A Nokia köszöbönálló 6 colos Lumia 1520-as zászlóshajója még meg sem jelent a piacon, de mi már arról kezdünk korai részleteket hallani, hogy a Nokiának milyen Windows Phone 8.1-es tervei vannak. Az @evleaks twitterező azt szellőztette meg csütörtökön, hogy a Nokia két WP 8.1-es készülékkel készül: a Goldfinger-rel és a Moneypenny-vel. És bár ezek még csak kódnevek, de a Verge feltételezi, hogy a kettő közül a Goldfinger lesz a menőbb.
A Nokia terveit ismerni vélő források azt rebesgetik, hogy a Goldfinger olyan technológiákat vonultat majd fel, amelyeket a cég már évek óta fejleszt. A bennfentesek "3D érintés"-nek nevezik, amely lényegében szenzorok használatával érzékeli a kijelzőt nem (meg)érintő mozdulatokat. Marko Ahtisaari, a Nokia korábbi, formatervezésért felelős vezetője egy két évvel ezelőtti, a The Verge-nek adott interjújában utalt a kísérleti mozdulatokra, mint "az a kulcsfontosságú terület, ahol folytatjuk a fejlesztéseket". A Nokia egy hasonló fejlesztést elkezdett nyilvánosan is tesztelni a Glance képernyő szoftverének frissítésében, amelyben a Lumia felhasználóknak elég elhúzni kezüket a készülék képernyője előtt, hogy megtekinthessék az időt. Biztosak vagyunk vele, hogy az első Windows Phone 8.1-es készülék ezt a lehetőséget továbbfejleszti.
Azt beszélik, hogy a Goldfinger használói mind a készülék feletti, mind pedig oldala felőli kézmozdulatokkal kommunikálhatnak készülékükkel. A most reflektorfénybe került mozdulatok a görgetés és a lapozás, amelyeket a Windows Phone 8.1 felhasználói anélkül végezhetnek el, hogy hozzáérnének a képernyőhöz. A Samsungnak van egy hasonló megoldása a Galaxy S4 készüléken, amit Air gestures néven ismerhetünk, amellyel a zeneszámok között válthatunk, hívásokat fogadhatunk és görgethetjük a weblapokat.
A Microsoft jelenleg az utolsó símításokat végzi a Windows Phone 8.1 frissítésen, és azt gondoljuk, hogy a 2014-es Mobile World Congress-en tervezik felfedni ezeknek az új képességeknek a részleteit. A remények szerint a Windows Phone 8.1 tartalmaz majd egy értesítési központot, a több alkalmazás egyidejű futtatásának továbbfejlesztését és egy személyes digitális segítőt, kódnevén a Cortana-t.
Forrás: The Verge
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.