WinMagazin

A barcelonai MWC-n a minap bemutatkozott a Nokia androidos (sicc!) X platform köré épített okostelefon családja. Ahogy korábban már megénekeltük, a családnak három tagja van, az X, X+ és az XL. Persze internetszerte beindult az anonim veresegyházi kóristák szabad szakszervezete, akik már korábban azt remélték, hogy mielőtt a Nokia telefonos üzletága beolvad a Microsoftba, még egyet odaszúr a Redmondiaknak, hogy lássák, mi is lehetett volna ha a Google supporttal a hátuk mögött Andy Rubin személyesen ringatja álomba a Microsoft rabigája alatt sínylődő felhasználókat.

130903nokms.jpg

Aki picit végiggondolta azt is, hogy milyen volt az elmúlt években a Nokia - Microsoft páros kapcsolata, illetve milyen elemei is vannak a Nokia saját termékportfóliójának (HERE Maps, Drive, Transit, zene szolgáltatás, stb.), az egyből kisakkozhatta, hogy a Google Play áruház, Google Maps, GDrive nem igazán elképzelhető egyetlen Nokia készüléken sem (lehet szentségelni emiatt, de ez üzletpolitikai döntés, és nem az adott termékhez való vonzódás vagy utálat kérdése). 

Ezek után érkezik a Nokia X, aminek a kivitelezése kapcsán az merült fel bennem, hogy a Nokiánál nagyobb troll jelenleg nincs a mobil iparban (ezt bizonyítják mostanában twitteren és a többi közösségi médiában). Az holtbiztos, hogy a versenytársak mellett azoknak is odaszúrtak ezzel a vonallal, akik a leghangosabban énekelték az "androiddal jobb lenne!" ódát az elmúlt két évben.

Nokia-X-Dual-SIM.jpg

Azért azt sejthető volt amikor Stephen Elop érkezett, és a Symbian/Meego rendszer lapátra került, hogy az S40 és a WP lesz közösen harcba küldve az amúgy 424-es lokomotív lendületével száguldó Google rendszerrel, és a még mindig pofátlanul magas árbevételt termelő iOS-sel szemben. 

A Microsoft gőzerővel fejlesztette és fejleszti a WP-t (szerencsére ez mára végre meg is látszik), és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világpiaci viszonylatban egyértelműen a redmondiak terméke a harmadik számú mobil OS a piacon. Az előző évtizedből megörökölt S40 platform létjogosultsága viszont már három évvel ezelőtt is erősen megkérdőjelezhető volt, az amúgy lassan rotációs kapán is Android kernelt forgató mobil iparban.

Természetesen az előző megjegyzés csak egy demagóg túlkapás volt részemről, de azt láttuk az eredmények alapján, hogy az Asha széria nagyon nem ellenfele egy olcsó droidos készüléknek. Az egy másik kérdés, hogy feature phone-nak viszont tökéletes. Csak sajnos a Nokiánál eddig nem ezt a szerepet szánták neki. 

És pont ez okozta a fejfájást a finn gyártónak. 2011 óta burkoltan vagy nyíltan amiatt panaszkodnak a mobilcég alkalmazottai, hogy nem képesek felvenni a távol-keleti és koreai fröccsöntő műhelyekkel a versenyt, egyszerűen olcsóbb mobilokra is szükségük volt, mert a WP adta lehetőségek két okból is korlátozottak: 

  1. A Microsoft legalább a verseny látszatát igyekezett fenntartani akkor, amikor a Nokiával is megfizettette a WP után esedékes licenc díjakat, és ugye Androidnál nem kellene fizetni (legalább is a Googlenek), itt viszont igen. 
  2. A WP által támasztott hardveres követelmények (elsősorban SoC) miatt képtelenek voltak a legolcsóbb kategóriában ütőképes versenytársakat kiállítani a Vodafone Smart Mini, Samsung Galaxy Y, Galaxy Ace sorozat fémjelezte csapattal szemben, és ezt az űrt kellett volna az Asha szériának, és az S40-es termékvonalnak kitölteni. 

Márpedig a tizenezres okostelefonok felvevő közönsége az a fiatal 14-18-as korosztály, akinek a legfontosabb az, hogy úgy menjen a Facebook és a Twitter ahogy a haver Galaxyján, illetve az Angry Birds is elinduljon mindenféle hekkelés nélkül, ezt pedig szinte tökéletesen hozza a Nokia X, úgy hogy kb. zéró erőfeszítéssel bárki tud telepíteni alkalmazásokat, akár a saját áruházból, akár a Google Playből letöltve. 

Nem mellesleg azzal, hogy az összes létező Google szolgáltatást kidobták, helyet teremtettek a sajátjuknak, illetve a Microsoft termékeinek. Nem hiszem (sőt tudom) hogy a OneDrive, Office Web Apps, a Bing, a Here Maps vagy a Here Drive nem rosszabb alternatíva, mint GDrive, Gmail, a Google Search, a Google Maps, és a ... ja hogy a Googlenek nincs is offline navigációja? Ejnye. 

nokia_lumia_925_here_drive_icon.jpg

De Microsoft cuccok ide, Nokia térképek oda, a felhasználók mégis kapnak droidot, Kicsit zöld, kicsit hápog, de legalább az övék. WP utóérzésű kezelőfelülettel (amit a legtöbben majd megszoknak - vagy lecserélnek), egy olyan készülékre, amire szabadon  azt telepíthetnek amit akarnak, mégis a Microsoft és Nokia termékekhez kötik őket, ezeknek a használatát szokják meg.

Outlookba regisztrálnak MS fiókot ha levelezni akarnak, Here Mapsot használnak majd Google Maps helyett, Binget használnak ha kecskepornóra, ööö a világbékére keresnek, és Office Web Appsel szerkesztik a felhőbe feltöltött Word fájljaikat. Nem mellékesen arra is rájönnek, hogy mindegy, hogy a  Vang-zsizsi kézműves manufaktúra vagy a Nokia gyártja majd a low-end belépő kategóriás android készüléket, csodát nem tudnak majd művelni. 

Gyenge hardveren, lassúcska oprendszer, ami kicsit bugos, kicsit szaggat, és két hét elteltével az ember a pokolba kívánja (persze neeem, ez elő sem fordulhat, nyalint, nyalint, nyalint). A következő készülék kiválasztásánál pedig a legtöbb felhasználó pont amiatt választhatja az amúgy jelentősen gyorsabb és folyamatosabbnak tűnő WP variánst, mert a kezelőfelületéhez már hozzászokott, a szolgáltatásokkal pedig „beetették”, mint a nagymellű madame Pista bácsit a kuplerájban. 

Kockázatos út, amit választottak (visszájára is elsülhet a dolog), de nem kivitelezhetetlen. Viszont a kommunikációban nagyon harsogni kell majd, hogy „Ti akartátok a droidot, hát tessék, megkaptátok. Ez ilyen.” Ha nem tetszik, itt az alternatíva. Mindezek mellett a Nokiának lesz még egy harca a szolgáltatókkal is, mert mind a három készülék variáns dual-SIM kártyás, ami nem meglepő módon nem épp a szolgáltatók kedvence (SIM korlátozás helyett egyszerűbb lenne mondjuk magenta vagy vörös színű szilikonnal telenyomni a második SIM foglalatot). Kíváncsian várom, hogy az indiai piacon kívül találkozunk-e majd ezekkel a készülékekkel (természetesen a szolgáltatói kínálatban), és hogy a trollkodáson kívül jó lesz-e valamire a termékvonal. 

Az illusztrációk forrásai: iko.blogspot.com, nokia.com, knowyourmobile.com

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr525832238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balcsida 2014.02.26. 09:53:48

"ezt pedig szinte tökéletesen hozza a Nokia X, úgy hogy kb. zéró erőfeszítéssel bárki tud telepíteni alkalmazásokat, akár a saját áruházból, akár a Google Playből letöltve"
Nincs rajta Google Play áruház.

RTB 2014.02.26. 10:19:30

A Bing sajnos semmiben nemhelyettesíti a Google-t Szeretném mondani, hogy igen, de a közelében sincs. Úgyhogy muszáj volt a windowsos telefonomra felrakni a google kereső alkalmazást.

crey7 2014.02.26. 11:12:11

@balcsida: valóban. És ha elolvastad a mondatot, azt írtam, hogy akár a Google Play áruházból letöltve. Nem azt írtam hogy előtelepített Google Play ;)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.26. 13:13:06

Érdekes egybeesés, hogy a Nokia Windows-nak kinéző Androiddal kezd el telefonokat árulni, miközben a Microsoft bejelenti, hogy több új gyártóval fognak Windows-os telefonokat kiadni.

A Nokia térképek jobbak, de a Bing harmatgyenge, szóval felhasználótól függ, hogy melyiket részesíti előnyben. A Windows Phone platformról hiányzó alkalmazások listáját pedig ne is említsük, a cégek többsége megelégszik az iOS és Android fejlesztésekkel...

ridervagyok 2014.02.26. 15:45:09

azért a here maps közel sem annyira használható, mint a google maps, már ami a helyeket illeti.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2014.02.26. 16:01:57

@RTB:

Ha a Bing is tudna időhatárok közötti keresést, akkor jóformán már csak azt használnám. Ennek a hiánya viszont sajnos valóban nagyon fájó.

crey7 2014.02.26. 16:10:24

@ridervagyok: ezért is injektáltak a foursquarebe cirka $15 millió dollárt Microsofték, hogy segítsék picit a Bing local search tovább fejlesztését.

valaki23 2014.02.27. 11:37:35

Csak hallkan merem megjegyezni, hogy én Bing-et használok. Nagy néha (3-4 havonta), amikor nagyon nem találok valamit, akkor meg szoktam nézni Google-ben is, de ilyenkor nem látok nagy eltérést, szóval nem vagyok előrébb. Lehet, bennem van a hiba ;-)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása