WinMagazin

Mint azt tudjuk, Magyarországon ugyan nem, de körülöttünk mindenütt elérhető a Surface 2. Ennek alkalmából közzéteszünk egy nagyon hosszú, és sok szempontból nagyon érdekes olvasói véleményt arról, hogyan vált be az előd, méghozzá mindkét előd: a Surface és a Surface Pro. Biztonsági öveket bekötni, tizennyolcas karikát odaképzelni, papírzsebkendőt kikészíteni, mert a történet nem mindenütt boldog!

microsoft-surface-blue-screen-header-650x0.jpgNo, hogyan is kerültek hozzám a Surface-ek? Egy közepes méretű marketing cégnél dolgozom, nem mint IT-s, de annyira értek azért a gépekhez, hogy ha valami gond van az én, vagy valamelyik kolléga gépével, az esetek 99 százalékában meg tudom oldani. Minden másra ott a rendszergazda.

Mit is tudok én, mint felhasználó? Nem vagyok expert, soha nem voltam Windows-ilyen-olyan tanfolyamon, de nagyon jól kiismerem magam a platformon, szinte mindenre találok megoldást. Az alapokat az iskolában tanultam, a többi az élet hozta „rutin”. Tudok installálni (OS-t is és progit is), Offce elég komoly szinten megy. Mondjuk makrókat nem írok, de azért elég nagy adatbázisokkal is elboldogulok a függvényeknek hála. Minden más jött az alatt a 20 év alatt, amíg felnőttem a Windows ökoszisztémán, a 95-től elkezdve, a Windows8-ig (igazából csak W7-ig).

Ki kell cserélni egy karakter kinézetét valamelyik játékban? Nem gond. Photoshoppoljak Mari néninek egy tortát a legújabb receptjéhez? Done. Netalántán építsek ki egy lokális hálózatot? Pár perc és kész. Egy kis honlapszerkesztés, egy kis flash? No para. Konvertálgatás? Megoldva. És a többi. Az összes haveromnak én építettem, és tartom karban a PC-jét, laptopját, mind hardveresen, mind szoftveresen, de még egyszer mondom: nem ez a szakmám, csak szeretek ilyesmivel bütykölni.

Szóval a fent említett cég, ahol dolgozom, havi szinten hétszámjegyű összeget hagy ott egy külsős IT cégnél. Egy része telefonszámla, egy másik a PC-k, nyomtatók, ilyesmi karbantartására, tonerekre, mobilokra, notikra, tabletekre (ezeket általában az ügyfelesek, meg a kérdezők kapják). VIP ügyfelek vagyunk. Bár közel sem a legnagyobbak, de azért saját ügyintézőnk van, kb 0-24-be hívható, max a jó ízlés szab határt annak, mikor hívjuk. Ha kell, nyaralás alatt is intézkedik.

Egy nap felhív, hogy van náluk pár Surface kell-e tesztelésre. Naná, hogy igent mondtam. Mondta, hogy az RT-t akár aznap ki tudja vinni, a Pro-t azt nem tudja mikor, mert abból csak kettő van. Igazából az RT nem igazán érdekelt, addigra már elég sok negatív véleményt olvastam róla, de persze úgy voltam vele, még ha nem is lesz egy élmény, ingyen van. Sajnos a tabletnek sikerült minden várakozásomat alulmúlnia. De ne szaladjunk ennyire előre.

A tablet nem érkezett meg aznap, csak másnap reggelre. Nekem a hétfő és a péntek a nehéz nap, a hét közepén lazább a munkám, csak a határidőkre kell figyelnem, hogy mit hogy osztok be, senkit nem érdekel. A főnökség meg ismer már annyira, hogy tudják, ha kütyüzés van, jobb nem szekálni. Volt már pár ötletem, amivel sokat spóroltam a cégnek.

Térjünk lényegre! Gyorsan nekiestünk a rendszergazda kollégával a jövevénynek. Nagy fekete doboz, kis fehér betéttel, ami maga a doboz. Semmi kép, csak a nagy RT felirat. Kinyitottuk a dobozt, benne pihent a tablet. Gyönyörű, fekete eszköz, rajta hófehér Win logó. Nagyon elegáns. Zárójelben jegyezem meg, hogy a WP-s telók is áttérhetnének arra, hogy csak egyetlen Win logós gomb van rajtuk elöl. Sokkal szebbek lennének, mint Back meg Bing gombostul. Mindegy.

A dobozban volt még egy töltő is, viszont mást nem kapunk. A töltő nem magyar szabványú, de iszonyat igényes (viszont sajna tök egyedi) darab volt. Kaptunk mellé egy igénytelen, bumszli, műanyag, sárgásbarnás átalakítót, de ez persze nem a Surface sara.

A tableten kis kosz, meg ujjlenyomatok jelezték, hogy ez már megjárt pár helyet. A dobozból kivéve igen kellemes élményt nyújtott. Kellően nehéz volt, de nem zavaróan, csak ami ahhoz kell, hogy érezzük: ez itt bizony minőség. A formavilága is totál egyedi. Élekbe vágott szögletesség. Fogásra bár nem kényelmetlen, sőt, egyáltalán nem az, de nem is épp ergonomikus. Viszont bár lehet, hogy nem ez a legkényelmesebben fogható tablet a világon, de a formaterv, a látvány mindenért kárpótol. A finoman kidolgozott részletek, a megkérdőjelezhetetlen összeszerelési minőség odatette magát. Az asztalra támasztva egy darab művészet volt az a tablet. Más kérdés, hogy egy tabletet nem nézegetni, használni vegyünk, abban pedig az RT nem jeleskedett.

Mindenesetre külsőleg a tabi nem hogy rendben volt, de iparági mérce lehetne. A műanyag házas Asusokkal nem is lehet összehasonlítani, de ha egy iPad-et veszünk... nos azt is lealázza. Az is jó, merev, frankó az alumínium érzése, de ez a magnézium ház... brutális. Olyan merev, mintha tömör acél lenne, abból is valami extra merev, kemény.

A fekete felületkezelés iszonyatosan jól néz ki, öltözteti a gépet. És hideg... Ráadásul én azzal kezdtem, hogy zsíroldós monitortisztító kendőcskékkel áttöröltem az egészet, nem szeretem, ha koszosak, zsírosak a számtech cuccok. No ekkor láttam, hogy azért van már pár apró használati karcolás a burkolaton, de ezek alól nem villant ki a nyers fém színe. Tehát úgy fest, ez a felületkezelés kellően vastag. Csak ámultam, bámultam, és tátottam a számat. Az egyetlen hátránya, hogy ha az ember sokáig fogja, és megizzad a keze, akkor csúszóssá válik ez a felület, de igazából a minőség tükrében pont nem érdekelt...

Kipattintottam a kickstandet, és vártam a bongó hangot, ami nem jött. Persze 2-3 próbálkozás után rájöttem, hogy mikén lehet úgy "kicsapni" hogy előcsaljam a fémes „csattanást” az eszközből. Imádtam. Az érzést, ahogy nyílik, a hangját, mindent. Fantasztikus ötlet volt ezt beleintegrálni az eszközbe, ha rajtam múlna, én minden létező tabletnél kötelezővé tenném. Főleg úgy, hogy ha nincs használatban gyakorlatilag szinte észrevehetetlen. Az is nagyon brutális volt, hogy milyen merev. Egy vonalzónál vékonyabb fémlemezről beszélünk, talán ha egy milliméter vastag volt, de nem nyeklett-nyaklott, hajlott. Nyoma nem volt a notebookoknál, ultrabookoknál használt alumínium betétek hajlékonyságának.

No én még játszottam picit a kickstanderrel, de közben megszóltak, hogy azért lassan illenék bekapcsolni. Itt lett vége a boldogságnak. Na jó, nem teljesen.

A gép bekapcsolt, lehetett volna gyorsabb is, de nem volt igazán gáz. Bejött a szokásos Windows 8-as Modern UI. Az előző felhasználó sárga hátérrel használta, és mi tagadás, igencsak látványos, szép volt. Élénk. A kijelző is odatette magát. Szerény véleményem szerinte a felbontása is totálisan elég volt. Nem vagyok pixelfetisiszta. Nem mondom, hogy a Full-HD-s pro nem volt jobb, de nem annyival. Nekem 10 colon elég a HD. A Full-HD-nál meg már nem is látom nagyobb felbontásnak értelmét.

Szóval a kijelző tényleg látványos, szép képet adott. Más kérdés, hogy a bilikék, nulldizájnos csempék nem illettek oda, de hát ez van. Ez a szokásos metrós bazári kinézet, nincs mit tenni. Én utálom. És mindenki, akit ismerek. Pedig az alapkoncepció nem rossz. Erre pont a Surface világított rá.

Korábban ugyanis csak asztali gépen használtam a Win8-at, és szidtam a metrót, mint a bokrot, és menekültem előle, mert buta, nehezen kezelhető, idegesítő, és hiányosságokkal teli. Asztali környezetben nekem talán az fáj a legjobban, hogy bár az OS oda bootol, ha bekapcsolom a gépem úgy is át kell menjek az asztali felületre, mert a start képernyőre nem lehet meglévő office dokumentumok parancsikonját kitenni, sem fájlokat kezelni. Akkor miért oda bootol? Mert én úgy kezdem a napomat, hogy beindítom a gépet, és Excel. Jó, ha a főnök nem látja, lehet előbb ránézek a netre 5-10 perc erejéig, de pszt, ez titok.

Itt is egy gombnyomással átmenekültem az „asztali” felületre, de rájöttem hiba volt. A készüléken egyfelől semmi nem volt, ami miatt oda kellett volna mennem, másfelől 10 colon a tálcát és az ikonokat kezelni borzalom.

Persze már úgy vettem a kezembe a gépet, hogy tudtam, az asztali programok nem fognak futni rajta, mégis sokkolóan üres és felesleges volt az „asztal”. Nagyjából leminősült fájlkezelőnek.

A Surface RT érintőképernyője nagyon jó, reszponzív, gyors, hibátlan, de ha a tömpe ujjaimmal egy 1 milliméteres izét akarok megnyomni, ami mellett van még jobbra balra egy tucat egy milliméteres ikonka, hát el lehet képzelni, hogy 5-ből háromszor nem azt nyomtam, amit akartam. Pinch zoom meg nincs asztali nézetben, van helyette egy olyan használhatatlan, gagyi nagyító, ami csak arra való, hogy az ember fél perc után kijelenthesse, ez használhatatlan.

Hirtelen átokká vált az asztali felület, és értelmét nyerte (volna) a modern UI. De baj itt is volt bőven. Átváltottunk a csempés felületre, és megpróbáltuk „kezelni”. Nos, én húsz év Windows tapasztalattal és egy rendszergazdával az oldalamon vágtam neki a feladatnak, méghozzá úgy, hogy nem voltam már Windows 8-szűz. Hogy őszinte legyek, akkorra már volt vagy 50 óra Win8 tapasztalatom, de azért voltak dolgok, amiknek nem vágtam fejből a gesztusát, mert mint mondtam, keveset használtam korábban a metrót és azt is csak egérrel. Meg egyébként is, ennek az 50 órának a fele arról szólt, hogy ismerősök gyári laptopjáról töröltem a Win8-at, mert pár óra után térden állva könyörögtek, hogy tegyem vissza nekik a Win7-et.

Szóval ment a bénázás, és fel is mérgeltük magunkat, de persze ez user error. Mit lehet ilyenkor tenni? Youtube, how to use windows RT és fél óra alatt kikupáltuk magunkat. Ekkor kezdődött a móka. Telepítettünk pár appot, amik buták és egysíkúak voltak, mondhatni „kétgombos-egyfunkciós”, a jobb fajták mind fizetősök. Magyar tartalom szinte nulla.

Pendriveról toltunk rá képeket, videókat, doksikat. Megnéztük mit bír a masina, és amúgy érdekes következtetésre jutottunk. Bár Tegra 3 hajtotta, ugyan az a SOC, ami a Nexus 7-emet hajtja, ugyan az a felbontás, mégis gyengébbnek tűnt. A felhasználó felület gyors volt, fluid, de full HD videóknál már döcögött néha-néha. Fura.

Aztán le sem tagadhatná, hogy Windows. Három óra alatt kétszer is lefagyott (igaz mindkétszer külsős app használata közben) régi szép időket idézve ezzel fel. Jót röhögtünk, és sinofskyztam egy kört.

Eljátszottunk még ezzel úgy pár órát, de hamar megállapítottuk, hogy ez így nagyon kevés. Mire elütötte az óra az ebédidőt, dühösen és mérhetetlenül csalódottan vágtam be a tabletet a fiókomba, hogy aztán még egy napot ott porosodjon.

Mikor érte jött a külsős srác, megkérdezte, hogy akarnánk-e ilyenre cserélni az iPadeket, MeMo-kat? Mondtuk neki, hogy előbb állunk át dinamós bringával hajtott, lyukkártyás gépekre. Megértően fintorgott.

A legjobb az ára volt. Nekünk „nagy kedvezménnyel” 220 ezer forint. Ha ingyen adták volna, csak agyvérzést kaptam volna tőle. Ilyen áron járt mellé egy extra szívroham. Egyébként ez kb. fél éve volt, azóta a kapcsos srác megsúgta, hogy kevesebb Surface-t adtak el, mint ahányat behoztak az országba tesztelni. Az RT használhatatlansága, és a Pro ára láttán nem csodálkozom.

Néhány nappal később megkaptuk a Prót is, ami több mint kétszer annyiba került. Gyakorlatilag az árából kaptunk volta 2 iPad-et, 3 MeMo-t, vagy 5 laptopot. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy soha nem lesz belőle céges darab, de azért eljátszottunk vele. A tapasztalat az egész világnézetem megváltoztatta. Még a mérhetetlen Windows 8 gyűlöletem is enyhült kicsit. Persze alapvetően ez is negatív tapasztalat volt, de megláttam azt, hogy mivé fejlődhet ez a platform, és az tetszett.

Tehát a Pro. Abban inkább a ventilátor volt zavaró, meg a súly és a méret, és persze itt is jelentkezett a Windows 8 nehéz kezelhetősége. Viszont egy wireless egérkével párosítva egész pozitív volt, hogy asztali programok is működtek rajta. Ott fityegett a gépen minden, amire valaha szükségem volt, és még néhány játék is. Más kérdés, hogy a játék zabálta az akksit, de azért akkor is. Kiiirááály élmény volt egy tableten PC-s játékokkal játszani billentyűzettel, egérrel. A rabja lettem.

Ekkor érett meg bennem az elhatározás, hogy ha nekem kell egy Windows-os tablet. Mert míg az RT nem több (sőt, hogy őszinte legyek jóval kevesebb, mind a használhatóságát, mind a kezelhetőségét tekintve) mint egy iPad, vagy egy Droid, addig a Surface Pro gyakorlatilag egy laptopot vált ki, és jóval több, mint a fent említett két eszköz. Igaz, én kivárom, míg passzívan hűtöttek lesznek, üzemidőben elérik a 8-10 órát, az áruk pedig bemegy 200, de inkább 150 ezer alá. Hogy az mikor lesz? Talán már itt is van.

Már szemezgetek egy Asus T100-al, de van pár dolog ami zavar. Például hogy magán a tableten nincs USB csatlakozó, csak az alsó billentyűzeten. A Surface számomra nagyon jól demonstrálta, hogy igen is létkérdés, hogy egy tableten legyen egy teljes értékű USB. Aztán hiba még, hogy SSD helyett csak integrált SD a tárhely, és hogy csak Z3740-es a proci, nem 70-es.

Szóval igen, a Surface Pro sem hibátlan, de arra jó volt, hogy belássam, nincs már semmi értelme a Surface RT-nek (legalábbis 80k-nál drágábban). Viszont hogy őszinte legyek, a Pro a szememben kinyírta az iPad-eket és a droidos tableteket is.

Azóta konkrétan tudatosult bennem, hogy Nexus 7-em pénzkidobás volt. Egy kvarcjáték csupán. Soha többé nem adok ki pénzt ilyen cuccokra. A következő tabletem csak és kizárólag egy teljes értékű Windows-s tablet lehet. Semmi más nem kell, számomra semmi más nem ér pénzt, most hogy ilyen termék létezik. A Surface Pro három dolog egyben. Laptop, tablet, és ha kell, asztali gépként is megállja a helyét. Ez a jövő. Számomra mindenképpen.

Az tény, hogy sosem fogom kiadni 2-3 havi fizumat egy tabletért, szóval valszeg be kell majd érnem egy műanyag kivitelű tablettel, de mint mondtam, nekem a funkcionalitás többet ér, mint a bravúros anyaghasználat, összeszerelés. Elvégre használni akarom, nem nézegetni.

Igazából azt érzem, hogy kell még ennek a platformnak 1-2 talán 3 év is, mire igazán kiforrott lesz, mert hát a Windows-on finomítani kell, hogy könnyebben kezelhető, szebb, intuitívabb, legyen, a hardvereknek is fejlődniük kell, hogy legyen elég erős passzívan hűtött SoC, de ez (is) a jövő. Szentül hiszem, hogy pár év, és a Surface Pro koncepció meghódítja a piacot, leváltva ezzel a klasszikus élrtelemben vett laptopokat, és tableteket. És ha hinni lehet az előzetes benchmark eredményeknek, az Atom Z3770-essel ez a folyamat elkezdődött. Úgy fest ezek a SoC-ok immáron átlépték a „használható” kategória küszöbét. A többi már csak idő kérdése.

Forrás: CairoJack
Illusztráció: Digital Trends

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr825641823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

¿Qué tapas hay? 2013.11.20. 21:34:26

"Az tény, hogy sosem fogom kiadni 2-3 havi fizumat egy tabletért"

Nem is kell. Ez a gép arra a vásárlói rétegre van pozicionálva, akik 2-3 heti fizetést költenek csak rá.

Vargapál (törölt) 2013.11.21. 08:11:25

Nem bírtam végigolvasni, borzasztó nagyképű, öntelt írás az első pár bekezdés alapján.

angin san 2013.11.21. 08:29:19

Fizetett Windóz hirdetésünket olvashatták.

Tiborr · http://1solumipsum.tumblr.com/ 2013.11.21. 12:44:09

Szerintem nagyon hasznos ér korrekt beszámoló volt.

Adam Adamczyk 2013.11.21. 17:59:59

Sikerült beszereznem magamnak egy MS Surface 2-öt , és nekem nagyon tetszik , a minőség amikor ránézek , kellet 1 óra mire belejöttem a kezelésébe , de utána öröm használni , és azon gondolkoztam h más tableten miért nem ilyen egyszerű ?

valaki23 2013.11.22. 12:25:30

@Adam Adamczyk: Én az LTE hiánya miatt kivárok még egy generációt.

Adam Adamczyk 2013.11.22. 12:27:55

@valaki23: Telefon internetét megosztom ,és nincs gond .

TheRminator 2013.11.22. 13:01:17

@Vargapál: Mit csodálkozol? Forrás: CairoJack. Ez behány minden csempétől a mobilarénán.

Azért pár dolog:
- FullHD MKV film, 20 megabit feletti sűrűséggel, 15 giga méretben külső HDD: reccenésmentesen viszi, és a beletekeréseknél azonnal folytatja.
- 220e Ft? Azért ez meseszintű, lehet hogy ennyiért adja itthon valaki, de azért messze nem ennyibe kerül újonnan, kb egy százast le kell vonni.
- alkalmazások: az utóbbi fél évben baromi sokat fejlődött, rengeteg a jó app.
- "Mikor érte jött a külsős srác, megkérdezte, hogy akarnánk-e ilyenre cserélni az iPadeket," Én pont ilyenre cseréltem az ipadot, és baromira bejött. Élmény használni a Surface RT-t 8.1-el

Ami a lényeg: Ez egy fél évvel ezelötti cikk, a régi RT szoftverrel. Azóta jelentősen megváltozott a helyzet, javult a sebesség, az appok mennyisége, a használat. Szóval igy ez a cikk rendesen elavult semmitmondó szar.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.11.22. 14:33:43

@TheRminator:

Mobilarénás konfliktusokat kéretik nem áthozni ide. A lehetőség pedig előtted is áll, hogy megírd a tapasztalataidat, szívesen leközöljük.

valaki23 2013.11.22. 16:19:11

@Adam Adamczyk: persze, csak ennyi pénzért én erre is lusta vagyok :-)

valaki23 2013.11.22. 16:22:27

@TheRminator: Élmény használni a Surface RT-t 8.1-el

A 8.1 szerintem mindenhol sokat lépett előre, míg a 8.0 desktop PC-n kínlódás volt, most egész használható lett. Már csak abban reménykedem, hogy lesz ingyenes 8.2 is, hasonló mennyiségű apró javítgatásokkal.

Adam Adamczyk 2013.11.22. 16:55:12

@valaki23: Én pedig türelmetlen voltam várni még 1 évet az új generációra , nokia lumia 2520-on nem gondolkodtál ?

TheRminator 2013.11.22. 18:43:13

@pushalias: én használni szeretem, nem pedig magamat fényezni, micsoda menő csávó vagyok. Ez valami borzalmas szar cikk lett függetlenül attól, hogy fél évvel ezelött használta, nem most.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.11.22. 21:20:39

@TheRminator:

Nem fényezés, saját tapasztalatok. Ha szar a cikk, tessék jobbat írni, még ha könnyebb is fikázni, mint teljesíteni. :)

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása