WinMagazin

Körülbelül egy hónapja tettük közzé a devportal.hu és a Microsoft felhívását és egyben akcióját, amelyben tesztelőket keresnek magyar alkalmazások tesztelésére. Az új program célja a magyar fejlesztésű alkalmazások kipróbálása a lehető legtöbb eszközön és a fejlesztők segítése konstruktív javaslatokkal. Nos, akkor bemutatnánk a múlt héten a Microsofttól kapott újabb ajánlatokat, ezek is még mind Windows 8 appok, a telefonos tesztelni valók reméljük, most már tényleg hamarosan érkeznek!

Mai ajánlatunkban egy cég öt elsőre eléggé egy kaptafára készült, ám profi, és a tartalomnál már szerencsére az eredeti kiadványokhoz erősen igazított, egyedi dizájnú alkalmazása szerepel. Kezelésük nyilván ugyanolyan, nagy problémát nem fog okozni. A következő app a minek nevezzelek kategóriában indul, dizájnról inkább ne is beszéljünk, bár tény, hogy ki fogja elalvás közben nézegetni, a hasznosságát pedig majd eldöntik kedves tesztelőink. Mai utolsó versenyzőnk pedig egy hétvégi esemény hivatalos alkalmazása.


Screenshot_237048_1000000.jpg5 Perc Angol Magazin

Közzétette: International Kft.

Kategória: Könyv és kézikönyv / Elektronikus 
Méret: körülbelül 6,1 MB
Korhatár-besorolás: 16+
Ingyenes
Win RT-re is

„Az 5 Perc Angol Magazin alkalmazás segítségével a 5 Perc Angol Magazin magyar kiadását most már digitálisan Windows 8 platformon is előfizetheted és olvasgathatod!


Screenshot_237106_1000000.jpgBBC Good Food a Világkonyha

Közzétette: Five International Kft.

Kategória: Könyv és kézikönyv / Elektronikus
Méret: körülbelül 6,2 MB
Korhatár-besorolás: 16+
Ingyenes
Win RT-re is

„A BBC Good Food a Világkonyha alkalmazás segítségével a BBC Good Food a Világkonyha magyar kiadását most már digitálisan Windows 8 platformon is előfizetheted és olvasgathatod!


Screenshot_237295_1000000.jpgHammer World

Közzétette: Five International Kft.

Kategória: Könyv és kézikönyv / Elektronikus
Méret: körülbelül 6,1 MB
Korhatár-besorolás: 16+
Ingyenes
Win RT-re is

„A Hammer World Magazin alkalmazás segítségével a Hammer World Magazin magyar kiadását most már digitálisan Windows 8 platformon is előfizetheted és olvasgathatod!


Screenshot_224851_1000000.jpgInterpress Magazin

Közzétette: Five International Kft.

Kategória: Könyv és kézikönyv / Elektronikus 
Méret: körülbelül 6,1 MB
Korhatár-besorolás: 16+
Ingyenes
Win RT-re is

„Az Interpress Magazin alkalmazás segítségével az Interpress Magazin magyar kiadását most már digitálisan Windows 8 platformon is előfizetheted és olvasgathatod!”


Screenshot_224995_1000000.jpgReader's Digest Magazin

Közzétette: Five International Kft.

Kategória: Könyv és kézikönyv / Elektronikus 
Méret: körülbelül 6,2 MB
Korhatár-besorolás: 12+
Ingyenes
Win RT-re is

„A Reader's Digest Magazin alkalmazás segítségével a Reader's Digest Magazin magyar kiadását most már digitálisan Windows 8 platformon is előfizetheted és olvasgathatod!”


Screenshot_237609_100000.jpgHelpYouSleep

Közzétette: Bálint Ivanics

Kategória: Egészség és fitnesz
Méret körülbelül: 20,5 MB
Korhatár-besorolás: 3+

„HelpYouSleep is an application which helps you relax and sleep by playing sounds. It's totally ad free and don't ask for any needless permission. It's the Windows 8 version of the Windows Phone app with the same name and logo.”


Screenshot_238255_1000001.jpgSMARTSHOW 2013

Közzétette: Attrecto Innovations

Kategória: Szórakozás
Méret körülbelül: 2,5 MB
Korhatár-besorolás: 3+

„Nézz bele a jövőbe! A legújabb applikációk, mobilok és kütyük egy helyen. SMARTSHOW. 2013. 10. 04-05. Millenáris. Az app a SMARTSHOW 2013 hivatalos mobilalkalmazása. Töltsd le Te is, legyél képben az rendezvény minden fontos információjával a lehető leggyorsabban.”


Forrás: Microsoft

A bejegyzés trackback címe:

https://winmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr835556369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ti írtátok

Címkék

1020 (18) 1520 (12) 920 (40) akció (12) alkalmazás (200) android (12) apple (16) áruház (16) ativ (13) beharangozó (88) bemutató (47) bing (12) fejlesztés (33) felmérés (17) frissítés (32) google (17) határmesgyék (12) hírek (20) homebrew (14) htc (22) ismertető (16) játék (36) képgaléria (18) készülék (146) kiállítás (11) kiegészítő (11) lányok az ablakban (18) lumia (149) microsoft (302) microsoft news (44) napiapp (14) neowin (17) nokia (198) office (22) paul thurrott (30) pletyka (50) reklám (31) sajtóközlemény (56) samsung (36) skydrive (14) skype (10) store (14) surface (33) szavazás (13) szivárogtatás (14) tablet (52) telefon (93) teszt (51) the verge (47) tippek és trükkök (11) update (18) vélemény (25) videó (126) windows (116) windows 8 (146) windows 8.1 (43) windows phone (402) windows phone 8 (19) wmpoweruser (110) wp7 (69) wp7.8 (65) wp8 (319) wp8.1 (63) wpcentral (127) xbox (47) xbox live (17) xbox one (21) zdnet (17) Címkefelhő

Twitter

NapiApp

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása