WinMagazin

Ugye mindenkinek megvan az a pillanat, mikor a Windows 8 bejelentésekor közölték: „Oda a start menü, tessék itt egy komplett kezdőképernyő helyette!" Talán ez az egyetlen dolog a jelenlegi verzióban, ami megosztja a tömegeket. Jogosan, hisz a Windows 95 óta bent lévő, és jól szolgáló elemet dobtak ki mindenféle piackutatás, vagy igényfelmérés nélkül. A Microsoft ezt látva átgondolta a dolgot, és cselekedett is.

Bár a Windows 8-hoz is elérhetőek külső start menü alkalmazások, azért ez mégsem hozza azt a megnyugtató érzést, hogy ez az alap rendszerünk része. Egy neve elhallgatását kérő forrás arról számolt be, hogy a következő Windows kiadásban - melynek jelenlegi kódneve: Threshold- az MS mérnökei ötvözik a Start menü, és a Kezdőképernyő részeit, ezzel meghagyva a csempés érzést, valamint visszatéve a tömegek által oly szeretett, ám az operációs rendszer nyolcadik verziójából eltávolított Start menüt is.

startmenu_0.jpg

 A fenti képen látható az új menü tervezett felosztása is, miszerint baloldalra visszatér a klasszikus elrendezés, míg jobb oldalon találjuk az általunk kiválogatott csempéket, és programindító ikonokat.

A Microsoft eredeti tervei szerint megfért volna egymás mellett a Start menü, és a Kezdőképernyő is, de az áprilisi Build 2014 konferencián kiderült, a menü teljes egészében kicseréli a csempés oldalt, ezzel próbálva visszacsábítani, illetve frissítésre bírni a jelenlegi Windows 7 tulajdonosokat.

A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Kezdőképernyő sem fog teljesen eltűnni. Miért is mondana saját elveinek ellen a Microsoft?

Szóval hogy is működik ez? Bootolás közben a rendszer átnézi a csatlakoztatott perifériákat, és ha nem talál egeret, valamint billentyűzetet, akkor a jelenleg is ismert csempés elrendezés fogadja a felhasználót, azonban ha megtalálja a külső eszközöket, akkor az Asztalra irányítja az usert. Ám az itteni Start menü mérete sem lesz teljesen szokványos. Indítás alatt a Windows felismeri, hogy az indított eszköz asztali pc, laptop, vagy esetleg netbook, és ennek megfelelően méretezi a menüt, és a rajta található csempéket. Okos nem?

A jelenlegi pletykák szerint az új Windows 9, avagy a Threshold jövő tavasszal kerülhet kiadásra, ám idén ősszel érkezhet egy beta verzió is belőle.

Ti örültök a változtatásnak?

Forrás, és illusztráció: WinSuperSite

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr406466303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabolcs Horváth 2014.07.03. 15:50:58

Nekem - a többséggel ellentétben - egyáltalán nem hiányzott az átláthatatlan és elavult Start menü. A kezdőképernyő sokkal intuitívabb, de gondoltam, hogy nem sok jövője lesz sajnos, mert a sok támadás miatt vissza fog táncolni a Microsoft.

IamTwo 2014.07.03. 16:50:18

Tableten nagyon király a start screen, desktopon kicsit döcögős az elején. De én már megszoktam, már leszedtem a start menü pótlékot is. Remélem azért lesz felhasználói szintű döntési lehetőség is, hogy de én csak azért is 'screent akarok a 'menu helyett.
Az appok ablakban fognak futni?

sszemtelen · https://www.youtube.com/user/sszemtelen 2014.07.03. 16:54:54

@IamTwo:
"Az appok ablakban fognak futni?"

Sajnos erről még nincsenek információink :)

Mihálykó Péter 2014.07.03. 18:32:02

@sszemtelen @IamTwo: am dràga Paul Thurrott màr egy jo ideje ezzel jön, és pont ezekkel a képekkel :D

béla a görög (törölt) 2014.07.04. 08:49:28

Én szeretem a csempés felületet.
Kapásból látok híreket/infokat.
Értem én, hogy az emberek 80%-át kiveri a víz ha valami nem ott és nem úgy van ahogy ő azt megszokta és ezért most hisztiznek - de akkor legalább a termékben hagyják már meg a választás lehetőségét

innovation 2014.07.04. 09:03:30

Nekem sincs bajom a kezdőképernyővel. Én azt nem értem, hogy az asztalnak miért van létjogosultsága tableten? Én inkább az asztalt szüntettem volna meg a tableten, és ahogyan az Apple átszabta az OSX-et, úgy a MS is átszabhatta volna kicsit innovatívabbra az asztali verziót.

eßemfaßom meg áll 2014.07.04. 09:19:14

Nekem tök mindegy, a lényeg, hogy a rendszer maradjon olyan pörgős és stabil mint a 8-8.1

cselaxi 2014.07.04. 09:46:20

Érintőképernyőre jó, nem érinthető képernyőre katasztrófa.

Energiatakarék (törölt) 2014.07.04. 10:09:37

A Win8 új korában fél óra olvasásra és gyakorlásra volt szükségem ahhoz, hogy megértsem, hogy működik a Win8 kezelőfelülete, azóta tudom használni. Sokkal jobban az igényeimre tudom szabni, mint a start menüt valaha. Ezt a fél órát sajnálja a júzerek 90%-a, inkább napi 8 órában (havi uszkve 160, évi majdnem kétezer) sír, hogy nem lehet használni, és toporzékol, hogy kéri vissza a startmenüt.

User error! Replace the user and press any key.

GyMasa 2014.07.04. 11:23:38

Es azt nem lehetne, hogy a Windows _Telepiteskor_ dontse el (ne adj Isten EN dontsem el) hogy most tabletem van, desktopom, vagy notebookom.
Mit fog pl. csinal na a notebookokkal, amiket hol dokkolva, hol csak ugy inditanak el?
Majd egyszer csempe jon be egyszer meg start menu?
En ugy erzem, hogy a MS meg mindig nagy ivben tojik az emberek igenyeire.
De ez csak az en velemenyem.
Egeszen biztosan en oregedtem meg tulzottan es lettem immunis a vilag nagyszeru ujdonsagaira.

Mészáros Laci 2014.07.04. 12:14:50

jó ötlet. sokat veszítettek ebben a három évben.

grigorij 2014.07.04. 13:06:23

Istenem... Könyörgöm!!!!
Egy Win blog miért áll be az ostobák mérföldes sorába?
Legalább itt elhangozhatna pár tény (nem, nem az olyan fszság, hogy "mindenféle piackutatás, vagy igényfelmérés nélkül"), hanem a egyes Win változatokról, azok célközönségéről stb.
Egy Win blogtól elvárható lenne, hogy nem keverje a Win7-et a Win8/8.1-el!
Ugye a Win7 az XP-Vista vonal része, a elbaltázott Vista helyett egy az XP-hez mérten használható, üzembiztos operációs rendszer!
A Win8 nem a Win7 leváltására készült, így nem is az volt a cél, hogy a 95/98/XP/Vista/Win7 vonal megszokásait megváltoztassa! Így EZT számon kérni egy egyébként jó OS-től és fejlesztőitől - fszság, tudatlanság, ostobaság!
A Win8 az Android/iOS mobilok, tabletek, netbookok sikerére adott MEGKÉSETT válasz!!!
A telefonodon mikor keresgélted a Start menüt???? Jé, soha?
Ti - és a sok bulvárblogger - a tudatlanságot, a felhasználói baromságot kéritek számon egy műszaki feljesztésen. Ma úgy működik egy autó, mit 30-40 éve? Nem! De tiltakozik valaki a moder dolgok ellen? Hát csak az ostobák!
A Win8/8.1 a desktop gépeken egy dolog miatt jó: az optimalizált mag miatt sebes egy átlagos gépen is!
De a büdös életben nem csempézel ott, hanem mész az asztalra! A 8.1 előnye, hogy összegyűjtötték a vezérléshez, beállításokhoz szükséges dolgokat egy csokorba és valóban nem kell az egyébként OSTOBA gépházféleségekben kutakodni valami után.
A Win8/8.1 szinte összes dolga kuszaság a Win7-hez képest, de hát nem az a cél, hogy az asztalról, egérrel dolgozz, hanem egy 5-7-10 colos képernyőn direktben érj el funkciókat, szolgáltatásokat.
Az meg tudja, nem?
Most akkor akik itt hallelújáznak az új Win miatt, hogy ismét lesz Start menü, na azokon meg a MS röhög, hogy na a sok debil, most nesztek itt a múlt, az egyébként mindig is felesleges dolog, ha ez kell, nesztek!
Véleményem szerint, aki annyia egyszerű, hogy a Start menü kell neki a Windows használatához, az ne Windowsot használjon!
Ha van pénze = Mac, ha meg nincs, szerezzen be egy Commodore 64-est!
És a legfontosabb! Asztalira használj Win7-et, az arra való!
De a lényeg!
Egy Win blog ne legyen TUDATLAN, hangulatkeltő bulvár!
Nem kell tóthbalázs szellemiségét idehozni!

eßemfaßom meg áll 2014.07.04. 13:27:56

@grigorij: nem fájt ennyi baromságot összehadoválni?

skaven 2014.07.04. 13:59:49

a mai napig keptelen vagyok megerteni hogy miert sir valaki a start menu utan.
meloban az elmult egy evben talan haromszor kattintottam ra, akkoris idegesitett, annyira fapad.

Tímár Mihály 2014.07.04. 14:19:29

Marhára nem értem, hogy telefonra, tabletre és asztali gépre miért kell ugyanaz az oprendszer, ugyanazzal a kezelőfelülettel. Jó, az egységes oprendszernek van némi értelme (egyszerűbb a programok portolása), de a kezelőfelületből miért nem lehet több? Linuxon 15 évvel ezelőtt annyi felületből választott az ember, amennyiből akart. Ja, és a virtuális desktopoknak köszönhetően dolgozni is lehetett rajta, nem úgy, mint a Windowson.

MEDVE1978 2014.07.04. 14:43:09

@grigorij: És a legfontosabb! Asztalira használj Win7-et, az arra való!

Ami nekem igazából fájt, hogy a tavaly újonnan vett laptopomnál fel sem merült ez a választási lehetőség, mert alapból win8-al adták csak. Így a következő lehetőségekkel néztem szembe:
1. Megpróbálom a csempés kezelőfelülettel.
2. Veszek egy win7-et pluszban.
3. Legyakom róla a legális win8-at és a helyére teszek egy hamis win7-et.
4. Felteszek egy win7 startmenü emulátort, ami visszarakja a start menüt az asztalra és egyből az asztalt hozza be - a csempéket kikerülve.

4-est választottam, de azóta is frusztrál, hogy egy elcseszett döntés miatt Redwoodban, én is szívtam.

cenzuratroll bosszanto 2014.07.04. 17:07:45

@grigorij:

"Véleményem szerint, aki annyia egyszerű, hogy a Start menü kell neki a Windows használatához, az ne Windowsot használjon!"

Ez előtt a mondat előtt egész értelmesnek tűntél. Ezzel viszont beleszartál a saját szádba. Egészségedre, ügyes vagy.

eßemfaßom meg áll 2014.07.04. 17:38:17

@Tímár Mihály: "ugyanazzal a kezelőfelülettel"

Meglepetééééés!

Ha még eddig nem vetted észre, az "Asztal" csempére kattintva megkapod a w95 óta imádott tálca-asztal felületet.

Szabolcs Horváth 2014.07.08. 09:46:42

@skaven: Teljesen igazad van. Sokan megrekedtek a múltban, ezért ragaszkodnak hozzá.

Celtic 2014.08.16. 09:58:21

Az az igazsag, hogy normal atlagember (mint en) nem konfiguralgatni akarja a gepet, hanem hasznalni. Meg sem probalkozok a w8-cal, mert w7 teljesen megfelel a celra.

Viszont ha mar ennyire jo a csempe, akkor valaki megmagyarazhatna, w2k12 serveren miert az van? Milyen gyakran raksz mobil cuccra w2k12 servert? Nem lett volna ertelme hagyni a Start menut (en alt. vagy onnan vagy a talcarol inditok programot, nyilvan a gyakran hasznalt van a talcan, a ritkabban a Start menuben. De semmi humorom az asztali csempek kozott keresni a programokat. Ahogy az asztali ikonok is marhasagok sztem.)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása