WinMagazin

Óvatosan azzal a lapkával, Jenő!

Heathcliff74, a WP7 Root Tools szerzője nem mindennapi kalandokat élt át a rendszer frissítése után, és mivel volt rá lehetősége, lenyomozta, mi történt, és közzétette tapasztalatait. A történet lényege, hogy a Windows Phone 7.8 egy elfuserált élő lapkával nagy összefogásban…

Már nem csak Nokiákra van Mirror's Edge

A Nokia vonzóerejének egy igen fontos része, hogy vetélytársaiknál sokkal több exkluzív alkalmazást biztosít felhasználói számára, ráadásul sokkal vonzóbbakat is. Hiába van például tucatnyi saját alkalmazása a HTC-nek, vagy a Samsungnak, ha azok többsége vagy a fenét sem…

Gyorshír: lassan de biztosan nő a WP piaci részesedése

Legalábbis ez derül ki a Netmarketshare adataiból. Az alábbi grafikonon jól látható, hogy egy nyári visszaesést leszámítva tavaly év eleje óta teljesen konzisztens a fejlődés, és ennek eredményeképpen egy év alatt nagyjából megháromszorozódott a Windows Phone felhasználók…

Kevesebb, mint egymillió Surface-t adott el tavaly a Microsoft

Az International Data Corporation jelentése szerint a tavalyi év utolsó negyedévében a várakozásokat meghaladó mértékben megnőtt a tabletek eladása, összesen 52,5 millió ment el világszerte. És bár kevesebb, mint a felét adta az Apple, de még így mindig ők a listavezetők a…

Nincs türelmed kivárni, amíg megjön a 7.8?

Mint az mostanra egyértelmű lett, a Microsoft valóban elkezdte tegnap kibocsátani a Windows Phone 7.8-as verzióját, ráadásul úgy tűnik, minden WP7-es készülékre. Egy apró bibi van ezzel, mint eddig is mindig: van akinek előbb, van akinek később érkezik. Aztán van, akinek még…

Kindle olvasó WP8-on is

Az Amazon elkészült népszerű Kindle alkalmazásának Windows Phone készülékekre is elkészített változatának második kiadásával. Sajnos a frissítéshez nem mellékelték a változás-listát,  ráadásul tekintélyes késéssel érkezett, hiszen legutóbb az 1.2-es verzióval…

A Városnéző munka közben

Tegnapelőtti cikkünkben beleolvashattatok, milyen újdonságokat tartogat számunkra a Nokia City Lens legutóbbi frissítése Nokia Lumia Windows Phone 8-as telefonunkon. S most tekintsük meg élőben is két újdonság, a Látómező és a Kimerevített nézet…

Háború elhalasztva

A Google a végsőkig kivárt a Microsofttal folytatott húzd meg-ereszd meg játékában, már ami az Exchange Active Sync (EAS) szinkronizáció leállítását illeti. Hűséges olvasóink biztosan emlékeznek rá, hogy a Google tavaly decemberben bejelentette: január 30 után nem lehet majd új…

Nem lesz WP 7.8 HD7-re?

Úgy tűnik meg vannak az első áldozatok a Windows Phone platformon is, a HTC hivatalos twitter csatornája szerint nincs tervben jelenleg HD7 7.8 upgradeje. Természetesen ez egy elég rossz hír mind az európai, mind a tengeren túli tulajdonosok számára, ráadásul valószínűsíti, hogy ha…

36% szabadság

Még a világ másik felén sem kapható hivatalosan a Microsoft új, és nagy várakozásokkal övezett terméke, a Surface Pro, de máris adott némi muníciót a kritikusoknak. A kétféle háttértármérettel megjelenő, teljes értékű Windows 8-at futtató tablet ugyanis olyannyira valódi…

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása