WinMagazin

Eheti lányunk Sophia Tomalla német színésznő, aki már sok mindent megélt. Nem volt könnyű dolgom, ugyanis a hölgy szinte kizárólag szépen felöltözve jelenik meg a képeken, ám egyszer levetkőzött a német Playboy oldalain, aminek közlése meg ugye felvetne némi aggályt a szerzői jogokkal, és az oldal korhatárával kapcsolatban. Azért találtam pár fotót, amit a jóízlés határain belül meg tudunk osztani veletek.

Még egy dologgal adósak vagyunk, ez pedig a rovat ötletének eredete. Addig rendben is vagyunk, hogy a Facebook oldalunkon reklamáltátok, hogy kevés a csaj, de ki is kellett találni. Nos, a rovathoz az ötletet az Appleblog oldalról vettük, akik régebben heti Apple csaj rovatot vezettek, ami ki tudja, miért szűnt meg. Természetesen az ötlet felhasználásához engedélyt kértünk, ők pedig áldásukat adták ránk.

És akkor most jöjjenek a képek, először is egy láncingben.

sophia-thomalla-620x400.jpg

Felvágott hajjal egy Telekom fotózáson

sophia-thomalla-mit-undercut-600x800-1192474.jpg

Sophia büszke a kebleire, szívesen kiteszi őket, amint a következő két képen látható.

Sophia Thomalla2.jpg

Sophia_Thomalla_Celebboardnet.blogspot.com3_.jpg

Itt egy naptáron már némileg többet mutat magából.

teaserbild_0024_25_adventskalender.jpg

És legvégül, amiért hozzánk felkerült, 2010-ben a Deutche Telekom vele mutatta be a Windows Phone telefonokat.

SophiaThomallaLaunchNewWindowsPhoneDeutsche.jpg

Köszönjük a tippet Szabeenak.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr995753252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása