WinMagazin

Új Windows 8-appok karácsonyra

Belehúztak a hazai appfejlesztők, épp most jött ki, vagy várhatóan még karácsony előtt megjelenik egy sor érdekes alkalmazás a Windows 8 Áruházban. Íme a legizgalmasabbak: OKF-VTR A titokzatos név az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiadott Veszélyhelyzeti…

Hogyan tudhatja digitálisan is biztonságban családját?

Budapest, 2013. december 10. – Az okostelefonok, notebookok, táblagépek és játékkonzolok szinte minden hazai háztartásba betörtek már, egyre többen használják napi szinten ezeket az eszközöket. Sokan azonban még mindig nincsenek tisztában azokkal a veszélyekkel, amelyek az…

Vissza a Start menühöz

Ahogyan arról mi is tudósítottunk, lehetséges hogy a Microsoftnál nagy változásokon törik a fejüket az okos emberek. A felhasználók többségét persze csak egy dolog érdekli, mégpedig az, visszatérhet-e az Antiókhiai Szent Kézigránát Start menü a Windows 8-ba vagy sem. Na de ha…

Leégés ellen

Richard Wygand kolléga két héttel ezelőtt arra ébredt, hogy a reggeli kávé ínycsiklandó  illata helyett égett nyák szaga lengi be a levegő a szobájában. Amikor azonosította a szag forrását kiderült, hogy a frissen vásárolt Samsung Galaxy S4 döntött úgy, hogy gyári…

Megérkezett a Nokia Lumia 1520 készülék Magyarországra

Az első 6” méretű, Windows Phone operációs rendszert futtató Lumia okostelefon 20 megapixeles kamerájának és a Nokia legújabb képalkotási innovációinak köszönhetően még könnyebben készíthetők kiváló minőségű fényképek Már Magyarországon is elérhető  a Nokia…

Új Nokia Lumia reklám - merj különbözni

Tegnap tette közzé a Nokia Deutschland a lenti videót, „dare to be different”, azaz merj különbözni címmel. A szpot főszereplője egy kisfiú, aki iskolába jár, és ugye bár a tanárok elengedhetetlen kelléke a szép piros alma. Így az okító bácsi (védelmi pénz helyett?) minden…

Több a semminél

Mi is megírtuk annak idején, hogy mindenki számára elérhető ingyen és bérmentve a Preview for Developers program keretén belül a GDR3, illetve hivatalos nevén Windows Phone 8 Update 3 előzetese. Azóta megérkezett a HTC illetve a Samsung modelljeire a végleges változat is, ami a…

Bing Maps Preview Windows 8.1-re

December 5-én jelentette be a Microsoft a Bing teljesen megújult, új szolgáltatásokkal felszerelt, Windows 8.1-re tervezett Térkép alkalmazását. A béta változat leginkább 70 városra fókuszál, de új szolgáltatásai elérhetőek lesznek (habár csökkentett…

Visszatérhet a Start menü a Windows 8-ba?

Túl vagyunk a Windows 8.1-es ráncfelvarráson, és még fél év sem telt el, de máris érkeznek az új pletykák az egyelőre Threshold (küszöb, kezdet) kódnéven futó következő verzióról, amit egyszer majd talán 8.2 verziószámmal fogunk megkapni. Ha esetleg valaki úgy gondolná, a…

Windows 8, és egyéb állatfajták

Múlt pénteki cikkünk szép kis vihart kavart, végül az egyik kedves vendég egy hosszabb írásműben fejtette ki a véleményét. Vele ellentétben én természetesen megadom a linkjét annak, amire reagálok, hogy akinek van kedve, az el tudja olvasni az eredetit is, nem csak az…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása