WinMagazin

Mostanában igen sikeres hetei voltak a OneNote alkotógárdájának. Pár hete kikerültek az új API funkciók, ingyenes lett a windows-os asztali verzió és úgy mellesleg kijött a maces változat is. Ez utóbbi örömére készítették az alábbi „One note more” című videót, ami a Nyomorultakból a „One day more” opus hát hogy is mondjam, feldolgozása. Paródiája. Akármi.

OneNote_Mac.jpgÉrdekesség, hogy bár itt-ott némi utószinkront elkövettek, ám ha minden igaz, akkor külső segítség (értsd: profi énekesek közreműködése nélkül) készült az egész. A szöveget Nicole Steinboknak, a OneNote program menedzserének lehet felróni, a zene ugyebár adott volt, az elkövetőket pedig a OneNote fejlesztői közül válogatták ki. Amit pedig még érdemes hozzátenni: egyre inkább úgy tűnik, a Microsoft valóban új irányt vesz fel.

Akinek tetszett, az írja meg nekünk. Akinek nem, az is, de olyan úgysem lesz. 

Forrás és illusztráció: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr826003954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása