WinMagazin

Hosszú ideje jönnek sorra a pletykák, hogy mit várhatunk a 8.1-es frissítéstől. A kiszivárgó fejlesztői dokumentációból sok minden kiderült a nagyközönség számára, de nehéz volt elhinni, hogy abból minden megvalósul, pedig úgy tűnik, valóban így lesz. Hogy mikor? Erről pontosat nem tudunk, de a cikk végére azért eláruljuk, nagyjából mikor lehet számítani a frissítésre.

joe.jpg

A Microsoft fejlesztői konferenciájának első napján mutatta be a Windows Phone üzletág feje, Joe Belfiore a redmondiak mobil operációs rendszerének legújabb verzióját, illetve annak legfőbb újdonságait. A WP8.1 nagyon sok eddig kifogásolt pontban javult az elődhöz képest, számottevő fejlődés érhető tetten a testreszabhatóság, a hatékonyság és a mindennapi funkcionalitás terén is. Ezeket a kategóriákat szem előtt tartva próbálok végighaladni az újításokon, a galériába szedve képekben, valamint videón illusztrálva az adott funkciókat.

Testreszabhatóság

 Épphogy megynyomjuk a bekapcsológombot, máris változást tapasztalhatunk, a zárképernyő ugyanis sokak örömére külöböző témák segítségével testreszabható, így az eddig bebetonozottnak hitt elemek elhelyezkedése változhat. Az egyes részegységek elhelyezkedhetnek átlósan a képernyő közepét elfoglalva, de akár egy teljesen szokatlan, koncentrikus, a nyitómozdulattal egymásba forduló, és a háttérképet teljessé tévő körökkel is megbolondíthatjuk a kijelzőnket. A kezdőképernyőn is felfedezhetünk újításokat. A GDR3-mal debütáló (normál mretű csempékkel számolva) harmadik oszlop a rendkívül sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően kijelzőmérettől függetlenül minden modellnél elérhető lesz, állítható módon, tehát aki úgy gondolja, hogy az már túl sok lenne, maradhat a jelenlegi megoldásnál. A csempék háttere sem feltétlenül egyszínű mostantól, a gyári hátteret használó csempékra akármilyen fényképet rádobhatunk, így a csempék háttere az adott képet adja vissza. A sokak által hiányolt fekete csempeszín így már egyszerűen pótolható.

Értesítések, személyi asszisztens, naptár

Talán az egyik legrégebben várt újítás az action center, ami tulajdonképpen egy értesítési központ. Ezt a zár- vagy a startképernyőről érhetjük el fentről lehúzva az ujjunkat. Ide bekerül az összes értesítés, függetlenül attól, hogy egy alkalmazás ki van-e tűzve vagy sem, és apró ikon jelzi az állapotsávon, ha valamiről lemaradtunk. Az action center része még 4 darab általunk meghatározott gyorskapcsoló, amik ez esetben már nem csak az adott funkció beállításaihoz dob be, hanem valódi kapcsoló, így egy gombnyomással bekapcsolható a WiFi vagy a bluetooth. Nem szabad szó nélkül elmenni az akkumulátor ikonja mellett sem, az action center a töltöttség százalékos megjelenítést is tartalmazza, ezzel újabb komoly igényt kipipálva a kívánságlistán.

A legnagyobb jelentősége azonban mégsem ennek hanem inkább Cortana-nak van, akit a Halo-ból már ismerhetünk. Ő lett a Microsoft Siri-je, a Windows Phone 8.1 felhasználók új személyi asszisztense. A bemutatón látottak alapján jó humorú, szófogadó hölgy, ideális társ lehet a mindennapi teendők kezelésére. Cortana Bing alapokon dolgozik, ami az Atlanti-óceán túloldalán valamennyi biztonságot ad a működést illetően, de Európának ezen a részén, ahol a kis magyar lakosság éldegél, valójában a Bing nem sok mindenre használható. Talán nem akkora probléma, hogy Cortana nem tud elvinni minket a legközelebbi kínaiba ebédelni, mert tud ezer más dolgot, amihez csak némi angoltudás szükséges, hogy könnyebb legyen általuk a mindennapunk rendbentartása. Cortana ugyanis jó asszisztenshez méltón kezeli a naptárunkat, szól ha egy új bejegyzés ütközik valamivel, ha arra kérjük, értesít ha valamit feltétlen meg kell említenünk beszélgetőpartnerünknek, egy szavunkba kerül és a kért időpontban felkelt minket, szóval talán csak kávét nem főz nekünk, de mivel tanulékony, hát ki tudja...

Cortana legnagyobb fegyvere azonban a jegyzetfüzete. Az ötlet egy valódi asszisztenstől jött, aki elmondta, hogy főnökéről a fontos információkat egy saját jegyzetfüzetben tárolja. Így hát Cortana is jegyzetfüzetben tárolja, mikor nem szabad zavarni a főnököt (quiet hours), illetve kik azok, akik mégis zavarhatják(inner circle, azaz belső kör). Ezen túl figyel arra, hogy mi tartozik az érdeklődési körünkbe, milyen zenét szeretünk, valamint ha akarjuk, még a telefonon tárolt e-mailjeinkbe is bele tud olvasni, például hogy kinyerje a következő repülőutunkhoz tartozó adatokat, és időben figyelmeztessen, nehogy lekéssük a repülőt.

Új asszisztensünk képes a vele együttműködő külső alkalmazások kezelésére is, így posztolhat illetve kereshet a Facebookon a nevünkben, írhat a Twitterre, vagy hívást kezdeményezhet Skype-on keresztül. Cortana tehát figyelmes és okos, de kérdés, hogy itthoni körülmények között (gondolok itt nevekre, helyszínekre) hogyan fog szerepelni, remélhetőleg van annyira tanulékony, hogy a nyelvi nehézségekkel megküzdjön. Ezt azonban még egy darabig nem fogjuk megtudni, Cortana ugyanis még próbaidőn van, és egyelőre csak amerikában teljesít szolgálatot. Az kérdéses, hogy akik amerikai régiós Microsoft fiókkal rendelkeznek, azok dolgozhatnak-e Cortana-val, ezt valószínűleg csak akkor tudjuk meg, ha végre elérhető lesz legalább a fejlesztői előzetes.

Cortana szépen eszközölt bejegyzéseihez kaptunk a naptárba heti nézetet, sok felhasználó nehezményezte a hiányát, valamint így könnyebben nyomon követhető a menetrend, ráadásul az Outlook.com naptárfelületéhez hasonlóan itt is megjelenik az időjárás az egyes napok sarkában.

Beviteli eszközök, kommunikáció

Androidos körökben nagyon kedvelt beviteli mód a swype billentyűzet alkalmazása. Itt lényegében arról van szó, hogy az ujjunk felemelése nélkül, összekötve a betűket tudunk szavakat alkotni, ami gyakorlott felhasználók számára sokkal gyorsabb, mintha az ujjunkkal egyesével ütnénk be a karaktereket. Mostantól ez a lehetőség bekerül gyárilag a Windows Phone-ba, a Microsoft a Word Flow nevet adta a megoldásnak. Ezzel rögtön fel is állítottak egy világrekordot. Egy Lumia 520-ra telepített 8.1 demón a Word Flow billentyűzet segítségével döntötték meg az okostelefonos gépelési sebesség világrekordját, amit korábban egy Samsung Galaxy S4-gyel tartottak.

Megújul a Skype is, teljesen új alkalmazás készül a 8.1-hez. Amit a WP8 rajtjára ígértek, most jött el az ideje, nevezetesen hogy a Skype integrálva lesz a tárcsázóba, sőt, akár nomál hívás közben is válthatunk majd partnerünkkel Skype-beszélgetésre,  ráadásul ahogy említettük, együttműködik Cortana-val is.

Hub-ok, multimédia alkalmazások

Megújul a people hub, a közösségi csatornák megjelenítésénél előtérbe kerülnek a képek, ezek alapértelmezetten nagyobb méretben kerülnek megmutatásra, illetve mostantól nem csak a Facebook, vagy a Twitter fiók történései kerülhetnek be oda, hanem bármilyen erre felkészített alkalmazás beépülhet. Megújul a képek megjelenítése is, a telefonnal készült fotókat mostantól dátum, vagy helyszín alapján is képes csoportosítani a rendszer, és itt is igaz, hogy integrálhatóak az alkalmazások, így létrehozhatunk a telefonunkon egy online fotóalbumot. A zenék, podcastok, videók kezelésére szolgáló alkalmazás eddig együtt futott Zenék + videók néven, mostantól azonban külön alkalmazások lesznek. Én ennek az iránynak annyira nem örülök, számomra a WP egyik nagy előnye volt, hogy egy-egy beépített alkalmazást sokldalúan lehetett használni, nem kellett mindenre egy külön program. Ide kapcsolódó fejlesztés, ami szintén sokak gondja volt, a hangerőkezelés. Nem kell többé mindent egy hangerőhöz igazítani, külön lehet állítani a csengőhang és az értesítések hangerejét, valamint a médiatartalmak és alkalmazások hangerejét.

Tárhely, Wi-Fi, akkumulátor

A már ismert Data Sense mellé kapunk Wi-Fi Sense és Storage Sense nevezetű rendszeralkalmazásokat. A Wi-Fi Sense segít adatforgalmunk redukálásában azzal, hogy az adatbázisában szereplő megbízható nyílt hotspotokhoz automatikusan csatlakozik, amennyiben elérhetők, valamint ennek segítségével engedélyezhetjük automatikusan barátaink számára az otthoni Wi-Fi hálózathoz csatlakozást anélkül, hogy a jelszót meg kéne adni nekik. A Storage Sense a jelenleg is létező tárhelykezelő továbbgondolt verziója. Eddig csak azt tudtuk megnézni, mi mennyi helyet foglal a telefonon, mostantól azonban mozgatni is tudunk tartalmakat a telefon és az SD kártya között, anélkül, hogy csatlakoztatnunk kéne azt számítógépünkhöz. Bár alkalmazásokat tudunk majd telepíteni külső tárhelyre, ezek utólagos mozgatása valószínűleg nem lesz lehetséges.

A Battery Saver is ismert funkció, de jelentősen bővült a tudása, szemmel tartja az alkalmazásainkat, és monitorozza azok fogyasztását, így az esetleges indokolatlen merülések okozóját ki tudjuk szűrni általa.

Windows és a Windows Phone kapcsolata

A Microsoft fiók már most is nagy mértékben összeköti a felhasználók Windows 8-as, és WP8-as készülékeit, de ez tovább mélyül a 8.1 mobil verziójának érkezésével. Egyrészt nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy amennyiben a fejlesztők engedélyezik, ugyanazt a alkalmazást nem kell kétszer kifizetnünk (telefonra és PC-re), hanem a közös adatbázisnak köszönhetően ha egyik helyen megvettük, a másikon is letölthetővé válik számunkra. Másrészt végre megoldható lesz a telefonunk képének megjelenítése más kijelzőkön, pl. USB kábelen keresztül PC-n (ehhez a befogadó eszközön szükség lesz egy alkalmazás telepítésére), vagy a Miracast technológiát használva ezzel kompatibilis eszközökön.

Végül érkezik az Internet Explorer 11 a telefonunkra is, ami képes lesz kedvenceink, illetve az aktuálisan látogatott weblapok szinkronizálására a Windows-os verzióval. Ha elkezdünk olvasni egy cikket otthon, de el kell indulnunk, útközben kényelmesen befejezhetjük azt telefonunkon. Emellett lesz inkognitó mód és végre képes lesz elmenteni a felhasználók különböző jelszavait is.

Vállalati megoldások

 A Windows Phone 8.1 nagy előrelépés a vállalati infrastruktúrába illeszthetőség terén. S/MIME és VPN támogatás, LOB (Line of Business) alkalmazások és engedélyek kezelése, valamint testreszabható MDM (Mobile Device Management) támogatás jellemzi a 8.1-et.

Megjelenés

A sok jóságnak mikor fogunk örülni mi, felhasználók? A Preview for Developers program keretein belül még áprilisban elérhetővé válik a frissítés, de aki türelmes, és nem kíván ezzel foglalkozni, a következő hónapokban, legkésőbb nyár végéig akkor is megkapja a frissítést. Bízzunk benne, hogy ez a sok apróság tényleg olyan sokoldalú, jól használható rendszert eredményez majd, mint amilyennek a bemutató alapján tűnik, én már nagyon várom.

Forrás: Windows Phone Blog

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr905891172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki23 2014.04.03. 19:15:59

Nagyon jó az irány, Cortana ütősre sikeredett.

azigazsagoszto 2014.04.04. 22:40:28

A most personalize smartphone szokapcsolat Joe kedvenc szava, de legalabb 100x elmondta a keynote alatt :)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása