása: Nokia Lumia 625 termék oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr16595555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moris 2014.08.13. 17:25:40

Szerintem hard resetet nyomtál...
A SR kb egy kikapcs-bekapcs idejét igényli. Mindenesetre várom a következő tapasztalatokat.

odamondó 2014.08.15. 11:42:16

"lagdroid" az meg mi a franc?

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása