WinMagazin

Véget ért az idei év valószínűleg utolsó mobil alkalmazás versenye, az Appra magyar! Rangos verseny volt ez a javából, a támogatók között olyan nagy cégek is megfordultak, mint a Microsoft, az Apcom (az Apple magyar képviselete), valamint nevesebb mobilszolgáltatók és médiacégek, valamint az állam is képviseltette magát a versenyben. Én azonban nem vagyok maradéktalanul elégedett az eredménnyel, és nem azért, mert indultam pár alkalmazással, nem is készültem nagy győzelmekre, hanem általában problémásnak érzem ezeket a magyar versenyeket.

screenshot_03.png

Az első probléma rögtön a versenykiírás, ami a következőt tartalmazza: "Legkorábban 2012. július 1-jén tették közzé alkalmazásboltban". Ez nem elég egyértelmű. Számomra azt jelentette, hogy egy másfél évnél régebbi ötlettel már nem indulok el, akkor sem, ha azóta megvalósult egy újabb platformon, vagy ha újraírtam az egészet. Nem így tett ai iMenetrend készítője, aki az iPhone-ra és Windows Phone-ra már a kiírás kezdő határideje előtt is létező app Windowsos változatát elindította, valamint 2012 áprilisában a Smartmobil konferencián már harmadik díjat nyert, most az év alkalmazása lett. Nem sajnálom, jó kis app ez, főleg, mert a MÁV senki másnak nem adja ki a menetrend elérhetőségét. Ezt pedig onnan tudom, hogy 2 éve mi magunk is megigényeltük, hogy megírhassunk egy ennél sokkal jobb appot, de ugye nem állt módunkban.

screenshot_01.png

Másik komoly problémám a kategóriák meghatározása. Nézzük csak meg, mindegyik kategóriát egy úgymond közhasznú app nyerte. Ja, hogy volt ilyen kategória is? Az nem baj. Az üzleti kategóriát egy szakemberkereső app nyerte, az életmód kategóriát egy TV-néző és rádióhallgató app nyerte, a játék kategóriát pedig mehgosztva egy videónéző és egy turisztikai app nyerték. Hogy ezek mind valójában közhasznú appok? Persze, de a többi úgysem tudna nyerni, hiszen mindenki ezket használja a legtöbbet. Az oktatás kategóriában pedig nem is hirdettek nyertest, pedig indult olyan világhírű app is, mint a Learn Invisible.

screenshot_02.png

A közönségdíj sorsát pedig az első pillanattól kezdve lehetett tudni. A versenyen egyetlen közösségi app vett részt, a Traffi Hunter, mely egyébként kitűnő app, természetes, hogy a közösség erejét kihasználva több ezer like-ot tudtak szerezni. Nincs is vele baj, megérdemelték. Viszont a többi app csúfosan lemaradt, egy Music FM alkalmazás kb 300 like-ot tudott szerezni, megfelelő promóció híján. Ez pedig azt jelzi, hogy a versenyről sokan nem is tudtak, nem volt megfelelő látogatottsága, így a felhasználók nem is igen tudtak lájkolni. Ha egy kiegyensúlyozottab eredmény született volna, az jobban mutatna most.

Sajnos Magyarországon évek óta hasonló problémák jellemzik a versenyeket, és az Appra magyar! egyik legnagyobb érdemének tekintem, hogy az összes indulót bemutatta, nem csak a néhány jónak ítélt appot, amint az máshol szokott történni.

Ha én rendeznék versenyt, először is kettébontanám a több fős fejlesztőcégeket és az indy fejlesztőket. Ez mindenképp kellemesebb megmérettetést eredményezne. Ezen kívül kizárnám azokat az appokat, melyek már bármilyen formában léteztek régebben, hiszen nem kéne minden évben ugyanazokat díjazni. vagy lehet, csak azért kár versenyt kiírni. Legvégül megemlítem, hogy véleményem magánvélemény, nem tükrözi a blog hivatalos véleményét, és ezúttal is köszönöm, hogy bíráló soraimanak helyet adtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr325678855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rémbódess 2013.12.09. 14:54:39

Tudtommal ez az app azért nem nevezett, mert nem volt magyar nyelvű verziója. A fejlesztő sokáig vacillált, hogy emiatt kiadjon-e magyar nyelvű verziót, de végül hagyta az egészet...

itunes.apple.com/us/app/fidos-feeding-festival/id670862181?mt=8

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása