WinMagazin

1 éves születésnapját ünnepli a YouthSpark, a Microsoft kezdeményezése, amelynek célja, hogy a technológia segítségével, tudásátadással az eddiginél jobb lehetőségekhez, a mindennapi életben való boldoguláshoz segítse a fiatalokat.

Újabb adomány az állatkertnek

Szurikáta.jpg

2012 novemberében a YouthSpark program segítségével újult meg a Varázshegy, amelybe többek között fiataloknak szóló játékos alkalmazások költöztek be, hogy az ifjabb generációk játékos formában ismerkedhessenek meg a biológiával. A népszerű alkalmazásoknak is köszönhetően a Varázshegy nemrégiben már 1 milliomodik látogatóját köszönthette. Idén a Microsoft 10 ezer dollárt adományoz az „Alapítvány a Budapesti Állatkertért”-nek, amelyet az informatikai háttere korszerűsítésére fordít. A pedagógusoknak, diákoknak és egyéb civileknek szóló hasznos állatkerti anyagok ezentúl a felhőalapú rendszer segítségével bárhonnan elérhetők lesznek, ahol van internet.

Örökbefogadás a Fővárosi Állatkertben

Novák.jpg

Az adatbázisával együtt teljes mértékben a felhőbe költözött Fogadj örökbe alkalmazás segítségével a látogatók némi díj ellenében örökbe fogadhatják az általuk választott állatot, így támogatva a Fővárosi Állatkertet. Mivel az alkalmazás okostelefonon, táblagépen és számítógépen is elérhető, megnőtt az érdeklődés az örökbefogadás iránt: az elmúlt egy évben összesen 2 774 örökbefogadás történt, 29 millió 803 ezer 997 forint összértékben.

Tengerkékítő

Microsoft- Állatkert.jpg

A következő év sikervárományos alkalmazását is bemutatta a Microsoft és az állatkert, a magyarul és angolul egyaránt elérhető Tengerkékítőt. Az alkalmazást a 2000-ben végrehajtott, óriási "pingvin-olajmentesítő" akció inspirálta, amely jelenleg is a világ legnagyobb, önkéntesek által kivitelezett mentőakciójának számít. 2000. június 23-án süllyedt el a Brazíliából Kínába tartó, „Treasure” nevű hajó. A katasztrófa következtében 1300 tonna olaj folyt a tengerbe, ami körülbelül 75 000 pingvin lakóhelyét szennyezte be. Az eset óriási visszhangot kapott, és a világ minden tájáról siettek önkéntesek a helyszínre. Összesen 12 500 segítő gyűlt össze, akik három hónapos kemény munkával, egyesével megtisztították az olajjal szennyeződött pingvineket, meggyógyították a beteg állatokat, és visszaengedték a madarakat a saját, addigra rendbe hozott lakóhelyükre.

Szilágyi Bernadette Persányi Miklós Putz Csaba.jpg

Az alkalmazásban egy erősen szennyezett tengerpartot kell megtisztítaniuk a játékosoknak: el kell takarítaniuk a szétszórt szemetet, meg kell szüntetniük a légszennyezést, illetve el kell tüntetniük a tengerben úszó olajat.  Minden egyes szennyeződés eltávolítása után információk jelennek meg azzal kapcsolatban, hogy az adott dolog milyen módon károsítja a tengert és az élővilágot. A teljes játék néhány percet vesz igénybe, és a végére a tengerpart teljesen megtisztul, a látogatók pedig értékes információkkal gazdagodnak, amit remélhetőleg hasznosítanak a későbbiekben, és megpróbálnak jobban odafigyelni a környezetükre.

Örökbefogadás Kammerer.jpg

A Tengerkékítő alkalmazás és a tízezer dolláros támogatás átadásáról szóló eseményen két, az Állatkertet rendszeresen látogató híresség is megjelent: Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok kajakozó, valamint Novák Péter, énekes, műsorvezető. „A technológia manapság elengedhetetlen segédeszköz, ha meg akarjuk szólítani a fiatalokat. Ifjabb családtagjaim és edzőtársaim példájából jól tudom, hogy a fiatalabb generációk érdeklődését sokkal könnyebb felkelteni bármilyen téma iránt, ha az valamilyen módon kapcsolódik a legtrendibb eszközökhöz, például okostelefonokhoz vagy táblagépekhez. Bízom benne, hogy az állatkert és a Microsoft együtt képes lesz arra, hogy ezen alkalmazások segítségével hasznos tudást adjon át a tiniknek.” – mondta Kammerer.

Szilágyi Bernadette, a Microsoft Magyarország YouthSpark programjának menedzsere hozzátette: „A YouthSpark programmal célunk, hogy jobb lehetőségekhez juttassuk a fiatalokat. Ma, a tudásalapú gazdaság korában ehhez az szükséges, hogy a technológia segítségével lehetővé tegyük számukra azt, hogy a boldogulásukhoz szükséges tudást minél könnyebben és hatékonyabban szerezhessék meg és sajátíthassák el.”

Forrás és illusztrációk: Microsoft sajtóközlemény

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr695644137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása