WinMagazin

Napjainkban elborítanak minket a jelszavak, PIN kódok, felhasználónév és jelszó párosok. És persze mindig pont az nem jut eszünkbe, amire szükségünk lenne. Ezt elkerülhetjük úgy, hogy ha leírjuk a jelszavunkat, de ezt soha és senkinek nem ajánlom, mert bárki megszerezheti. Tehát a monitor szélére ragasztott post-iteket vagy a jelszo.xls-t nyugodtan felejtsük el. Amire szükségünk van az egy olyan megoldás, ami titkosítva, erős jelszóval védve méis bárhonnan elérhető módon képes tárolni a jelszavainkat. Úgy, hogy ha más megszerzi a jelszó adatbázist, akkor se érjen el vele semmit.

2014-02-12- 10-52-48.jpg

Erre nyújt majdnem tökéletes megoldást a most bemutatandó Sky Wallet. A program ugyan nem ingyenes, de a 945 Ft-ot, amibe kerül bőven megéri. Természetesen van lehetőségünk vásárlás nélkül is kipróbálni a programot, hogy lássuk megfelel-e az igényeinknek. A próba verzió két limitációt tartalmaz csupán. Az egyik, hogy maximum három elemet vehetünk fel, a másik pedig, hogy nem kapjuk meg a desktopos alkalmazást. Ez utóbbi az alkalmazás megvásárlása után ingyen áll a rendelkezésünkre. Az adataink biztonságáról egyrészt a bépített AES 256 bites titkosítás és a kötelezően megadandó mesterjelszó gondoskodik. Mivel a program lényege, hogy bárhonnan elérhessük a jelszavainkat, így a program egy általunk megadott Skydrive mappába képes lementeni az adatbázist. Azt említeni se szükséges, hogy a feltöltött fájl szintén titkosított.

Nézzük először a mobilos alkalmazást! A telepítés után először meg kell adnunk a mesterjelszót. Itt célszerű egy könnyen megjegyezhető, de kellően hosszú jelszót kitalálnunk, ami tartalmazzon kis- és nagybetűket, számokat vagy speciális karaktereket. Példa a könnyen megjegyezhető, de kellően bonyolult jelszóra a W1nM@g4z1n. Egyébként ezen az oldalon rögtön le is ellenőrizhetjük a jelszavunk erősségét és javaslatokat is kapunk a jelszóval kapcsolatos esetleges hibák javítására: Passwordmeter. Vagy generálhatunk magunknak véletlenszerű jelszót: Passwordgenerator.

Miután ezen a lépésen túl vagyunk elénk tárul a program kezelőfelülete, a maga puritán egyszerűségében. Rögtön kapunk is két teszt jelszót, amire rányomva és a törlést választva lehetőségünk lesz három saját jelszót elmenteni. Mielőtt azonban ebbe belecsapnánk nézzük át a program beállítási lehetőségeit. Megváltoztathatjuk a mesterjelszót, ki- és bekapcsolhatjuk az automatikus szinkronizációt a Skydrive-val, illetve bekapcsolhatjuk az automatikus zárolást. Vagyis ha átváltunk egy másik alkalmazásra, majd vissza a Sky Walletre, akkor újra be fogja kérni a jelszavunkat. Megadhatjuk, hogy hány perc inaktivitás után zárja le magát a program, illetve, hogy indítás után milyen nézetet szeretnénk választani (legfrissebb bejegyzések (Recent items), minden bejegyzés (All items) vagy csoportok szerinti nézet (Groups). Egy nagyon fontos és hasznos funkciót nem említettem még a beállító oldalrül, ez pediglen a sablonok szerkesztése. Itt lehetőségünk van kedvünk szerint átszerkeszteni a meglevő sablonokat, vagy igény szerint újat létrehozni.

Aki napi szinten használja a programot és sok-sok adatot tárol benne annak jól fog jönni ha saját szája ízére szabhatja a sablonokat. Amik tulajdonképpen azt tárolják, hogy egy bizonyos típusú elemhez milyen adatokat kívánunk megadni. Például a Facebookhoz elegendő a belépéskor használt e-mail cím és a hozzá tartozó jelszó, míg mondjuk a levelezőszerverünk adatainál kell a POP3/IMAP szerver neve vagy az SMTP cím is. Amennyiben valamelyik nem szerepel a gyári sablonban egyetlen gombnyomással (a képernyő alján levő kis + jelre pöckölve) már hozzá is adhatjuk. A mező neve szabadon megadható (így akár igény szerint magyarosíthatjuk is az alkalmazást), míg a mező értéke szabad szöveg (Generic Text), jelszó vagy PIN (Password or PIN) vagy telefonszám (Phone number) lehet.

Természetesen sablon elemeinek sorrendjét is szabadon meghatározhatjuk a mező mögötti fel- illetve lefele mutató nyilak segítségével. Amennyiben a gyári sablonok nem elegendőek létrehozhatunk sajátot is a "new template" feliratú kis + jellel. Ez esetben először a sablon nevét kell megadni, kiválasztani a hozzá tartozó kis ikont és elmenteni. Ezután a elemek szerkesztése már ugyan úgy történik, mintha egy meglevő sablont módosítanánk. Egyszerű, mint a faék.A beállítási mezőnek még egy érdemi menüpontja van, ez a "get desktop companion", ami csak akkor lesz kattintható, ha már van legalább egy bejegyzésünk és megvettük a programot. Ezesetben egy e-mail elküldése után a Live ID-nkhoz kapcsolódó e-mail címre kapni fogunk egy letöltési linket, amivel telepíthetjük a program asztali verzióját.

Adjunk hozzá egy bejegyzést. A megfelelő csoport kiválasztása után adjuk meg a nevet (Name), a leírást (Description), amennyiben csoportokba is rendezzük az adatainkat, úgy itt megadhatjuk, hogy melyik csoportba tartozzon (Group) és a sablonban felvett mezőket töltsük még ki. Ha a bejegyzéshez nem a sablon alap ikonját szeretnénk használni, természetesen itt megváltoztathatjuk másra. Majd mentsük el és kész. Ezután a megszokott WP8-as alkalmazás listára emlékeztető felületen meg is jelent a felvett elemünk. Jobbra scrollozva lehetőségünk van csatlakoztatni a Sky Walletet a Skydrivehoz, ami hasznos, hisz innentől kezdve bárhonnan elérhetjük a Sky Wallet adatait. Főleg ha beállítottuk az automatikus szinkronizálást is. Miután bejelentkeztünk válasszuk ki azt a könyvtárat, ahol tárolni szeretnénk az alkalmazás "adatbázisát". Sajnos a program nem képes létrehozni új könyvtárat a Skydriveon, ezért ezt nekünk még korábban meg kell tennünk manuálisan. Ha olyan könyvtárba mentenénk, ahol már van Sky Wallet adat, akkor automatikusan ezt felismeri a program és megkérdezi, hogy szeretnénk-e a felhőben tárolt adatot letölteni (kvázi importálni) vagy sem.

Még tovább görgetve jobbra a csoportok listájához jutunk, aminek használata értelemszerű. Az elemek felvételekor megadott csoportok jelennek meg itt és a csoportot kiválasztva az összes oda tartozó bejegyzést látjuk. Ettől jobbra a legújabb elemek (recent) látszanak, majd tovább görgetve vissza jutunk az képernyőlánc elejére.

Nézzük a desktop alkalmazást. A megkapott levélben egy link és egy aktiváló kódot találunk. A link egy publikus Skydrive megosztás, ahonnan letölthetjük az alkalmazás legfrissebb verzióját. A next-next-finish bonyolultságú telepítés gyorsan lezajlik. Egyedül a program célkönyvtárát adhatjuk meg, illetve azt, hogy csak a mi felhasználói profilunk alá kerüljön-e fel vagy sem. Az első indítás után kell megadnunk a levélben kapott aktiváló kódot, ezután a Live ID-hez tartozó jelszavunkat, valamint a szinkronizálandó Skydrive könyvtárunkat, és kész is vagyunk. Ha megtalálja a megfelelő adatfájlt a program, akkor meg kell adnunk a korábban generált mesterjelszavunkat. Ezután tárul elénk a program kezelőfelülete, ahol pontosan ugyan azokat a dolgokat végezhetjük el, mint a telefonos alkalmazásban, csak valószínűleg mindenkinek könnyebb a gépén becsápolni az adatokat, mint telefonról. Egy addicionális pluszt nyújt még az asztali program, ez pedig az adatok exportálásának képessége. És ez az a funkció, amit soha nem szabad használni. Ugyanis az export egy titkosítás és jelszó nélküli, bármivel megnyitható .csv fájlt eredményez. Márpedig jelszót soha, de soha nem tárolunk el így.

A program nagyon jól használható mindazoknak, akik sok jelszót, pint, belépési paramétert kell, hogy fejben tartsanak. Amíg a de facto szabvány KeePassból nem készül normális WP8-as verzió, addig ez a kis program minden igényt kielégít (a KeePass mobilos verziói egyébként is távol állnak a jótól, úgyhogy egyhamar nem fenyegeti veszély a Sky Walletet). Egyedül az asztali alkalmazás exportálási funkciója az, ami hiba, hogy bekerült, de azt meg nem használjuk és akkor nem lesz gondunk. Az alkalmazás bőven megéri az árát.

Letöltési link.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr605810650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabolcs Horváth 2014.02.14. 15:06:15

Azt a funkciót gondolom nem tudja, amit a KeePass, hogy felismeri, melyik weboldalon vagyunk és egy billentyűkombinációt lenyomva automatikusan beírja a megfelelő helyre a felhasználónevet és a jelszót. Ilyen Windows 8-as alkalmazást keresek, de sajnos egyik sem képes erre :(

waces · http://blog.waces.hu 2014.02.14. 15:53:54

@Szabolcs Horváth: nem sajna. de ezt emlekeim szerint (bar boven lehet, hogy rosszul emlekszem mar) azt a tobbi mobilos kliens se tudja csak a desktop verzio.

Szabolcs Horváth 2014.02.14. 16:51:18

@waces: Azt tudom, nem is várom el ezt mobilon, elég lenne, ha PC-n. Viszont elég sokat megnéztem és egyik sem tudja sajnos a modern UI-sok közül. Ezért vagyok kénytelen használni még mindig a KeePasst, ami viszont nem képes szinkronizálni a jelszavakat.

valaki23 2014.02.14. 20:47:28

A LastPass bookmarklet-tel működik metros felületeken is, de desktop-on természetesen van plugin minden ismert böngészőre is + multiplatform (mac, linux, ios, android, wp, stb). Sőt, ha publikus szolgáltató hack volt, akkor arról automtaikusan tájékoztatnak, így tudtam meg pl, hogy az adobe account-om benne volt az adobe betörés során ellopott adatbázisban. A LastPass ráadásul lehet multi factor authentikációval is védeni. Nem ismerek mást, ami ennyi mindent tudna.

waces · http://blog.waces.hu 2014.02.14. 21:22:53

@valaki23: igen,keszul arrol is cikk hamarosan (csak "idom keves" :) )

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása