2014-04-07 08:00Szólj hozzá!
biztonság xbox xbox one
Egy ötéves Ocean Beach-i kissrác van a reflektorfényben, miután felfedezett egy sebezhetőséget az Xbox One-ban. Még csak le sem ér a lába a földig a kanapén ülve, de mégis olyat fedezett fel, amit még a Microsoft is elismert. Karácsony után Kristoffer Von Hassel szülei észrevették, hogy gyermekük bejelentkezik és olyan játékokkal játszik, amivel nem kellene (pl. Dead Rising, Call of Duty).
„Ideges voltam. Tudtam, hogy valahogy rá fog jönni” – mondta Kristoffer. A későbbi büntetéstől félve elmondta szüleinek az igazat, majd apja megkérte őt, hogy mutassa meg, hogyan jutott be a fiókjába. Erről videó is készült, melyen az izgatott kiskrapek először rossz jelszót írt be, majd a jelszó-megerősítés képernyőnél csupa szóközt beírva apja fiókjába találta magát bejelentkezve.
Kristoffer apukája, aki egyébként számítógépes biztonsági szakértő, nagyon büszke a fiára. „Milyen döbbenetes ez! Mindössze 5 éves, és képes megtalálni és kihasználni egy sebezhetőséget. Azt hiszem, ez elég király dolog.”
Nem ez volt az első eset, amikor Kristoffer a tech tudását csillogtatta. 1 évesen az Androidos Toddler Lock alkalmazás védelmén verekedte át magát, a home gombot nyomva tartva.
A fiú és az apja közösen jelentették a Microsoft-nak a hibát.
„Azt hittem, hogy valaki el fogja lopni az Xboxunkat” – mondta az aggódó gyerkőc.
A redmondi cég javította a hibát, és azonnal javították azt. A hacker gyerkőc pedig egész szép elismerést kapott: kikerült a Microsoft biztonsági oldalára, aki segített biztonságosabbá tenni a Microsoft online szolgáltatásait. Továbbá 4 teljes játékot, 50 dollárt és egy éves Xbox Live előfizetést. Már azt is tudja, mi szeretne lenni, ha felnő: gamer, bár az apukája inkább valami számítógépes biztonsággal kapcsolatos pálya felé terelné, nem tudni, miért. :D
Az angolul jól értőknek pedig itt a videó is az esetről:
Forrás: 10news
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.