WinMagazin

Úgy tűnik meg vannak az első áldozatok a Windows Phone platformon is, a HTC hivatalos twitter csatornája szerint nincs tervben jelenleg HD7 7.8 upgradeje. Természetesen ez egy elég rossz hír mind az európai, mind a tengeren túli tulajdonosok számára, ráadásul valószínűsíti, hogy ha a zászlóshajó kimarad a szórásból, akkor a többi készülékvariáns (Pro, Trophy, Mozart) sem fog hivatalos 7.8 frissítést kapni. 

hd7-htc.jpg

Az első elfojtott (vagy hangos) szentségelés után jobb ha belegondolunk, hogy az első generációs készülékek, még 2010 végén jelentek meg, ráadásul már két főverzió frissítést is megéltek (ellentétben sok androidos társukkal). Mindezek mellett, a nyugat-európai és amerikai vásárlók nagy részének már vagy lejárt, vagy épp most fog lejárni a két éves hűségszerződése, így már biztosan új készülék után néztek. htc_twitter_hd7.jpg

Ettől függetlenül akit bosszant a gyártók üzletpolitikája, és szeretné készülék csere nélkül kipróbálni a 7.8-at, annak számtalan lehetőség áll rendelkezésre. 

forrás: Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr925051411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása