WinMagazin

Olyan információk kerültek ki, amelyek szint a Microsoft még legalább két frissítés kiadását tervezi 2014-ben a Windows Phone 8.1-hez. A general distribution releasesként – GDR – is ismert frissítésekből kettő is szerepel az idei ütemtervben, és elképzelhető, hogy lesz még egy harmadik is, még mielőtt megjelenne a követketező major verzió, amelyből egyelőre még csak kódnevét ismerjük: „Threshold”.

IE_Pin_LiveTile_WindowsPhone_81.jpgNem hinném, hogy túl nagy meglepetés lenne, hogy a Microsoft a WP8 estében sikeresnek tűnő három frissítéses megoldást folytatja a WP8.1 esetében is az új funkciók és hibajavítások bevezetésére, pláne, hogy ezek a frissítések újabb és újabb médiamegjelenéseket adtak a rendszernek. Ugyanakkor egyre biztosabban látszik, hogy a Microsoft valóban átáll az egyéves főverzió kiadási ciklusra.

Hogy aztán mi lesz ebben az első két frissítésben, azt egyelőre senki sem tudja biztosan. Vannak olyan találgatások, hogy az egyikkel érkezhet a Verge-nél még tavaly kiszivárgott háromdimenziós gesztusokkal operáló Goldfinger, amit annak idején már a 8.1-hez vártak, ám  most már inkább 2015 elejére saccolják a megjelenését. Szintén hallhatók pletykák arról, hogy két kamerás, Lytro megoldású készülékkel jönne esetleg a Nokia, de ezekhez elég komoly rendszerszintű támogatás kell. Kisebb extra funkciók és hibajavítások persze mindenképpen jönnek majd.

WIndows_Phone_8_OS_Update.jpgA két frissítés megjelenése július, illetve november-december környékére valószínű – igen, tudjuk néhány készülék lehet, hogy csak júliusban kapja meg egyáltalán a 8.1-et –, de a GDR2-höz és GDR3-hoz hasonlóan valósznűleg már ezek is korábban telepíthatők lesznek a telefonokra. A „Threshold” pedig szinte minden bizonnyal 2015 tavaszára foh megérkezni. Erről még nem tudjuk, hogy 8.2 vagy 8.5 verziószámot kap-e majd (egyesek már egyenesen WP9-ről pletykálnak), de az elég biztosnak tűnik, hogy a Windows 8 frissítésével körülbelül egy időben jelenik meg.

Forrás és illusztrációk: WPCentral

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr765981293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása