WinMagazin

Sok Windows Phone és Windows 8 tulajdonos lélegezhet fel most megkönnyebbülten, mert Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója a San Francisco-i Re/code konferencián nyíltan kijelentette, hogy nem szerepel tervei között az Xbox és a Bing részleg eladása, korábbi, már kinevezésekor megszületett pletykákkal ellentétben.

satya_nadella_lede.jpg

Bing = Információ

A Satya kijelentette, hogy a Bing mára jóval többet jelent a Bing.com-nál. A Bing a redmondi cég információbázisává fejlődött ki, mélyen bele van ágyazva szinte az összes Microsoft termékbe, megkülönbözteti a többi operációs rendszerektől, szoftverektől, így az eladása már elviekben sem vetődhet fel. Én például naponta használom az Egészség és fitnesz, a Sport vagy akár a fordító alkalmazásokat telefonon és PC-n is.

Ezek mellett felhívta a figyelmet a nem régen kinevezett igazgató arra is, hogy a Bing adatbázisát és szolgáltatásait egy ideje már nem csak a Microsoft használja, hanem mind az Apple, mind a Yahoo! népes felhasználói tábora minden nap a redmondi szervereket nyúzza.

Xbox, a totális szórakoztató platform

A nyolcadik generációs konzolháború az Xbox One számára vegyes eredményeket hozott. Habár eladásai némileg elmaradnak a PS4 eladásai mögött (ez leginkább az árkülönbségnek és az értékesítési régiók számának drámai különbségének tudható be), jelenleg a legjövedelmezőbb konzolként tarhatjuk számon (megelőzve a hetedik generációs társait is). Úgy tűnik viszont, hogy a kritikákra a Microsoft pozitív válaszokat ad: mind a piacbővítés, mind az árcsökkentések komoly hatással lehetnek az eladásokra.

Persze itt is érvényes, hogy az Xbox többé nem egy konzol, hanem egy egész szolgáltatáscsoport neve. Az Xbox márkanév egyre bővülő (bár itthon elég gyér) szolgáltatásaihoz tartozik a jelenleg elérhető legnagyobb zenei áruház, egy TV-s áruház, a speciális fitnesz szolgáltatások, saját gyártású sorozatok és sok egyéb jóság.

A részlegek eladása persze pénzügyileg is hátrányos lenne, hiszen mindkét ágazatba a Microsoft eddig többet fektetett, mint amennyit hoztak (vagy csak szerényebb profitot szerzett), de az eredményük mostanában kezd beérni.

Összességében úgy tűnik, a One Microsoft filozófia töretlenül folytathatja útját, még több kényelmet hozva hétköznapjainkba. Te mennyire örülsz a hírnek? Mennyire hiányolnád az Xbox-ot vagy a Bing-et?

 Forrás: Re/code

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr886224017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása